Szeretjük a hosszú történeteket, amikben napokig vagy akár hetekig el tudunk veszni, de valljuk be, nincs mindig kedvünk vagy időnk 400-500 oldalas köteteket lapozgatni. Néha jólesik felütni egy rövidebb, ám annál jobban megírt könyvet, amit akár pár óra alatt végig tudunk pörgetni a kanapénk kényelméből. Tizenegy ilyen művet szedtem most csokorba, melyek terjedelme 200 oldal alatti, de igazi felüdülés olvasni őket egy-egy nagyobb lélegzetvételű regény után.
Josh Malerman - Ház a tó mélyén
Josh Malerman könyvei közel állnak hozzám, ő sem a terjengős írásairól ismert. A Madarak a dobozban megalapozta, hogy más műveinek is esélyt adjak, így olvastam el még évekkel ezelőtt a Ház a tó mélyént. Izgalmas, elgondolkodtató és helyenként hajmeresztő olvasmány, egy délutánt remekül ki lehet tölteni vele.
Stephen King - Ezüst pisztolygolyók
Még egy kötet erejéig maradva a borzongásnál természetesen a Mester sem csúszhat le a listámról. Talán ez az egyik legrövidebb írása, ami önállóan megjelent, és az egész családom olvasta. Nekem nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, de szerintem azzal mindent elárulok, ha azt mondom, anyukámnak (aki addig összesen két King könyvet ha olvasott) borsódzott tőle a háta...
Gabriella Eld - Talpig feketében
Alaska és Igor őrült párosa nagy kedvencem, szeretettel ajánlom őket azon olvasóknak, akik nem vetik meg az urban fantasyt, és nyitottak a kőkemény akcióval kevert fanyar humorra. Ráadásul az utolsó rész kivételével a többi sem túl hosszú, akár egy ültő helyünkben ki lehet őket végezni. Az már más kérdés, hogy közben mennyire vagyunk képesek megőrizni a nyugalmunkat...
Vivien Holloway - Mesterkulcs
A másik nagy hazai favoritom a Winie Langton történetek, melyeket szintén hamar be lehet falni. Igazi ínyencség a steampunk szerelmeseinek, jó adag izgalommal, akcióval és csipetnyi romantikával fűszerezve. Jó néhány éve olvastam már, de most újra kedvet kaptam hozzá, hiszen egyszer nem elég átélni ezeket a nyúlfarknyi elbeszéléseket.
Genki Kawamura - Ha a macskák eltűnnének a világból
Nagyon kedvelem a japán szerzők regényeit, főleg ha macska is dukál hozzájuk. Itt nem feltétlen ezen van a hangsúly, de a főszereplőnek is van egy Káposzta nevű cicája. Melankolikus, elgondolkodtató írás, ami megmutatja, miről vagyunk hajlandóak lemondani, és mire lennénk képesek azért, hogy csupán egyetlen nappal többet tölthessünk még a Földön.
Kel Carpenter - Lucifer lánya
A Kárhozottak királynője sorozat első kötete elég vékonyka, mégis pörögnek benne az események. A főhősünk egy succubus, akire emiatt ragadnak a férfiak, nem mellesleg ő Lucifer, az alvilág urának egyetlen örököse. Na persze az apokalipszis négy lovasa és a Bandita nevű elvetemült mosómedve sem maradhat ki a buliból, amiből jut bőven erre a cirka 180 oldalra.
Hugh Howey - Holston
Aki esetleg még nem ismeri A siló sztorikat, az sürgősen pótolja! Ha másképp nem, már sorozat formájában is át lehet élni az eseményeket. A kettőt nem tudom összehasonlítani, mivel az adaptációt még nem láttam, de a kötetek letehetetlenek többszöri olvasás után is. Szerencsére immár az összes részt begyűjthetjük a polcunkra, akár egyben is.
Marie-Aude Murail - Tartós hullám
De ugorjunk is át a valóság talajára, hisz annyi remek európai szerző van még! Mint például Marie-Aude Murail, akitől ugyan eddig csak a Tartós hullámot faltam be, de azzal ledöntött a lábamról. Egy fiatal fiú döntéseit követhetjük benne végig, aki végül megtanul a sarkára állni és megmutatja, mit jelent követni az álmainkat.
Kira Poutanen - A csodálatos tenger
Hasonló gyöngyszem Kira Poutanen lélektani regénye, ami egy anorexiával küzdő lány vívódásait tárja a szemünk elé. Megrendítő és tanulságos olvasnivaló, az ész és a szív harca, ami végig fenntartja az érdeklődést.
Fredrik Backman - Amit a fiamnak tudnia kell a világról
Stephen King mellett Fredrik Backman a másik olyan férfi író, akitől bármit hajlandó vagyok elolvasni. Ebben a kedves, szívhez szóló könyvecskében a kisfiának magyarázza el, mit érdemes tudnia a világ és az élet dolgairól, miközben az iránta érzett szeretete és féltése átjárja a lapokat. Nem csak szülőknek, mindenkinek bátran tudom ajánlani.
Murakami Haruki - Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
A világhírű japán szerző önéletrajzi ihletésű regénye igazán inspiráló írás. Murakami őszintén vall benne futásról és a regényíráshoz való viszonyáról, elénk tárja, hogyan készült fel egy-egy hosszabb maratonra. Nem olvastam még mást tőle, ám annyira tetszett a hozzáállása és a felfogása, hogy mindenképp fogok még próbálkozni vele.
Ti olvastátok már valamelyik könyvet? Milyen rövid köteteket tudnátok még ajánlani?












Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése