2018. június 28., csütörtök

Andrew Mayne: The Naturalist - A naturalista


Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak, és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.
Összehasonlító biológusként jártasabb a mikrobák és a digitális kódok világában, mint a vérontás sötét művészetében. De ennek a montanai kiruccanásnak a végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo.
Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon. De vajon le tudja-e leplezni a gyilkost, el tudja-e kapni a ragadozót, mielőtt maga is prédává válna?

2018. június 25., hétfő

Finy Petra: Akkor is


Salamon ​Sára tanárnő negyvenéves. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét és elköltözik. Az új barátnőjéhez. 
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei miatt? Netán a beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? 
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki a főszereplőjével egykorú.

2018. június 21., csütörtök

M. J. Arlidge: Pop Goes The Weasel - Üsd, vágd


Egy ​középkorú férfi holttestére bukkannak Southampton piroslámpás negyedében. Az áldozatot brutálisan megkínozták, és kitépték a szívét. Pár órával később a szív küldeményként a halott férfi családjának küszöbén landol.
Helen Grace felügyelő nyomozni kezd, miközben újabb és újabb férfiak esnek a gyilkos áldozatául. A média a női Hasfelmetszőként emlegeti a sorozatgyilkost, aki megbünteti azokat a férfiakat, akik titokban prostituáltakhoz járnak.
A nyomozás nem várt fordulatokat vesz, és míg Helen a kirakós darabkáit próbálja összerakni, a gyilkos nem áll le, egyre leleményesebb gyilkosságokat hajt végre, és egyre érthetetlenebb, miért csinálja…
M. J. Arlidge tizenöt éve dolgozik a televíziós dráma műfajában. Az utóbbi öt évben olyan bűnügyi sorozatok gyártásában vett részt az ITV számára, mint a Torn vagy a The Little House, legújabban pedig az Undeniable, amelyet 2014 tavaszán sugároztak. Jelenleg A néma szemtanú epizódjait írja, de eredeti bűnügyi sorozatokon is dolgozik angol és amerikai tévécsatornáknak.
Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc sikere után, az Üsd, vágdban Helen Grace felügyelő újabb kegyetlen sorozatgyilkossal találja szemben magát.

2018. június 13., szerda

Marie Lu: The Young Elites - Az ifjú kiválasztottak


Van, ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk. 
Van, ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat. 
Van, ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél. 

De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.
Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durva lelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy az ifjú kiválasztottak.
Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.
Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek hatalmához hasonlót még nem láttak.
De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak.

2018. június 8., péntek

Tavaszi szerzeményeim


Az idei tavasz sajnos nem igazán kedvezett számomra. Eddigi életem egyik legnehezebb időszakát hagytam magam mögött, és még mindig nem állok a helyzet magaslatán. A könyvbeszerzéseimen mindenesetre ez nem látszik meg, az elmúlt három hónapban ugyanis szám szerint tizenegy kötettel gyarapodott a könyvespolcom, melyek a következők:

2018. június 5., kedd

Júniusi olvasmánylista


Bár a nagy hőség már jóval hamarabb beköszöntött, kezdetét vette végre a naptári nyár is. Lassan lehet tervezgetni az idei nyaralásokat, hogy ki hová szeretne utazni, és milyen olvasnivalókat vinne magával. A múlt hónapom eléggé zsúfolt volt, a májusra betervezett öt könyvből mindössze néggyel sikerült végeznem, így M. J. Arlidge-től az Üsd, vágd átcsúszott júniusra (jelenleg is azt olvasom), valamint ezt a négy kötetet tervezem még sorra keríteni a következő hetekben:

2018. június 2., szombat

Blogszületésnapi Nyereményjáték - Eredményhirdetés


Sziasztok!

Szerda éjfélkor lezárult a blog első születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, ma pedig megtörtént a sorsolás is. Összesen 91-en játszottatok a két megnyerhető kötetért, ebből 70-en Sarah J. Maas, 21-en pedig Holly Black könyvének örültetek volna jobban (azt az egy embert, aki nem tudott választani közülük, a Fekete szívhez soroltam).

2018. június 1., péntek

V. E. Schwab: Vicious - Viszály


Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…
Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt és borzalmas fordulatot vesznek.
Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel felvértezett egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?
A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait.