Végigsöpör a sötétség a mágiában gazdag Londonon. A mágia törékeny egyensúlya felborul, uralkodók buknak el, mialatt a gonosz feltartózhatatlanul gyilkol a birodalomban. Kell, az egyik utolsó antari mágus és Szelina Bard, az ügyes tolvajlány felveszi a harcot az ősi ellenséggel, aki magának követelik a hatalmat a főváros fölött. A pusztító mágia ellen csel, hősiesség, kitartás és bajtársiasság a fegyverük.
A Mágia Árnyalatai trilógia magával ragadó fináléjában eldől a négy mágikus London közötti küzdelem.
Könyvadatok:
Fordító: Dr. Sámi László
Oldalszám: 576
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2018
Sorozat: Shades Of Magic - A mágia árnyalatai #3
Véleményem az előző részekről:
Üstökösként robbant be az életembe V. E. Schwab munkássága ebben az évben. Az itthon eddig megjelent hét könyve közül négyet olvastam, és nagy valószínűség szerint az ötödiket is sorra fogom keríteni idén. Márciusban ütköztem bele ifjúsági sorozatának első részébe, az Egy sötétebb mágiába, ami egy forgószél erejével kapott fel a realitás talajáról, majd egy hónappal később, áprilisban jött a Gyülekező árnyak, ami még tovább sodort a mágia világába. Utóbbi kötet befurakodott a kedvenc olvasmányaim közé is, nem csoda hát, hogy elképzelhetetlen türelmetlenséggel vártam a befejező rész érkezését. Mivel mostanában borzalmas időhiánnyal küzdöttem a tanulmányaim miatt, kénytelen voltam eltolni pár héttel az olvasását, mert szerettem volna nyugodtan belemélyedni a lezárásba, és nem csak lopott perceket tölteni vele. Szerencsére ez végül sikeresen megvalósult, és minden olvasást akadályozó tényezőn könnyűszerrel átjutottam.
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötetben abbamaradt. Lina átkel Fehér Londonba, hogy megmentse Kell, és vele együtt Rhy életét is, miközben a Holland testébe fészkelt, óriási erővel bíró fekete mágia darabka, Osaron Vörös Londonba indul, hogy átvegye fölötte az irányítást. Minden emberre kiterjeszti az uralmát, aki engedi, kivéve azon keveseket, akik képesek ellenállni neki. A városon így hamar úrrá lesz a káosz, míg a királyi palotában rekedt nemesség minden eszközt bevetve, komoly varázslatok árán igyekszik az épület falain kívül tartani a megtestesült gonoszt. Miután Lináék visszatérnek a kastélyba, erejüket meghaladva próbálják megállítani Osaront, de hiába. Az árnykirályt lehetetlen megfékezni, legalábbis úgy tűnik. Van azonban egy eszköz, amivel csapdába ejthetik őt, ám ahhoz, hogy megszerezzék, tengerre kell szállniuk. Kell, Lina, Alucard és Holland - aki immár visszanyerte az irányítást a teste és az elméje fölött - vállalják a veszélyes feladatot, és Arnes-t hátrahagyva az örökös nyomába erednek. Eközben Rhy túlélők után kutatva járja Vörös London utcáit, de csalódottságára mindössze egy maroknyi emberre bukkan, akiket nem fertőzött meg a sötétség. A város jövője tehát az antarik kezében van, de vajon képesek lesznek-e egyszer s mindenkorra leszámolni Osaronnal, ha még arra sem jöttek rá, hogyan tanuljanak meg bízni egymásban?
Rettentően vérzik a szívem, amiért véget ért ez a fantasztikus trilógia, ugyanakkor határtalanul boldog vagyok, hogy a részese lehettem. V. E. Schwab egy olyan történetet hagyott hátra, amit a szereplőivel együtt sosem fogok elfelejteni. Mindig is bérelt helye lesz a lelkemben, amit senki és semmi nem ragadhat el onnan. Bekúszott a bőröm alá, beszivárgott a vérembe, a részemmé vált ez alatt a fél év alatt, ezért szabályosan rettegtem, milyen véget szánt neki az írónő. Rögtön a könyv elején kaptam is egy kisebb szívinfarktust, mivel a borító belsején lévő részlet egyből lelövi az egyik legnagyobb csattanót. Pedig megfogadtam magamnak, hogy egy gyors pillantást sem vetek rá, nehogy elspoilerezzek valami fontosat, de esélyem se volt rá, mert amint kinyitottam, a szemem hirtelen önműködővé vált, és csalfa módon elárult. A kezdeti sokk után is alig kaptam levegőt, hiszen annyi minden történik, hogy csak kapkodtam a fejem. A cselekmény ezerrel pörög, szinte egy percre sincs megállás, vagy ha mégis, azokban legtöbbször a múltba visszanyúló, fájdalmas emlékeket kapunk. Ezeket leszámítva az események őrült iramban követik egymást, sokszor azt sem tudtam, merre van fent és lent, hol vagyok épp, ismét számos kalandban és megdöbbentő élményben lehetett részem. A három regény közül messzemenően ez a legérzelemdúsabb, amellett, hogy a vérnyomásom végig kétszáz fölött pulzált, a torkom is pont elégszer szorult el a történtek miatt. Az írónő mindig képes fokozni a téteket, amikor azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, akkor még rátett egy lapáttal, hogy egy szusszanásnyi időre se nyugodjak meg. Elképesztő, ahogy szövi a szálakat, és két rész után is képes előállni új információkkal, amiket eddig nem ismertünk. Addig húztam-halasztottam az olvasását, ameddig csak tudtam, hogy minél tovább tartson, de így is túl hamar lement a függöny. Túl gyorsan elrepült ez a közel hatszáz oldal, sőt, az egész trilógia, jó néhány kötetet el bírnék még viselni belőle. Borzasztó nehéz itt hagyni ezt a csodálatos világot, a mágiával teli - vagy az azt épp nélkülöző - Londonokat, és persze a szereplőket, akiket annyira megszerettem, mintha a saját családom tagjai lennének.
Kell könyvről könyvre férkőzött közelebb a szívemhez, most már páros lábbal se lehetne kirugdosni onnan. (Na, nem mint akarnám.) Nem értettem egyet mindig minden döntésével, és a második kötet végén nagyon haragudtam rá, amiért megfutamodott, de végül megbékéltem a fafejű énjével is. Ha tehetném, Linához hasonlóan követném őt mindegyik öngyilkos akciójába, hogy megmentse a városát és az öccsét, akit annyira szeret, hogy az életét is feláldozná érte. Mindennél jobban fényt akartam deríteni a származására, ezért amikor felszikrázott az esély, hogy talán most kiderül róla minden, tányérnyi szemekkel gyorsítottam a sorok falását, mégsem maradt keserű a szám, mikor zárt ajtókba csapódtam. Belenyugodtam abba, hogy az, aki, és nem kell állandóan a múltat piszkálni, fájó sebeket feltépve. Linát nála is jobban szerettem, és szeretni is fogom, míg világ a világ. Folyton bajba keveredő, karcos személyiségével, pengeéles vigyorával az egyik legerősebb női karakter. Mégis van egy gyengéd oldala, ami itt sokkal inkább előtérbe kerül. Oly sok arcát ismerjük már - a tolvajt, a kalózt, a mágust, az antarit -, emiatt nagyon vártam, hogy ezt a részér is megmutassa. Ideje volt, hogy beleunjon végre a menekülésbe, és lehorgonyozzon, akármennyire is ijesztő számára ez az érzés. Külön-külön is imádom őket, de Kell-lel együtt verhetetlenek. Bombasztikus robbanóelegyet alkotnak, még akkor is, ha itt sem viszik túlzásba a romantikát. Osaron egy hatalmas adag mágia még hatalmasabb egóval, kinek ténykedése több ártatlan emberéletet követel. Ennek a legnagyobb áldozata Rhy, aki már így is rengeteget vesztett. Az ő szívével együtt az enyém is meghasadt, kiüresedtem, vele együtt sírtam a pusztítás és a harcban elesettek miatt. Szerettem volna megvigasztalni és megoltalmazni, mint Alucard, akivel kapcsolatban kiderül végre az igazság. Reménykedtem benne, hogy nem önszántából tette, amit tett, és örültem, amint bebizonyosodott, mi történt valójában. A Kell-lel való kakaskodásuk miatt morgolódtam ugyan egy sort - és erősen tartottam attól, hogy szegény Lina aktív alkoholista lesz miattuk -, de van, amit nem lehet megváltoztatni. Holland tudja ezt legjobban, akinek szintén bepillantást nyerhetünk a múltjába és az emlékeibe, melynek során kiderül, hogy mégsem olyan gonosz, amilyennek hittük. Mindent csupán azért tett, hogy a városát védje, és képes lenne meghozni a legmagasabb szintű áldozatot is, hogy megfékezze, amit a világra szabadított.
A Fényigéző méltó lezárása ennek a lélegzetelállító sorozatnak. Keserédes befejezés, mely nem hagy hátra megválaszolatlan kérdéseket, szomorúsággal vegyes boldogságot viszont annál inkább. Eszméletlenül fog hiányozni Kell és Lina története, egyedül az vigasztal, hogy bármikor leemelhetem a köteteket a polcomról, hogy újraolvassam őket. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem egy alkalommal fog majd megvalósulni.
Köszönöm szépen a könyvet a Ventus Libro Kiadónak!
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Lina
Kiknek ajánlom: akik már túl vannak az első két részen
Idézetek a könyvből
"- Az élet nem választásokból áll - vágott közbe Holland. - Hanem üzletkötésekből. Némelyik előnyös, mások hátrányosak, de mindnek ára van."
"Olykor muszáj színlelni, ezt mindenki tudja. El kell játszani, hogy boldogok vagyunk. Bátrak. Erősek. És ha sikerül elég sokáig színlelnünk, végül akár igazzá is válik."
"Mert a mások iránti törődésnek fogai vannak és karmai. Amik most belemélyedtek, és nem eresztették. A törődés jobban fájt, mint a lábba döfött kés, jobban, mint pár törött borda, és jobban, mint bármi, ami vérzik vagy eltörik, s azután meggyógyul. A törődés nem tiszta törést hoz. Olyan csont, amely nem forr össze, olyan vágás, amely nem zárul be."
"- (...) néha valakinek el kell buknia ahhoz, hogy másvalaki felemelkedhessen."
"- Szeretet és veszteség - mondta - olyanok, akár egy hajó és a tenger. Együtt emelkednek. Minél jobban szeretünk, annál több a veszítenivalónk. A veszteség elkerülésének egyetlen módja, ha tartózkodunk a szeretettől. De milyen szomorú világ lenne az..."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése