Ez az egyedülálló, bájos, hol mulatságos, hol pedig szívbe markoló történet a legjobb bizonyossága annak, hogyan inspirálnak minket négylábú társaink. Gizelle élete lenyűgözően szép lecke arról, amit a kedvenceink tanítanak nekünk: élvezzük a kalandokat, szeressünk feltétel nélkül, és váljunk olyan emberré, amilyenek szívünk mélyén mindig is lenni szerettünk volna.
Lauren magával viszi termetes, angol masztiff kutyáját a főiskolára, majd később első, aprócska New York-i lakásába is – mert Gizelle nemcsak egy kutya, hanem lakótárs, lánytestvér, a legbizalmasabb barát, futó- és étkezőpartner is.
Gizelle és Lauren együtt élik át az első szerelmet, az első munkahely kihívásait, a lány anyjának küzdelmeit a drog- és alkoholfüggéssel, és a nagyvárosban való felnőtté válás minden örömét és nehézségét. Ám Gizelle váratlanul megbetegszik, és Laurennek hirtelen szembesülnie kell azzal, hogy leghűségesebb társa élete nem tart örökké. Készít egy bakancslistát, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a számukra hátralévő közös időből…
Könyvadatok:
Fordító: Abody Rita
Oldalszám: 318
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2017
Sorozat: -
Tavaly, a megjelenése óta kerülgetem ezt a könyvet. Nagyon szeretem az állatos történeteket, akár valós események, akár írói fantázia ihlette őket. A kutyák és macskák mindig is különleges helyez foglaltak el a szívemben, így Lauren Fern Watt regénye is felkerült a kívánságlistámra. Egyszer mindenképpen sorra akartam keríteni, ugyanakkor egy kis részem tartott is tőle, mert biztos voltam benne, hogy meg fog viselni érzelmileg. Épp ezért folyton csak halogattam az elolvasását, de ebben a hónapban az egyik Molyon futó kihívás miatt mégis a kezembe vettem, és bekészítettem mellé jó sok zsebkendőt.
Külföldi borítók
A kötet igaz történet alapján íródott. A tizenkilenc éves Lauren és édesanyja világéletében imádták az állatokat, így amikor egy angol masztiffokat kínáló hirdetésre bukkannak az újságban, elhatározzák, hogy egy újabb négylábúval bővítik a családjukat. A kiskutyákat megtekintve Lauren azonnal beleszeret az egyik tigriscsíkos kölyökbe, és hazaviszik magukkal. Kedvenc filmje főhősnője után Gizelle-nek nevezi el, és szinte elválaszthatatlanok lesznek. Ahogy Gizelle cseperedik, úgy kezd egyre jobban kötődni a lányhoz, és ez fordítva is igaz. Mikor Lauren elkerül a családi házból, és New Yorkba költözik, a kutyus is vele tart, hiszen Gizelle több, mint egy egyszerű négylábú: barátnő, futópartner, lelki társ és személyi testőr egyben. Ő az, aki átvezeti a lányt életének kisebb-nagyobb buktatóin, egészen addig, míg meg nem történik a legrosszabb. Az óriási, de hihetetlenül jámbor jószág egy nap bicegni kezd, ami hetekkel később sem múlik el. Lauren elviszi állatorvoshoz, ahol kezdetben semmi komolyabbra nem gyanakodnak, ám egy másik orvosnál kiderül, hogy mégis nagy a baj: Gizelle gyógyíthatatlan csontrákban szenved, és már nem sok ideje van hátra. Lauren szíve összetörik a hír hallatán, de elhatározza, hogy a legtöbbet fogja kihozni társa utolsó hónapjaiból. A sajátja mellett Gizelle-nek is összeállít egy bakancslistát azokról a dolgokról, amiket az ő óriásbébije szeretett, és amiket mindenképpen szeretnének közösen átélni, mielőtt bekövetkezik az elkerülhetetlen.
Az Egy kutya bakancslistája nem hagyja szárazon a szemeket. Az egyik legmeghatóbb könyv, amit valaha olvastam. Lauren Fern Watt szívszorító, egyben mosolygásra késztető stílusban mesél nehézségekkel, fordulópontokkal teli életéről, és mindazon eseményekről, amiken hű társával együtt mentek keresztül. Meglepő őszinteséggel avatja be az olvasókat családi problémáiba, és abba a hat meghatározó évbe, amit Gizelle-lel töltött. Egy fiatal lány útkereséséről és felnőtté válásáról szóló történet egyrészt, akinek a sors talán súlyosabb lapokat osztott másoknál, másrészt pedig a legcsodálatosabb barátságról szól, ami ember és állat között köttethet. Említettem már párszor, mennyire rajongok az állatokért, így természetesen mellettem is volt jó néhány négylábú barát, akik végigkísérték eddigi huszonnégy évemet. Minden felelős kisállattartó életében eljön az az elkerülhetetlen pillanat, amikor kénytelen végső búcsút venni kedvencétől, akármilyen fájdalmas is az. Én öt hónapja vesztettem el drága cicámat, aki tizenöt évig volt jóban-rosszban velem, és akinek számtalan felejthetetlen pillanatot köszönhetek. Hiába van azóta másik doromboló szőrpamacsom - aki nem mellesleg az ő leszármazottja -, ez a seb még mindig elég friss, továbbra is egy tátongó, fekete űr van bennem miatta, ezért fokozott lelkiállapotban éltem meg Lauren és Gizelle kapcsolatát. Nem tudtam megállni, hogy ne hullajtsak értük könnyeket. A szívem összetört, majd félig-meddig összeforrt, aztán újra darabjaira hullott, a végén különösen. Több, mint egy hét kellett, mire képes voltam megírni ezt az értékelést, holott viszonylag hamar végeztem a regénnyel. Két nap alatt befaltam az egészet, annyira magához láncolt, bár egyébként is gyorsan lehet vele haladni. A szomorú, torokszorító jelenetek mellett számos olyan pillanatot tartogat, ami mosolyt csalt az arcomra. Az írónőnek kiváló humora van, ami még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a lelkembe zárjam ezt a furcsa párost. Én is szerettem Lauren és Gizelle lenni, ha csak erre a röpke időre is, mert megmutatták, hogy mennyi örömet és boldogságot tud hozni az életünkbe egy kis - jelen esetben hatalmas - kedvenc, aki sosem hagy cserben, sosem bánt meg minket, akire támaszkodhatunk, aki vigaszt nyújt vagy felvidít, ha épp arra van szükségünk.
Lauren és Gizelle
Kedves Lauren! Örülök, hogy megismertelek, ha csak így, a lapokon keresztül is. Sajnálom, hogy ennyi embert próbáló akadályon kellett keresztülmenned, de hihetetlenül erős vagy. Nem csupán hű társad elvesztésével kellett megküzdened, édesanyád drog-és alkoholproblémái szintén hatalmas kihívások elé állítottak. Te mégis bizakodó maradtál, egy álmokkal és vágyakkal teli lány, aki nagy célokat tűzött ki maga elé. Nem volt mindig könnyű a boldogulás, de hát kinek az? Nagy utat jártál be, mire megvalósítottad a terveidet, de sikerült. Legalábbis majdnem minden. Bárcsak több időt tölthettetek volna Gizelle-lel! Mennyi, de mennyi kalandban lehetett volna még részetek! Így is sok boldog, felejthetetlen pillanatot éltetek át együtt, és ezt már soha senki nem veheti el tőletek. Te megtettél mindent, emlékszel? Hiszen még bakancslistát is készítettél az óriásbébidnek! Ugyan kinek jutna eszébe ilyesmi a haldokló kutyája esetében? A legtöbb embernek biztos nem. Hidd el, Gizelle mindig vigyázni fog rád odafentről, míg élsz, és hálás lesz, amiért ilyen odaadóan gondoskodtál róla. És tudod, mit kívánok még? Bárcsak én is olyan bátor lehetnék, mint te! Drága Gizelle! Te édes, okos, jámbor, tigriscsíkos angol masztiff királynő! Imádtalak. Néha már-már úgy éreztem, az én kutyám is vagy, nem csak Laurené. Téged kizárólag szeretni lehet, nem érdekes, más mit mond. Akkor voltál Lauren mellett, mikor a leginkább szüksége volt valakire. Vele együtt nőttél fel, vigyáztál rá éjjel-nappal, és szeretted, ahogy egy kutya szeretheti a gazdáját. Vagy talán annál is jobban. Hű barátnő voltál, akire az ember rábízhatja legféltettebb titkait és elképzeléseit; a legjobb futópartner, aki mindig tartotta az iramot, míg bírta; elszánt testőr, aki mindentől megvédte a társát, és vigyázott rá, nehogy valami baj érje. Annyi, de annyi minden voltál, és még annál is több. Sosem felejtelek el. A legtökéletesebb kutya vagy, akit gazda csak kívánhat magának. Remélem, mindent megkapsz ott a mennyben, ami itt a földön esetleg kimaradt rövidke életedből, és találkoztál, illetve barátságot kötöttél az én állatkáimmal is, akik örökké a szívemben élnek.
Az Egy kutya bakancslistáját nem lehet kibírni könnyek nélkül. Különleges igaz történet barátságról, szeretetről, összetartozásról és elengedésről. És most, kedves Olvasóm, szeretnék kérni Tőled valamit. Ha van valamilyen kisállatod, és teheted, menj, és tölts vele néhány percet! Vagy legalább vess rá egy pillantást! Sosem tudhatod, melyik lesz az utolsó.
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/1, múlt idő, Lauren szemszögéből
Kedvenc karakter: Gizelle
Kiknek ajánlom: állatbarátoknak különösen
Idézetek a könyvből
"Kimmy és Gizelle a Negyvenharmadik és a Tizedik sugárút környékén jártak, egy Dunkin' Donuts közelében, ami Kimmy kedvenc helye volt, mivelhogy Bostonból jött. Mivel sietett, Kimmy kihívta a sorsot, és nem vitt magával egy Joe Vegyesboltjából származó kutyakakizacskót, ami monumentális hibának bizonyult. Gizelle már eleget várt. Hirtelen fogta magát, és megállt a forgalmas járdán, majd lekuporodott. Egy teljes heti nemkakálás után, Kimmy beszámolója szerint, akkorát produkált, hogy versenyre kelhetett az Empire State Buildinggel. Az emberek elszörnyedve kerülgették a hatalmas halmot, miközben Kimmy ott állt üres kezekkel, kitartva a karját, mint valami focikapus, hogy megóvja őket attól, hogy belegyalogoljanak, és nem tudta, mihez kezdjen. Végül visszafojtotta a lélegzetét, előásott egy extra nagy, kosár méretű, Dunkin' Donuts jegeskávébödönt a szemetesből, hogy felszedje, aztán rátette Gizelle terjedelmes remekművét egy máris túlterhelt szemeteskuka tetejére. Utána rögtön üzenetet küldött: „Atyavilág! Gizelle kakilt! És úristen, Giz hatalmasat szart!" Válaszképpen kakit ábrázoló hangulatjeleket küldtem neki, és ünnepi konfettis hangulatjeleket, és mindketten azon töprengtünk, ilyen lehet-e, amikor az ember gyereke felnő és elnyeri a Nobel-díjat."
"Ahogy néztem, mint hullanak a színek a fákról, elgondolkodtam azon, hogy lehet valami annyira gyönyörű, közvetlenül azelőtt, hogy megbarnulna, és örökre elhagyná a világot. Kimmy egyszer azt mondta nekem, a levelek az egyedüliek, amelyek akkor a legszebbek, mielőtt meghalnak, de mikor meghallottam közvetlenül magam mellett a vad zörgést a levélkupacban, tudtam, hogy ez nem igaz. Ránéztem Gizelle-re, aki kimászott az „üléséből", és most a hátán hempergett az avarban, hasa az égnek, a lábai szanaszéjjel, nem épp egy hölgyhöz illően. A nyelve oldalt kileffegett a szájából, tátott pofája felfedte ragyogó fehér fogait. Nyálas állához levelek tapadtak, mintha szakálla lenne. Hevesen lihegett, vigyorgott, és gyönyörűbb volt, mint amilyennek valaha láttam."
"Nem változtathattam Gizelle rákján. Sohasem fogom tudni meggyógyítani Gizelle rákját. Csak a Gizelle rákjához való viszonyomat tudom megváltoztatni; választhatom azt is, hogy összezúz, de azt is, hogy ez ad inspirációt ahhoz, hogy a lehető legteljesebben éljem vele az életemet, amíg tehetem."
"Azt hiszem, ha az ember egy kutyát hoz az életébe, azzal együtt a szívfájdalmat is bevállalja, nincs igazam? Szinte biztos, hogy egy napon el kell búcsúznod tőle, és az lesz a legszomorúbb napod, de nagyon megéri, hát nem így van? Kutyát tartani. Tanulni a feltétel nélküli szeretetükből."
"Ha bemegyünk, az azt jelenti, hogy mindjárt vége lesz, hogy már vége is van. Ha bemegyünk, az azt jelenti, hogy nincs többé Lauren és Gizelle. Csak Lauren lesz. De én szerettem Lauren és Gizelle lenni. Nem akartam csak Lauren lenni. Lényem nagyobbik része azt se tudta, tulajdonképpen kicsoda ő."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése