2018. január 19., péntek

Izolde Johannsen: Gránátok a becsületért


1940 tavasza…
Az Admiral Graf Spee páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át.
A Bismarck, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg, hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára.


Könyvadatok:
Oldalszám: 450
Kiadó: Underground
Kiadás éve: 2017
Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái #2



Véleményem az előző kötetről:
A birodalmi kalóz



A Birodalom tengeri bástyái sorozat első részének elolvasása után egyértelmű volt, hogy kíváncsi vagyok a többi kötetre is. Annyira a szívembe lopta magát tavaly év végén A birodalmi kalóz, hogy két kézzel kaptam a folytatás után. Néhány hetet azért vártam vele, mivel ez nem egy könnyed olvasmány, igencsak megviseli az olvasó idegeit és érzéseit. Nagyjából sejtettem, mire számítsak ismét, így valamennyivel felkészültebben vágtam bele, de hiába vérteztem fel magam, ugyanúgy mellbe vágott, mint előző alkalommal - sőt, még annál is jobban.


A Gránátok a becsületért a Bismarck német csatahajó tragikus történetét mutatja be a második világháború idején. Az Admiral Graf Spee elsüllyesztése után néhány hónappal az Argentínába internált legénység tagjai hazaszöknek, hogy újra munkába állhassanak. Köztük van Paul Ascher fregattkapitány is, egykori tüzérfőnök, aki új kinevezést kap egy nemrég elkészült óriáson. A Bismarck Ernst Lindemann parancsnok vezetésével elindul hódító útjára, hogy tönkretegye az angol kereskedelmi hajóforgalmat, és levadássza az ellenséges konvojokat, egészen addig, míg összehangolt támadás nem indul ellenük.

Izolde Johannsen ismét kifogástalan és letehetetlen regényt alkotott. Páratlanul tehetséges írónő, aki hatalmas odaadással teremti meg a könyveit. Másodjára is sikerült lenyűgöznie, pedig nem kellett volna meglepődnöm, hiszen már az első kötetben bebizonyosodott számomra, milyen kivételes stílussal rendelkezik. Most is elkerekedett szemmel, sokszor tátott szájjal faltam a sorokat, mert egyszerűen elképesztő, amit csinál. Annyira részletesen és élethűen adja vissza a második világháború tengeri eseményeit, hogy arra szavak sincsenek. Mintha ő maga is ott lett volna a hajók fedélzetén, és átélte volna azokat a szörnyűségeket. Komolyan, le a kalappal előtte! Nagyon tetszett az a kis humor, amit a párbeszédek által belecsempészett a történetbe, ilyenkor kicsit elfeledtette velem, hogy pokoli harcok dúlnak körülöttem. Ott voltam megint mindenhol, mint egy árnyék, úgy lopakodtam a hajón, és követtem végig az eseményeket. Az elején még csak lassan, vigyázva szemlélődtem, és teljesen elkeserítettek a németeket ért kudarcok, de aztán egyre magabiztosabban haladtam előre. A közepétől kapott el igazán a gépszíj, beszippantott, és onnantól kezdve nem volt megállás. Egyrészt nem szerettem volna, hogy hamar véget érjen, másrészt viszont gyorsan túl akartam esni rajta, mert tudtam, milyen borzalmak fogadnak a végén. Mélyen megérintett, mivel a Bismarck tragédiája jóval meghaladja a Graf Spee-ét, és teljesen összetörve vetett ki magából a könyv. Darabokra zúzta a szívemet, és magával vitt belőle egy jókora részt.


A szereplők szinte kivétel nélkül közel kerültek hozzám. Kifejezetten örültem neki, hogy Paul Ascher itt még nagyobb szerephez jutott, mert vele már az előző kötetben összebarátkoztam. Alig vártam, hogy végre megismerjem a feleségét és a kisfiát, akikről annyit mesélt korábban. Igazi felüdülést jelentettek ezek a családi pillanatok, amikor részese lehettem egy kicsit a boldogságuknak, bár annál nehezebb volt a végén az elválás. A négy jó barát, Reinhard, Fritz, Georg és Wilhelm is a kegyeimbe férkőzött. Fantasztikus volt látni az összetartásukat, hogy milyen bátor, tettre kész ifjak, akik mindent megtesznek beteg társukért. Ezek a részek engem is megviseltek, ezért mindig szívesen vettem azokat a jeleneteket, amikor ugratták egymást, vagy a hajó macskájáról gondoskodtak. Oscart hihetetlenül imádtam, mindig örültem a felbukkanásának, akármilyen kicsiny szerep is jutott neki. Burkard bárót, a negyedik tüzértisztet kedveltem, szerencsére az ő életébe is nyerhettünk némi bepillantást. Ernst Lindemann parancsnokot nem lehet Hans Langsdorff-hoz hasonlítani, mégsem bírtam megállni, hogy ne vonjak köztük párhuzamokat. Igazi maximalista alkat, aki mindig a legjobbra törekszik, és sosem elégszik meg a félsikerrel. Rendkívül igazságos, elvárja, hogy rend legyen körülötte, ugyanakkor tiszteli az embereit, akik felnéznek rá ezért. Hans-hoz hasonlóan tisztességes, és a végletekig hűséges a hajójához. Nagyon szerettem ezeket a visszautalásokat a néhai parancsnokra, amikor pedig Kurt Diggins is megjelent a színen, legszívesebben kiragadtam volna a lapok közül, hogy kezet rázzak vele - és ez igaz az összes többi szereplőre is.

Egységében tekintve a Gránátok a becsületért egy újabb felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg. Izolde Johannsen ezzel a regénnyel még tovább fokozta az izgalmakat, és újra tanulságos leckét adott emberségből. Kifacsart, elsüllyesztett és rádöbbentett arra, hogy milyen hangyányi porszem is vagyok az idő és a történelem végtelen tengerében. Alig várom, hogy a folytatás, a Kalandor a tengeren is belökjön a hullámok közé.


Köszönöm szépen az olvasási lehetőséget Izolde Johannsen írónőnek!


Pontszám: 10/10


Nézőpont: E/3, múlt idő
Kedvenc karakter: Paul Ascher, Reinhard Belling
Kiknek ajánlom: akik az első kötet után újabb hajóútra indulnának



Idézetek a könyvből

"Hiábavaló reménykedés… talán minden jobb annál, még a halálhír is. Az azonnali sokkot később belenyugvás követi, de így – a reménykedés lassan felfalja a szívet és a végén összetöri."

"– Nincs az a hatalom, ami tőletek elválasztana újra!
Ursula kedves vonásai fájón eltorzultak, ahogy feltekintett rá.
– Ne hazudj magadnak, kedvesem! Hiszen van valaki, akivel a kezdetektől osztozom rajtad. Kegyetlenebb, mint bárki ezen a földön. Egy nap végleg elszakít tőlem, tudom.
– Miről beszélsz? – férje döbbenten hajolt le hozzá és kézfejével finoman letörölte felesége könnyeit. – Nincs senkim rajtad kívül! Uschi, hogyan is gondolhatod rólam, hogy…
– A tenger! Róla beszélek, Paul. A tengerről."

"– Hogy van a felesége?
– Köszönöm uram, jól, csak már erősen a vége felé tart. Júliusra várja a gyermeket.
– Remélem, egy elfogott kereskedelmi hajónak örülni fog a kedves neje.
– Bizonyára, tengernagy úr. A hátsó kertben pont elfér majd."

"– Ez a beszéd Dr. Thiele! Sört?
– Ügyeletben vagyok.
– Akkor megisszuk maga helyett! Reinhard egészségére.
– Szolidálok a doktorral. Én sem iszom – sóhajtott a kis, fekete hajú matróz, és hősiesen lenyelt két korty levest. Fritz úgy pátyolgatta, mintha tulajdon édesanyja lenne.
– Te most szolidülsz Reinhard, nem szolidálsz!"

"A gyász, az imádság minden nyelven ugyanaz, az érzés közös, bármely nyelven szóljanak is azok az imák vagy dalok."




Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése