Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak, és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.
Összehasonlító biológusként jártasabb a mikrobák és a digitális kódok világában, mint a vérontás sötét művészetében. De ennek a montanai kiruccanásnak a végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo.
Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon. De vajon le tudja-e leplezni a gyilkost, el tudja-e kapni a ragadozót, mielőtt maga is prédává válna?
Könyvadatok:
Fordító: Szieberth Ádám
Oldalszám: 408
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018
Sorozat: The Naturalist #1
Akkor pillantottam meg először a könyvet, amikor a tavaszi megjelenések között kutakodtam. A fülszövege azonnal megragadta a figyelmemet, és "a legjobb amerikai svédkrimi-író" beharangozás is rendesen bizsergette a fantáziámat. Odáig vagyok a krimikért, és vágytam egy jó kis nyomozós sztorira, ami tele van titkokkal, csavarokkal és még el is gondolkodtat közben. Emellett a borító is megfogott a maga egyszerűségével. Letisztult, természetes hatást kelt, és a cím is arra utal, hogy az élővilág is előfordul valamilyen módon a kötetben, amiért szintén rajongok. Egyszóval minden adott volt hozzá, hogy elolvassam, nem volt semmilyen apró tényező, ami elriasztott volna tőle. Valamikor mindenképpen sorra akartam keríteni, és nem is vártam sokat vele.
Theo Cray professzor nem hétköznapi figura. Bioinformatikusként különféle rendszereket vizsgál a természetben, amiben verhetetlen, az emberi kapcsolatok viszont nem tartoznak az erősségei közé. Egy nap a rendőrség rejtélyes okok miatt becibálja az őrsre, ahol képeket mutatnak neki egy gyilkosságról, és hamar kiderül, hogy ismerte az áldozatot. A lány Theo egyik tanítványa volt az egyetemen, akiről a férfi már évek óta nem hallott, de most gyanúsítottként hallgatják ki az ügyében. A nyomozók azonban később arra a következtetésre jutnak, hogy Juniperrel egy medve végzett, ugyanis a nyomok állattámadásra utalnak, Theónak mégis gyanúsak a körülmények. Elvégre miért ment volna egy képzett természettudós egy ekkora fenevad közelébe, amikor nem is a grizzlyk voltak a kutatása tárgyai? A férfit nem hagyják nyugodni a részletek, saját szakállára nyomozni kezd az ügyben, és kisvártatva hátborzongató felfedezést tesz. Szerinte Juniper gyilkosa nem négy, hanem két lábon jár, és állattámadásként próbálja beállítani szörnyűséges tetteit. Theo egyre jobban beleássa magát a kutatásba, még több hasonló esetre bukkan, és kizárólag egyetlen cél lebeg a szeme előtt: elkapni a ragadozót, aki több tucat fiatal lány haláláért felelős.
A naturalista lenyűgöző olvasmány. Vérbeli krimi egy csodabogár főhőssel és nem várt fordulatokkal. Andrew Mayne úgy hozza közel hozzánk a természetet, hogy olyan megvilágításba helyezi a dolgokat, amilyeneket eddig nem láttunk és nem tapasztaltunk. Minden egyes apró mozzanatra részletesen kitér, miközben tanulhatunk is tőle. Rengeteg érdekességet oszt meg az élővilág működéséről és a természettudományról, többek között ezért is imádtam annyira olvasni. Azt nem mondom, hogy tökéletesen átláttam mindent, de felemelő volt bepillantást nyerni ezekbe a működési elvekbe, ahogyan a biológia találkozott az informatikával. Nagyon szerettem a bonyolult rendszerek és komplikált mintázatok világában kalandozni, melyek tovább fokozták a regény élvezeti értékét. Sok új információval lettem gazdagabb általa, néha a szám is tátva maradt meglepetésemben. A cselekmény gördülékenyen halad előre, a rövid fejezetek arra ösztönöznek, hogy abba se hagyjuk addig az olvasást, míg a történet végére nem érünk. Árgus szemmel faltam a sorokat, szabályosan száguldottak előttem az események, alig bírtam utolérni őket. A szerzőt nem véletlenül emlegetik a legjobb tengerentúli skandináv krimi íróként, hiszen mesterien ért a feszültségkeltéshez és az izgalmak fokozásához. Őrült, de követhető tempót diktál, az pedig különösen tetszett, hogy rendőrök helyett egy tudóst választott a rejtélyek kigubancolására. Imádtam az első szótól az utolsóig, szinte megbabonázott a könyv, megállíthatatlanul sodort magával. Folyamatosan pörgött rajta az agyam, ha nem a gyilkos személyén kattogtam, akkor a miértekre kerestem választ, és fordítva. Mindvégig izgalomban tartott, sosem hagyott alább a figyelmem a megdöbbentő fordulatoknak köszönhetően. A végére annyira összesűrűsödtek az események, hogy csak vadul kapkodtam a fejem, levegőt sem mertem venni, és a mai napig nem vagyok képes napirendre térni a befejezés felett, annyira sokkolt. Igazi adrenalinbombaként zárult le.
Főhősünk, Theo kissé bogaras és antiszociális, de igazán szerethető karakter. Hamar a szívembe lopta magát a különcségével és a zsenialitásával, ami csodálatra méltó. Az átlagembernél jóval gyorsabban észreveszi a dolgok közötti összefüggéseket, rendszereket fedez fel ott, ahol mások csupán a káoszt látják. A társas kapcsolatok nem az erősségei, ám ezt remekül ellensúlyozza fanyar humorával, amivel néha még ő maga sincs tisztában. A megszállottja lesz egykori diákja esetének, több lépéssel a rendőrök előtt jár, akik kezdetben nem hisznek neki, de ő rácáfol téves állításaikra. Sorra találja meg a holttesteket, és akkor sem ijed meg, amikor választásra kényszerítik. Tiszteltem a bátorságáért és a kitartásáért, és azért, hogy nem adta fel, hiába szorult a nyaka körül a hurok. A mellékszereplők közül Jilliant kedveltem leginkább, és Gus is sokat segített a professzornak abban, hogyan védje meg magát, bár ő elég keveset szerepelt, így nem tudtam jobban megismerni, amit kicsit sajnálok, mert jó lett volna többet megtudni róla. Jillian viszont egy bátor, talpraesett pincérnő, aki egykor katonaként teljesített szolgálatot, és emiatt nem riad vissza az éles helyzetektől. A Theo és közte lévő halvány romantika nem valami eget rengető, de jelentősen feldobta a regény hangulatát. A sok nyomozás, agyalás és a morbid gyilkosságok közé kellett ez a pici szikra. Theo a történet során számos emberrel kerül kapcsolatba, ám Glenn nyomozó az, aki többször feltűnik a színen, és említésre kerül. Eleinte ő sem hisz a professzor elméletében, de a végén hihetetlen merészségről tesz tanúbizonyságot, ezért felnéztem rá. És persze van egy gyilkosunk, akivel kapcsolatban sokáig csak a sötétben tapogatózunk, és amint kitisztul a kép, az mindenkinél kiveri a biztosítékot.
A naturalista megvett magának. Lebilincselő krimi, ami az első oldalon beszippant, és addig nem engedi el az olvasót, míg a főszereplővel együtt ki nem deríti az igazságot. A legmagasabb pontszámnál nem tudok kevesebbet adni rá. Andrew Mayne-nek pedig igaza van: a lelkünk mélyén mind állatok vagyunk. Csupán egyeseknek jobban sikerül leplezniük, mint másoknak.
Nézőpont: E/1, jelen idő, Theo szemszögéből
Kedvenc karakter: Theo
Kiknek ajánlom: akik egy nem szokványos krimire vágynak
Theo Cray professzor nem hétköznapi figura. Bioinformatikusként különféle rendszereket vizsgál a természetben, amiben verhetetlen, az emberi kapcsolatok viszont nem tartoznak az erősségei közé. Egy nap a rendőrség rejtélyes okok miatt becibálja az őrsre, ahol képeket mutatnak neki egy gyilkosságról, és hamar kiderül, hogy ismerte az áldozatot. A lány Theo egyik tanítványa volt az egyetemen, akiről a férfi már évek óta nem hallott, de most gyanúsítottként hallgatják ki az ügyében. A nyomozók azonban később arra a következtetésre jutnak, hogy Juniperrel egy medve végzett, ugyanis a nyomok állattámadásra utalnak, Theónak mégis gyanúsak a körülmények. Elvégre miért ment volna egy képzett természettudós egy ekkora fenevad közelébe, amikor nem is a grizzlyk voltak a kutatása tárgyai? A férfit nem hagyják nyugodni a részletek, saját szakállára nyomozni kezd az ügyben, és kisvártatva hátborzongató felfedezést tesz. Szerinte Juniper gyilkosa nem négy, hanem két lábon jár, és állattámadásként próbálja beállítani szörnyűséges tetteit. Theo egyre jobban beleássa magát a kutatásba, még több hasonló esetre bukkan, és kizárólag egyetlen cél lebeg a szeme előtt: elkapni a ragadozót, aki több tucat fiatal lány haláláért felelős.
A naturalista lenyűgöző olvasmány. Vérbeli krimi egy csodabogár főhőssel és nem várt fordulatokkal. Andrew Mayne úgy hozza közel hozzánk a természetet, hogy olyan megvilágításba helyezi a dolgokat, amilyeneket eddig nem láttunk és nem tapasztaltunk. Minden egyes apró mozzanatra részletesen kitér, miközben tanulhatunk is tőle. Rengeteg érdekességet oszt meg az élővilág működéséről és a természettudományról, többek között ezért is imádtam annyira olvasni. Azt nem mondom, hogy tökéletesen átláttam mindent, de felemelő volt bepillantást nyerni ezekbe a működési elvekbe, ahogyan a biológia találkozott az informatikával. Nagyon szerettem a bonyolult rendszerek és komplikált mintázatok világában kalandozni, melyek tovább fokozták a regény élvezeti értékét. Sok új információval lettem gazdagabb általa, néha a szám is tátva maradt meglepetésemben. A cselekmény gördülékenyen halad előre, a rövid fejezetek arra ösztönöznek, hogy abba se hagyjuk addig az olvasást, míg a történet végére nem érünk. Árgus szemmel faltam a sorokat, szabályosan száguldottak előttem az események, alig bírtam utolérni őket. A szerzőt nem véletlenül emlegetik a legjobb tengerentúli skandináv krimi íróként, hiszen mesterien ért a feszültségkeltéshez és az izgalmak fokozásához. Őrült, de követhető tempót diktál, az pedig különösen tetszett, hogy rendőrök helyett egy tudóst választott a rejtélyek kigubancolására. Imádtam az első szótól az utolsóig, szinte megbabonázott a könyv, megállíthatatlanul sodort magával. Folyamatosan pörgött rajta az agyam, ha nem a gyilkos személyén kattogtam, akkor a miértekre kerestem választ, és fordítva. Mindvégig izgalomban tartott, sosem hagyott alább a figyelmem a megdöbbentő fordulatoknak köszönhetően. A végére annyira összesűrűsödtek az események, hogy csak vadul kapkodtam a fejem, levegőt sem mertem venni, és a mai napig nem vagyok képes napirendre térni a befejezés felett, annyira sokkolt. Igazi adrenalinbombaként zárult le.
Főhősünk, Theo kissé bogaras és antiszociális, de igazán szerethető karakter. Hamar a szívembe lopta magát a különcségével és a zsenialitásával, ami csodálatra méltó. Az átlagembernél jóval gyorsabban észreveszi a dolgok közötti összefüggéseket, rendszereket fedez fel ott, ahol mások csupán a káoszt látják. A társas kapcsolatok nem az erősségei, ám ezt remekül ellensúlyozza fanyar humorával, amivel néha még ő maga sincs tisztában. A megszállottja lesz egykori diákja esetének, több lépéssel a rendőrök előtt jár, akik kezdetben nem hisznek neki, de ő rácáfol téves állításaikra. Sorra találja meg a holttesteket, és akkor sem ijed meg, amikor választásra kényszerítik. Tiszteltem a bátorságáért és a kitartásáért, és azért, hogy nem adta fel, hiába szorult a nyaka körül a hurok. A mellékszereplők közül Jilliant kedveltem leginkább, és Gus is sokat segített a professzornak abban, hogyan védje meg magát, bár ő elég keveset szerepelt, így nem tudtam jobban megismerni, amit kicsit sajnálok, mert jó lett volna többet megtudni róla. Jillian viszont egy bátor, talpraesett pincérnő, aki egykor katonaként teljesített szolgálatot, és emiatt nem riad vissza az éles helyzetektől. A Theo és közte lévő halvány romantika nem valami eget rengető, de jelentősen feldobta a regény hangulatát. A sok nyomozás, agyalás és a morbid gyilkosságok közé kellett ez a pici szikra. Theo a történet során számos emberrel kerül kapcsolatba, ám Glenn nyomozó az, aki többször feltűnik a színen, és említésre kerül. Eleinte ő sem hisz a professzor elméletében, de a végén hihetetlen merészségről tesz tanúbizonyságot, ezért felnéztem rá. És persze van egy gyilkosunk, akivel kapcsolatban sokáig csak a sötétben tapogatózunk, és amint kitisztul a kép, az mindenkinél kiveri a biztosítékot.
A naturalista megvett magának. Lebilincselő krimi, ami az első oldalon beszippant, és addig nem engedi el az olvasót, míg a főszereplővel együtt ki nem deríti az igazságot. A legmagasabb pontszámnál nem tudok kevesebbet adni rá. Andrew Mayne-nek pedig igaza van: a lelkünk mélyén mind állatok vagyunk. Csupán egyeseknek jobban sikerül leplezniük, mint másoknak.
Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/1, jelen idő, Theo szemszögéből
Kedvenc karakter: Theo
Kiknek ajánlom: akik egy nem szokványos krimire vágynak
Idézetek a könyvből
"Igen, a természet ott van velünk, még akkor is, ha nem vesszük észre."
"Mentősként hallottam emberekről, akik a legegyszerűbb sebekbe is belehaltak. Ugyanakkor vannak, akik szinte mindent túlélnek. Mert nemcsak az számít, hogy sérül-e létfontosságú szerv vagy ütőér, hanem az élni akarás is."
"Észbontó, hogy az ember úgy küldözgetheti a neten az életet, mint a macskájáról készült fotókat! Egyszerűen felfoghatatlan… Maholnap azt fogjuk olvasni, hogy valami tudós nem a fotót küldte át, hanem magát a macskát."
"– Nem tudom, mennyire lennék jó társaság – mondom.
– Ezért van szükséged társaságra.
– Veszélybe is kerülhetünk.
– Majd én megvédelmezlek – feleli Jillian.
– Haha. Már láttuk, milyen jól meg tudom én védeni saját magamat.
– Gus tényleg azt mondta, hogy jól vetted az akadályokat a kiképzésen.
– A hajnali hatórás szeánszokra célzol, amikor Gus szennyeszsákokat vagdos a fejemhez?
– Nevezd, aminek akarod, de én is látom a fejlődést. Az arcod kezd kilapulni, és már nem jársz púposan. A végén még embert faragunk belőled.
– Azzal próbálkozhattok ítéletnapig, úgyse sikerül."
"– A lelkünk mélyén mind állatok vagyunk."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése