Marie Lu: The Young Elites - Az ifjú kiválasztottak

Van, ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk. 

Van, ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat. 
Van, ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél. 

De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durva lelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy az ifjú kiválasztottak.

Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.

Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek hatalmához hasonlót még nem láttak.

De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak.

Könyvadatok:

Fordító: AncsaT

Oldalszám: 368

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2018

Sorozat: The Young Elites - Válogatott ifjak #1

Régóta csorgattam már a nyálam erre a könyvre. Mikor a Könyvmolyképző Kiadó tavaly bejelentette, hogy kiadják itthon is, madarat lehetett volna fogatni velem, annyira örültem. Nem győztem elvárni, hogy végre felrakhassam a polcomra, és kis idő elteltével olvasás céljából leemeljem onnan, hiszen azóta vágytam rá, mióta először megpillantottam. Marie Lu neve pedig még többet nyomott a latba, mivel a Legenda trilógiája a kedvenc olvasmányaim közé tartozik, így biztosra mertem venni, hogy ezzel a kötettel sem fog csalódást okozni. Nos, a számításaim bejöttek, bár nem olyan értelemben, mint szerettem volna.

De kezdjük az elején! Történetünk főhőse, Adelina Amouteru több, mint egy évtizede túlélte az országokon végigsöprő vérlázat. A betegség következtében elvesztette az egyik szemét, és helyette egy forradással lett gazdagabb. De nincs egyedül. Azok a gyerekek, akik hozzá hasonlóan nem haltak bele a lázba, megbélyegzettek, malfettók lettek. Utálatos teremtményekké, förtelmességekké váltak az emberek szemében, akik kizárólag balszerencsét hoznak rájuk. Adelina apja is selejtes áruként tekint a lányára, és úgy próbál tőle megszabadulni, hogy eladja ágyasnak egy nős férfinek. Adelinának sem kell több, a beszélgetést kihallgatva megszökik otthonról az éjszaka közepén, ám az apja utoléri, és kényszerrel haza akarja vinni. Ekkor azonban különös dolog történik: felszínre törnek természetfeletti képességei, melyek létezéséről eddig nem is tudott, véletlenül az édesapja vesztét okozva ezzel. A lányt elfogják, és az Inkvizíció máglyára akarja vetni, amikor egy kisebb, álruhás csapat megmenti őt a karmaikból. Adelina ezután a Tőr Társaságához kerül, amit az ifjú kiválasztottak, vagyis azok a malfettók alkotnak, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Vezetőjük Enzo Valenciano, a jogos trónörökös, akit bélyegei miatt fosztottak meg hercegi címétől. A Tőrök célja, hogy leszámoljanak Enzo nővérével és a férjével, a jelenlegi királlyal, és visszavágjanak a világnak. Ám az Inkvizíció vezetője, Teren Santoro nem nyugszik addig, míg el nem pusztított minden malfettót, egyszer s mindenkorra.

Több nappal a könyv befejezése után is keresem a megfelelő szavakat, de nem igazán találom őket. Nagy nehezen tudom csak ráncba szedni a gondolataimat, annyi érzés kavarog bennem. Düh, döbbenet, üresség, szomorúság - Marie Lu leginkább csupán ezeket hagyta hátra, míg a többi részemet messzire magával vitte. Tisztában voltam vele, hogy szereti a drasztikus megoldásokat, de arra álmomban sem mertem volna gondolni, hogy a legrosszabb irányba fogja terelni a cselekményt. Úgy játszik a szereplői életével, mint macska az egérrel, miközben sosem lehetünk benne biztosak, előre vagy hátra lép-e majd az óriási sakktábláján. Kiszámíthatatlanul, bonyodalmakkal és meglepő fordulatokkal teletűzdelve tolja előre az eseményeket, mégsem éreztem soha azt, hogy túl sok vagy túl kevés lenne valamiből. Egy sötét, merész, természetfeletti erőkkel teli világot alkotott meg a lapokon, amivel visszarepít minket a tizennegyedik századi Velencébe, az Inkvizíció és a boszorkányüldözés időszakába. Érdekes volt látni egy olyan disztópiát, ami nem a huszonakárhanyadik században, hanem ennyire a múltban játszódik, egy lakosságot megtizedelő pusztító járvány tombolását követően, ami a társadalom számára nem kívánatos lényeket hagyott maga után. A malfettók által leginkább ezen elszigetelés és elnyomás köré építette az írónő a történetet, de ifjúsági regénynek megfelelően nem hiányzik belőle a kaland, az izgalom, a pörgős akciójelenetek és a romantika sem. A borús, baljós hangulatot gyönyörű természeti képekkel és leírásokkal ellensúlyozza, aminek köszönhetően teljes mértékben el tudtam merülni ebben a fantasztikus világban. Az egész kötetet egyfajta varázslatos aura lengi körül, ami a lapokhoz bilincselt, és sodort előre magával a végtelenbe és tovább. Direkt nem küzdöttem, mert kíváncsi voltam, hol kötünk ki végül, de nem mondom, hogy tetszett, amit kaptam. Az igaz, hogy nem zárult le véglegesen minden kérdés, vannak kiskapuk és nyitott lehetőségek, de én leginkább egy hatalmas pofonként éltem meg az utolsó oldalakat. Olyan ütésként, ami kipréselte az összes levegőt a tüdőmből, és amitől legszívesebben magzatpózba gömbölyödve minimum három napig megállás nélkül zokognék a sarokban, annyira sikerült összetörnie a szívemet.

A karakterek szépen kidolgozottak, árnyaltak és elevenek. Adelina erős főhősnő, kedveltem a kitartásáért, és azért, hogy sosem adta fel, akármilyen kilátástalannak tűnt a helyzet. A lelke talán sötétebb, mint másé, de tökéletesen megértettem, miért vált olyanná, amilyen. Az apja kiskora óta csak hasznot akart húzni belőle, igyekezett felszínre csalogatni a benne szunnyadó erőt, hogy valami "haszna" is legyen a létezésének. Brutálisan és erőszakosan bánt vele, folyamatosan azt sulykolta belé, hogy fabatkát sem ér, és senkinek sincs rá szüksége. A sok viszontagság ellenére Adelina nem tört meg, a benne élő hatalomvágyat, haragot, félelmet és szenvedélyt az előnyére kovácsolva végül megtanul kiállni önmagáért és azért, amiben hisz. Enzo hozzá hasonlóan kemény jellem, akivel szintén elbánt az élet. Miután megfosztották nemesi címétől, és az életére törtek, a Tőrök vezetője lett, akik igazságot akarnak szolgáltatni a malfettóknak, azáltal, hogy maguk közé fogadják az ifjú kiválasztottakat. Bátor fiú, kinek szívében vad tűz lobog, bár kissé kimért, de előbb-utóbb megmutatkozik a gyengédebb énje is. Adelinával remek párost alkotnak, szerettem a köztük lévő izzást, akármilyen keveset is kaptam belőle. Teren igazán összetett karakter. Az Inkvizíció fejeként fő feladata a malfettók elpusztítása, ám a legnagyobb titkot mégis ő maga rejtegeti. Önostorozó hajlam, aki a királynő kegyeit keresi, nem egyszer megvetettem a tettei miatt. Raffaele már a kezdetekkor gyanús volt nekem. Kétszínű alak, aki Adelina előtt a legkedvesebb arcát mutatja, a háta mögött azonban jobbnak tartja megszabadulni tőle. Egyrészt megértettem az aggályait, másrészt viszont nem voltam képes elfogadni a döntéseit. Adelina húga, Violetta volt számomra a legérdekesebb, legmegfoghatatlanabb szereplő. A történet végére sok mindent megtudtunk róla, de korántsem eleget. A nővérével nem épp a legjobb testvérek zsarnok apjuk bánásmódja miatt, ő mindig is nagyobb figyelmet kapott a szépsége révén, de azt senki sem sejti, mi lakozik benne. A legtöbb dolog értelmet nyert vele kapcsolatban, de úgy érzem, az ő esetében még csupán a felszínt kapargatjuk. Remélem, a folytatásban lesz lehetősége kibontakozni.

Összességében nézve Az ifjú kiválasztottak bámulatos young adult regény. Megérte rá ennyi ideig várni. Imádtam, mi több, új kedvencet avattam. Attól eltekintve, hogy most szívem szerint megverném az írónőt, amiért ezt művelte velem, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Jó lenne minél hamarabb kézbe venni.

Pontszám: 10/10

Nézőpont: E/1, jelen idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Enzo
Kiknek ajánlom: Marie Lu és disztópia rajongóknak kötelező

Idézetek a könyvből

"- Miért mentettél meg?

Most először enged fel kissé, apró mosoly jelenik meg a szája sarkán.

- Mások elsőként köszönetet szoktak mondani.

- Hálásan köszönöm. Miért mentettél meg?"

"- Tanuld meg értékelni a bélyegeidet! - mondja lágyan. - Belőlük lesznek a legnagyobb erősségeid."

"Légy önmagad, mondta egyszer Violetta, mikor hasztalan próbáltam elnyerni apám szeretetét. De ez is olyasmi, amit csak mondogatnak az emberek, de senki sem gondolja komolyan. Senki sem akarja, hogy az légy, aki valójában vagy. Azt akarják, hogy olyan legyél, amilyennek ők szeretnének."

"Szeretni annyi, mint félni. Megijeszt, halálra rémít, hogy mi történhet a szeretteiddel. Csak gondolj bele a lehetőségekbe! A szíved elszorul a gondolatra? Hát, barátom, ez a szeretet. És a szeretet rabszolgává tesz minket, mert nem szerethetünk félelem nélkül."

"- Megesik, hogy az egyetlen módja, hogy helyrehozzuk a dolgokat, ha azt tesszük, ami a legnehezebb. Csakis így viszonozhatjuk a szeretetet."

Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!