Hovenäsetben mindig esik az eső, és fúj a szél. August Strindberg, a visszavonult stockholmi üzletember mégis úgy dönt, erre a vidékre költözik, hogy megvalósítsa az álmát, és használtcikk-kereskedést nyisson. Ugyanazon a viharos éjszakán érkezik meg a faluba, amikor Agnes, a közszeretetnek örvendő tanítónő nyomtalanul eltűnik. A partvidéki idillt fenekestül felforgatja az ügy. A rendőrség, élén az elszánt Maria Martinsson nyomozóval, éjjel-nappal keresi Agnest, de egyre fogy a remény, hogy még életben találják. Vajon mi történhetett vele? És miért van Augustnek az a különös érzése, hogy nála lehet a rejtély megfejtésének kulcsa?
2026. április 7., kedd
2026. április 2., csütörtök
Áprilisi olvasmánylista 2026
Ti tudjátok már, miket fogtok olvasni áprilisban? Én ebben a hónapban próbálom kicsit lazábbra venni a figurát, a szokásos öt könyv helyett most négy kötet került fel a friss listámra. Ennek az az oka, hogy az előző havi olvasmánylistám utolsó könyvét, Dean R. Koontztól A túlélőt nem sikerült befejeznem márciusban, így félig átcsúszik április első hetére. Panaszra azonban semmi okom, a következő harminc napban is szuper regények várnak rám.
2026. március 30., hétfő
Tökéletes tavasz book tag
Idén még nem volt hasonló típusú bejegyzés a blogon, pedig szeretek különféle book tageket kitölteni. A minap találtam a Moly azonos nevű zónájában ezt a tavaszi taget, ami nagyon megtetszett, így ezzel kapcsolatban olvashatjátok a válaszaimat.
2026. március 26., csütörtök
Natalie Sue: I Hope This Finds You Well - Remélem, jól vagy
Jolene, a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.
Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.
Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.
Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.
A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra különcségeire és az elkerülhetetlen emberi kapcsolódásokra világít rá mesterien.
2026. március 21., szombat
Riley Sager: The House Across The Lake - Egy ház a tónál
Casey, a sikeres színésznő éppen a hétvégi házában időzik. Igazából nincs nagyon mit csinálnia. Amikor a kezébe akad egy távcső, figyelni kezdi a szomszédjait: Tom és Katherine látszólag abszolút álompár. A férj jólmenő befektető, a feleség gyönyörű ex-model. Tényleg fogalmuk sincs, hogy valaki lesi őket?
Casey megfigyelős játéka nemsokára rögeszméssé válik. Aztán váratlanul eltűnik a szép feleség a szomszédból. Vajon hol lehet? És közben miért posztol az Instagramon olyan fotókat, mintha minden rendben lenne? Tényleg annyira fontos Casey számára, mi történik a másik házban?
Ne felejtsd, mindenkinek van titka! Csak egyeseké pokolian veszélyes.

2026. március 17., kedd
Thomas Mayne Reid: The Headless Horseman - A fej nélküli lovas
Rémítő hír terjed a prérin: fej nélküli kísértetlovas tűnt fel a pusztaságban, s amerre vágtat, nyomában a halál jár. A Vadnyugat babonás népe látja ezt így, valójában egy a régmúltban lejátszódott dráma utolsó fejezeteként jelenik meg a titokzatos lovas, hogy azután – a vadregényesség szabályai szerint – a bűnösök bűnhődjenek, az igazak meg elnyerjék jutalmukat.
A ma annyira népszerű western-regények egyik elődje, A fej nélküli lovas a hányatott életű Thomas Mayne Reid könyve. A regény népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy a némafilm idején film készült belőle, folytatásokban vetítették, s emberek százezrei várták izgalommal a történet újabb mozzanatait.
A könyv egyike azoknak a kalandregényeknek, melyeket újból és újból elővesznek a kiadók ifjú és idősebb olvasók szórakoztatására. Thomas Mayne Reid regényét, ezt a feszültséggel, izgalommal teli olvasmányt minden bizonnyal ma is érdeklődéssel fogadja az érdekfeszítő történeteket kedvelő olvasók népes tábora.

2026. március 14., szombat
Emily Henry: Funny Story - Szingli páros
A GOODREADS CHOICE 2024-DÍJ NYERTESE A ROMANTIKUS REGÉNYEK KÖZÖTT.
Daphne romantikus lelkületű vőlegénye, Peter egy napon ráébred, hogy valójában a gyerekkori legjobb barátjába, Petrába szerelmes, aki ráadásul viszontszereti őt.
Szakít Daphnéval, aki így kénytelen új fejezetet nyitni, ám mivel nem áll jól anyagilag, ott ragad a gyönyörű, tóparti Waning Bayben, Peter szülővárosában egy szál magában, család és barátok nélkül. A helyi gyermekkönyvtárban dolgozik, amit imád, de amit itt keres, abból még a számlákra is alig futja, nemhogy arra, hogy saját lakást béreljen. Muszáj tehát találnia valakit, akihez beköltözhet – és ez az ember, a sors szeszélye folytán, nem más lesz, mint Petra exe, Miles.
A szívszaggató szerelmes dalokkal vigasztalódó nyűgös Miles szöges ellentéte a gyakorlatias és zárkózott Daphnénak, aki a munkatársai szerint minden bizonnyal vagy az FBI-nál dolgozik, vagy tanúvédelmi program alatt áll. A váratlanul szingliségre kényszerült szobatársak eleinte nem nagyon találják egymással a hangot, de egy napon a közös bánat egy különös terv készítésére sarkallja őket. És ugyan ki hibáztatná őket, hogy a tervben az is benne van, hogy szándékosan félrevezető posztokat tesznek ki közös – és igen romantikus – nyári kalandjaikról?
Persze a kapcsolat csak szemfényvesztés, hiszen nincs az az isten, hogy Daphne úgy kezdjen új életet, hogy beleszeret az exvőlegénye új menyasszonyának exébe… Ugye?

2026. március 9., hétfő
Guillaume Musso - Central Park
New York, reggel nyolc óra.
Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis…
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice ingén? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történik velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket…

2026. március 4., szerda
Márciusi olvasmánylista 2026
Végre itt a tavasz, amit eddig szerencsére az időjárás is tükröz. Többet lehetünk kint a szabadban, letelepedve egy-egy jó könyvvel a kezünkben, élvezve a napsugarak langyos cirógatását az arcunkon. Nem is kell ennél több ebben az évszakban, ami a négy közül a kedvencem, szeretem ugyanis figyelemmel kísérni a természet lassú ébredezését. Ilyenkor általában a könnyedebb olvasmányokat részesítem előnyben, vagy ezek szöges ellentéteként elveszek egy izgalmakban bővelkedő, fordulatos krimiben vagy thrillerben. Márciusban az utóbbi történetek fognak inkább dominálni az olvasmánylistámon.
2026. február 27., péntek
Sarah Robbie - Atina
Az agy felejthet, a test nem.
Atina Black gyilkossági nyomozó élete egy szempillantás alatt darabokra hullik, amikor autóbalesetet szenved. Magához térve a kómából nem emlékszik semmire az addigi életéből. Nem ismeri fel a férjét, aki egyben a kezelőorvosa is, sem pedig a nyomozótársát, akihez hamarosan megmagyarázhatatlan szenvedéllyel kezd vonzódni.
Atina szembeszállva a férje akaratával elhagyja a gyógyszereit, ami azonban horrorisztikus rémálmokat eredményez.
Vagy ezek igazából emlékek?
Hiába próbálja meg összerakni életének szétszórt darabkáit, egyes elemek sehogy sem akarnak passzolni.
Miközben egyre közelebb kerül a múltjával és a balesetével kapcsolatban az igazság kiderítéséhez, rá kell jönnie, hogy a valóság talán szörnyűbb, mint a legvéresebb rémálmai. És ha egyszer minden titok napvilágra kerül, az mindent tönkretehet.
Egy elfeledett élet.
Egy sorsfordító titok.
És az igazság,
amire senki sem áll készen.
Egy csavaros thriller, ahol semmi sem az, aminek látszik, és a múlt árnyainak a keze messzire elér...
2026. február 23., hétfő
Rebecca Yarros: Fourth Wing - Negyedik szárny
A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.
Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja – megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.
Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól… mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.
Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.
Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.
Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.
2026. február 19., csütörtök
Zoltán Tamás - Majdnem
„…amíg nem oldjuk meg a problémáinkat, addig bárhova is szökünk, a félelmeinket és az emlékeinket úgyis mindig visszük magunkkal…”
Áronnak MAJDNEM összejött. Harmincnyolc éves, sikeres vállalkozása van, kicsattan az energiától, és buknak rá a nők. Néha meglátogatja a beteg apját is, aki még sosem ölelte meg. Kényelmesen le tudná így élni az életét, de a sors beleköp a levesébe. Tizenkét hónap alatt megpróbál szembenézni a múltja démonjaival, és helyzeteket keres, hogy bebizonyítsa magának: ő igenis férfi!
Közben meg kell tanítania beszélni egy papagájt, ki kell nyomoznia, hogy hogyan került a hűtőszekrényébe egy doboz tejföl, és bele kell néznie egy kisfiú szemébe is, aki által ő is apa lehet. MAJDNEM apa. MAJDNEM boldog…

Zoltán Tamás második regényében, a nagy sikerű SZERETHETETLEN folytatásában ezúttal a férfiaké a főszerep. A férfiak hátizsákjában meglapuló traumáké, az ágyuk alatt szuszogó mumusoké, a fejükben zakatoló gondolatoké. Mert a férfiak is gondolkodnak. Néha sírnak is…
2026. február 14., szombat
Layla Hagen: Withering Hope - Múló remény
Az esőerdőben sok mindent el lehet rejteni. Kivéve a hazugságokat. És a szerelmet.
Aimee esküvője tökéletesnek ígérkezik, hiszen a ruhája, a vőlegénye és a helyszín – a nyaralóként használt idilli brazil farm – is az. Ám az összes terve szertefoszlik, amikor az őt szállító, Amerikából a vőlegénye farmjára tartó magángép repülés közben meghibásodik, és a pilóta kénytelen kényszerleszállást végrehajtani az amazóniai esőerdő kellős közepén.
A civilizációtól elzártan Aimee és Tristan, a pilóta csak abban bízhat, hogy megmentik őket. De a remény egyre halványul, egyre múlik, és a helyét átveszi a félelem. Hiszen a dzsungelben nagyon sok formában ólálkodik a halál: éhezés, betegségek, vadállatok.
Miközben Aimee és Tristan a túlélésért küzdenek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Együtt ismerik fel, hogy szembenézni a fájdalmas múlt okozta régi gyötrelmekkel legalább annyi bátorságot kíván, mint szembenézni az esőerdővel.
Hiába ragaszkodik Aimee a vőlegényéhez, nem tudja letagadni a Tristan iránti érzelmeit – akinek lassan ő lesz a mindene.
Egy férfi története ez, aki kétségbeesetten vágyik a megbocsátásra, és egy nőé, aki megadja neki. A köztük kibontakozó szerelem pedig éppen olyan gyönyörű és erős, mint amennyire tiltott.
Hagyd, hogy magával ragadjon!
2026. február 11., szerda
Sarah Robbie - Repugno
Te is úgy tudtad, hogy a vámpírrá váláshoz az kell, hogy egy vérszívó megharapjon, megitasson a vérével, és meghalj? Én is így hittem. Mondjuk, sok infóm eleve nem volt ezekről, lévén, hogy sose érdekeltek a természetfeletti dolgok. Aztán egyik este lekéstem a hazafelé tartó metrót, és most már tudom, a valóság a meséktől sokkal nagyobb szívás…
Pedig annyira szép, átlagos életem volt! Aztán egy egyéjszakás kaland másnapján harapásnyommal a nyakamon ébredtem. Először, nyilván, kiakadtam, de kiderült, hogy ez nem a világ végét jelenti, nem lettem egyből vámpír, a folklór csak folklór, és egy pici harapás még senkit sem változtat át vérszívóvá. A rossz hír viszont, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy azzá váljak.
És ugyan ki akarna vérszopó lenni?
Én biztosan nem! Így amikor William, a férfi, akibe belezúgtam, közölte, hogy át akar változtatni, elküldtem a francba, és úgy döntöttem, csatlakozok a helyi éjvadászokhoz, hogy segítsenek vele végezni. De legalábbis próbáljuk meg. Már csak elég erősnek kell lennem, hogy ellenálljak Willnek, és elkerüljem a többi harapást…
Egy dolog viszont nem hagy nyugodni: miért engem választott?

2026. február 7., szombat
Romantikus könyvajánló (nem csak) Valentin-napra
Hamarosan újra elérkezik a szerelmesek ünnepelt napja, ilyenkor a szokottnál is erősebb késztetést érezhetünk arra, hogy egy romantikus történettel koronázzuk meg február 14-ét. Persze nem mindenki szereti vagy tartja, de akár van párunk, akár egyedül töltjük, tagadhatatlan, hogy van egyfajta bája és varázsereje a Valentin-napnak. Az elmúlt két évem olvasmányaiból válogattam össze tíz szeretni való kötetet, melyek remek társaitok lehetnek akár egész februárban is.
2026. február 3., kedd
Februári olvasmánylista 2026
Amilyen gyorsan bekopogtatott 2026 az ajtónkon, olyan hamar el is telt az első hónap. Jóformán pislogni sem jutott időm, megjött február is, ami szintén rohamtempóban fog kiszökni az ablakunkon. Ezen idő alatt megpróbálom kihasználni még az utolsó téli heteket, a bekuckózást ezzel az öt kötettel.
2026. február 1., vasárnap
Rövid könyvek, ha nincs kedved nagy sztorikhoz
Szeretjük a hosszú történeteket, amikben napokig vagy akár hetekig el tudunk veszni, de valljuk be, nincs mindig kedvünk vagy időnk 400-500 oldalas köteteket lapozgatni. Néha jólesik felütni egy rövidebb, ám annál jobban megírt könyvet, amit akár pár óra alatt végig tudunk pörgetni a kanapénk kényelméből. Tizenegy ilyen művet szedtem most csokorba, melyek terjedelme 200 oldal alatti, de igazi felüdülés olvasni őket egy-egy nagyobb lélegzetvételű regény után.
2026. január 26., hétfő
Évindító nyereményjáték - Eredményhirdetés
Tegnap véget ért az év első nyereményjátéka a blogon, ma pedig kisorsoltam a szerencsés nyertest, aki nem más, mint...
2026. január 25., vasárnap
Zoltán Tamás - Szerethetetlen
„Anyának nem volt ideje szeretni. Nagymama nem mert. Te pedig csak így voltál képes…”
Helga január elsején egy kórházban ébred. Pár nappal később hazatér fényűző otthonába, ahol kilencvenkét pár tűsarkú és több száz köbméternyi nyomasztó emlék várja. A párja nem élte túl a balesetet. A lány magára zárja az ajtót, hagyja, hogy egyre mélyebbre sodorják a gondolatai. Pánikrohamai miatt a terasz küszöbét is képtelen átlépni. Harminchat évesen szembesülnie kell azzal, hogy senkinek sem hiányzik. A csendet megtörő, a semmiből felbukkanó kérdések pedig azt a kevés dolgot is megkérdőjelezik benne, amiben addig biztos volt. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy minden régi és új traumával képes megküzdeni…
Zoltán Tamás regényében toxikus szülők örökítik tovább mérgező mintázataikat, amelyekben mi is könnyen magunkra ismerhetünk. Két generáció súlyos hibáinak lenyomata ez, egy olyan önismereti utazás, ami magával húzza az olvasót.
A szerző újságírást, majd pszichológiát tanult. Szerkesztőként és szellemíróként már több könyvön dolgozott, a Szerethetetlen az első saját regénye. Meggyőződése, hogy Kaffka Margit egyedül is legyőzne egy xenomorfot…
2026. január 21., szerda
Peter Brown: The Wild Robot Protects - A vad robot megvéd
Roz és az állatok a paradicsomi szigeten tökéletes harmóniában élnek egészen addig, amíg különös, veszélyes víz nem sodródik a partokra. Az állatok a sziget belsejébe kényszerülve harcolni kezdenek a fogyatkozó erőforrásokért.
Roz igyekszik megnyugtatni és segíteni az állatok életét, de a mérgező áramlat iszonyatos károkat okoz a szigeten. A robotunk tehát elindul egy óceáni expedícióra azzal a céllal, hogy megállítsa a mérgező áramlatot. Az utazásai során Roz lenyűgöző geológiai képződményeket és hihetetlen állatokat lát, miközben felméri a mérgező víz által okozott károkat. Megmentheti a vad robot az óceánt és a hőn szeretett szigetét és barátait?
A harmadik A vad robot könyv új kalandokra csábítja az olvasót az óceánon át egyenesen a fagyos északi vizekre, ahol Roznak talán lehetetlen áldozatokat kell hoznia, hogy megvédje a családját és barátait.

2026. január 15., csütörtök
Peter Brown: The Wild Robot Escapes - A vad robot szökése
Miután Roz, a robot, kénytelen volt elszakadni a vadonban megismert állatbarátaitól azért, hogy megjavítsa magát, elhatározza, hogy amint jobban lesz, visszaszökik hozzájuk. Legfőképpen Derűcsőrt, a kislibát szeretné újra látni.
Csakhogy javítás után egyből egy farmra szállítják, ahol nincs más választása, segítenie kell az ott élő családnak.
Szinte mindenben számíthatnak rá a ház körül: teheneket fej, gépeket javít, elkergeti a farkasokat. És ahogy telik az idő, új barátokat szerez, és egyre jobban megkedveli a farmon élő édesapát és a két kisgyerekét.
De Roz a szíve mélyén még mindig visszavágyik a szigetre, a régi életéhez és a régi barátaihoz. Így végül nehéz döntést kell hoznia: vagy marad, és gondoskodik új családjáról, vagy megszökik, és végre hazamegy szeretett barátaihoz.

2026. január 10., szombat
Évindító nyereményjáték
Jó pár olyan kötet van a polcomon, amire már nincs szükségem, eladni pedig még nem sikerült, ezért arra gondoltam, egy nyereményjáték keretén belül válnék meg néhánytól. Valentin-nap közeledtével a képen látható két, régebbi megjelenésű Könyvmolyképzős romantikus könyvet nyerhetitek meg.
2026. január 7., szerda
Top 10 könyv 2025
2025-ben is csodás könyvekkel és újdonságokkal ismerkedhettem meg. Szerencsére nem sikerült kifognom olyat, amit ne szerettem volna valamilyen szinten, így nem hagytam félbe egyetlen kötetet sem. Ehelyett rengeteg élménnyel és csodás pillanattal ajándékozott meg az a 93 olvasmány, amit sorra kerítettem, közülük is az alábbi 10 könyv volt a kedvencem.
2026. január 3., szombat
Januári olvasmánylista 2026
Pár napja léptünk át 2026-ba, így meghoztam az első hónap és egyben az év első olvasmánylistáját, ami elég vegyesre sikerült. Lesz rajta fantasy, gyerekkönyv, vámpíros, romantikus történet és egy kis Stranger Things is, őket mindenképp sorra fogom keríteni januárban.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

.jpg)

.jpg)