2018. augusztus 3., péntek

Augusztusi olvasmánylista


Lassan véget ér a nyár, elérkeztünk az utolsó forró hónaphoz, legalábbis a naptár szerint. Az augusztus igencsak sűrű és mozgalmas lesz számomra a küszöbön álló vizsgám miatt, de azért megpróbálok haladni az olvasásra váró könyveimmel is. A mostani olvasmánylistámon leginkább állatokról szóló kötetek kaptak helyet, de emellett a második kedvenc műfajomnak, a fantasynek sem felejtek el adózni.




W. Bruce Cameron - Egy kutya hazatér

Az író két másik kutyás könyve nagyon a szívemhez nőtt, így természetesen ezt a regényét is muszáj volt beszereznem. Néhány hónapja már a polcomon ücsörög, alig várom, hogy végre belevethessem magam. A borítón lévő kutyus pedig irtó aranyos.



Gregus Gábor - Végső elmezavar

Két köteten keresztül már elkísértem Dománt, és elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs tovább. Szomorú vagyok, hogy véget ér ez a remek sorozat, mivel eléggé megszerettem idén, ám nincs mit tenni, eljött a búcsú ideje. Kíváncsian állok a végső összecsapás elé.



Lauren Fern Watt - Egy kutya bakancslistája

Egy újabb regény, melynek középpontjában egy szeretnivaló négylábú áll, ráadásul igaz történet. Tavaly óta kerülgetem ezt a könyvet, el is akartam olvasni, meg nem is, de végül győzött a kíváncsibb énem. Nem kicsit fog megviselni, ebben biztos vagyok.



V. E. Schwab - A Fényigéző

Elmondhatatlanul vártam, hogy megjelenjen a trilógia utolsó része, és újra fejest ugorjak a különböző Londonok és a fantasy világába, ugyanakkor rettentően vérzik a szívem, amiért befejeződik Kell és Lina története. Még jó pár köteten keresztül el tudnám viselni a kalandjaikat.



Homonnay Gergely - Puszi, Erzsi!

Hogy ne csak az "ellenzéket" részesítsem előnyben, sorra kerítem végre az Elnökasszonyt is. Erzsit valószínűleg már sokan ismeritek, jómagam is belebotlottam néhányszor, ám most szeretném közelebbről megismerni. Csak a macskám nehogy megharagudjon emiatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése