2018. június 5., kedd

Júniusi olvasmánylista


Bár a nagy hőség már jóval hamarabb beköszöntött, kezdetét vette végre a naptári nyár is. Lassan lehet tervezgetni az idei nyaralásokat, hogy ki hová szeretne utazni, és milyen olvasnivalókat vinne magával. A múlt hónapom eléggé zsúfolt volt, a májusra betervezett öt könyvből mindössze néggyel sikerült végeznem, így M. J. Arlidge-től az Üsd, vágd átcsúszott júniusra (jelenleg is azt olvasom), valamint ezt a négy kötetet tervezem még sorra keríteni a következő hetekben:




Finy Petra - Akkor is

Ennek a könyvnek a borítója első pillantásra megfogott, és elhatároztam, hogy amint az időm engedi, el is olvasom. Egy nehéz női sorsot mutat be egy hamarosan a negyvenedik életévét betöltő tanárnő szemszögéből. Érdekesnek tűnik, az biztos.



Andrew Mayne - A naturalista

"A legjobb amerikai svédkrimi-író" beharangozás miatt azonnal felkeltette a figyelmemet Andrew Mayne regénye, amint először megláttam. Rögtön kívánságlistára is tettem, és most itt várja mellettem, hogy kézbe vegyem. Remélem, tényleg olyan jó lesz, ahogy állítják.



Linnea Dunne - Lagom

Kezeket fel, ki kíváncsi arra, milyen a svéd életérzés? Én mindenképpen, ezért is választottam ezt a kis könyvecskét. Jó ideje szemeztem már vele, és nagyon várom, hogy megtudjam, mit is jelent valójában a "lagom" szó, és hogyan tehetem kiegyensúlyozottabbá az életemet.



Jo Nesbø - Macbeth

Egy klasszikus újragondolva, avagy Shakespeare remekműve mai krimibe ágyazva. Ezúttal Jo Nesbø értelmezte át a Macbethet, amivel felcsigázta az én érdeklődésemet is. Nem volt még alkalmam olvasni az írótól, de most végre itt a lehetőség, hogy megismerkedjek az ő munkásságával is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése