1943 karácsonya
A Scharnhorst, a “szerencsés hajó” hullámsírba merült. Messze fent a rabszolgasorba süllyesztett Norvégia eldugott fjordjaiban vesztegelt Hitler utolsó csatahajója a Tirpitz. A “Bestia”, ahogy a britek félelemmel vegyes gyűlölettel nevezték. A Bismarck testvérhajója a puszta létezésével fenyegetést jelentett az északi konvojokra.
Könyvadatok:
Oldalszám: 488 oldal
Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2019
Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái #5
Véleményem az előző kötetekről:
Mintha csak tegnap történt volna, hogy először olvastam Izolde Johannsen írónőtől, holott el sem hiszem, hogy valójában másfél évvel ezelőtt vettem a kezembe nagyszabású történelmi regényfolyamának első kötetét, mely az Admiral Graf Spee hadihajó megrázó történetét elevenítette fel. Aztán jött a Bismarck, majd az Admiral Scheer, a Scharnhorst és a Gneisenau, amikkel szintén együtt szeltem a vizet a második világháború viharos tengerein, és most, ötödik alkalommal is izgatottan készen álltam rá, hogy felszálljak egy újabb vasmonstrum, ezúttal a Tirpitz fedélzetére.
Észak magányos királya térdre kényszerített. Fejet hajtok legénysége és az írónő zsenialitása előtt. Úgy érzem, lassan kifogyok a szavakból, pontosabban nem találok megfelelőeket, melyekkel méltón jellemezhetném a könyveit. Kevés vagyok én már ide. Eltörpülök a fergeteges összecsapások és a tenger robajának árnyékában. Izolde Johannsen a tengerek koronázatlan királynője, akinek legszívesebben aranytálcán nyújtanám át a fejre való díszt, amiért letette ezt a könyvsorozatot az asztalra, a további regényeiről nem is beszélve. Ő az, aki a legkézzelfoghatóbban elérhető közelségbe hozza számunkra a történelem nagy alakjait, megmutatva az embert az embertelenségben. Németország utolsó nagy hadihajója, a végsőkig kitartó Tirpitz is az elődeihez hasonlóan színvonalas és felejthetetlen visszaemlékezést kapott, a lapok között megbúvó humor pedig gondoskodik a szórakoztatásról, elvonva kissé figyelmünket a háború borzalmairól. Imádtam most is minden sort, átéltem minden jelenetet, hol sírtam, hol nevettem, hol a szívem szakadt meg a szereplőket ért veszteségek miatt. A többi részhez hasonlóan itt is bepillantást nyerhetünk a németekkel szemben álló felek életébe és mindennapjaiba, hogy hogyan élték meg a norvégok a megszállást, és miképp szervezték az angolok a legnagyobb titokban az ellentámadást. Érdekes volt látni, hogy a szigorú ellenőrzések és megszorítások ellenére mennyire kiterjedt kémhálózattal rendelkeztek, és milyen ügyesen oldották meg az információáramlást. Leginkább azonban az előző évekre történő visszautalások tetszettek, és az, hogy találkozhattam az általam már korábban megismert és szeretett karakterekkel.
A több parancsnokot is megélt "király" egyik központi figurája a hajó orvosa, Viktor Vogel, akit viszonylag hamar a szívembe zártam. A becsületes és visszafogott sebész mások megmentésére tette fel életét, árvaként sok mindenen ment keresztül, mire otthonra talált volna a Tirpitz fedélzetén. A véletlen folytán itt találkozik újra régi barátjával, Friedrich Rasenackkal, akit már az Admiral Graf Spee tüzértisztjeként is kedveltem, így örültem, mikor ismét összefutottam vele a lapokon. Kettejük barátságát az idő vasfoga sem koptatta meg, mindenben számíthatnak a másik támogatására. A norvég Ansgar Gunnarsen iránt is mély tiszteletet éreztem azért, amit a hazájáért tett. A vérbeli viking bátorsága Orionként határtalan, nem beszélve arról, ha a családjáról van szó. Fiatal húgát, Signét foggal-körömmel védelmezi, de a lány sem futamodik meg, ha a bátyja védelméről van szó, egyedül Viktor iránti vonzalma ver éket a testvérek közé. A szívem szakadt meg a szerelmesekért, akik csupán származásuk miatt nem lehettek egymáséi, és a falat kapartam kínomban, amiért nem tudhattam meg, mi történt később egyikükkel. És persze említést kell tennem a szintén félelmet nem ismerő angol felderítő pilótáról, Andrew Taylorról, aki még áruházi alkalmazottként esküszik bosszút testvére haláláért, és Ikarosként szoros barátságot köt Orionnal, amit semmi sem ingathat meg.
Nagyon hálás vagyok, amiért részese lehettem az utolsó kitartó birodalmi bástya történetének is, és újra egy felejthetetlen kalandba csöppenhettem az írónő jóvoltából. Rettentően fog hiányozni ez a csodálatos sorozat, alig várom, hogy a hatodik kötetbe is belemélyedhessek, ami Erich Raeder flottatengernagy életébe enged majd bepillantást. Ha most azonnal elkezdhetném olvasni, az is késő lenne.
Köszönöm szépen az előolvasási lehetőséget Izolde Johannsen írónőnek!
Pontszám: 10/10
Kedvenc karakter: Viktor Vogel
Kiknek ajánlom: kalandoroknak
Idézetek a könyvből
"- Hú! Rémesen festesz! Alszol te eleget? – Rasenack nagyot nézett, ahogy barátja megviselt ábrázata felé fordult. Viktor félrehajtotta fejét.
- Néha, alkalomadtán. Ha jobban meggondolom, tüsszentésnél becsukom a szemem!"
"Rasenack mélyen aludt, de az arcán könnyek csillogtak. Álmában sírt. Napokig eltart majd, mire úgy, ahogy túljut ezen a megrázkódtatáson. De ennek meg kell történnie. Talán jó is, hogy sír, így legalább kiürül belőle a stressz és a félelem. Ha megnyugvást lel, ha elfogadja a visszafordíthatatlant, akkor túlléphet. Akkor képes lesz elszakadni a holtak árnyképétől és megtanulhat tovább élni. Tovább élni… nélkülük."
"- A háború megváltoztatja az embert. A jó embereket is. A jó emberek is kifordulnak önmagukból."
"- Gyönyörű vagy! Soha nem láttam ilyen tiszta szépséget! A halál árnyékában élünk te és én. Lángol körülöttünk a világunk és én rád leltem. Fáj a szívem. Érzem, hogy fáj, mert… mert csak ez a néhány pillanat jut számunkra. Szerelembe esni, tudod miért mondják ezt?
A leány ajka elnyílt. Némán megrázta fejét. Viktor erre közelebb hajolt és rettentő önuralommal megcsókolta az orcáját. Signe önkéntelenül lehunyta szemét. Várt. Várt valamire tehetetlen révületben.
- Egy zuhanás a szerelem. Nem lehet megakadályozni, nem lehet elkerülni. Mintha egy mély verembe zuhannánk vagy a tengerbe."
"Otthon, haza. Az otthon, ahol élsz. A haza, amiért meghalsz."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése