2018. január 1., hétfő

Januári olvasmánylista


Köszöntök mindenkit 2018-ban! Remélem, jól telik az első napotok, és tudtok még egy kicsit pihenni, mielőtt újra belevetnétek magatokat a munka/iskola világába. Én is igyekszem kihasználni az ünnepi nyugit, és közben összeállítottam a januári olvasmánylistámat. Természetesen most sem unatkozom majd, többek között fogok lebegni (na, nem Azzal, vele majd később), időutazni, nyomozni, harcolni, és még Hamupipőkét is elküldöm melegebb éghajlatra. Ebben a hónapban tehát a következő könyvek mellett döntöttem:




Alexandra Bracken - Az idő vándorai

A valóságban hiába léptünk át egy új évbe, idei első olvasmányomban rögtön visszaugrok a múltba. Nagyon szeretem Alexandra Brackent, a Sötét elmék trilógiája (ami nemsokára még egy kötettel bővül) abszolút favoritom, és az új regénye is már néhány hónapja a polcomon várakozott. Szerintem ebben sem fogok csalódni.



Cindi Madsen - Hamupipőke, menj a búsba!

Hamupipőke már alig várja, hogy elzavarjam a búsba, szóval nem várakoztatom tovább. Cindi Madsen könyve eléggé viccesnek ígérkezik, így a szürke, esős/havas napokon jó lesz majd bekuckózni vele. Nem mellesleg fantasztikusak a borítón lévő csillagok, amik csak akkor tűnnek fel, ha megfelelő szögben tartjuk a fény felé. Imádom!



Brittainy C. Cherry - Lebegés

Nem sűrűn olvasok romantikus regényeket, de Hamupipőke után egy újabb ilyen típusú kötet következik. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozatáért rengetegen odavannak, ezért elhatároztam, hogy én is megismerkedek az első résszel, hiszen ennyi ember nem tévedhet. Aztán, ha elvarázsolt, szépen sorban jöhetnek a többiek.



Izolde Johannsen - Gránátok a becsületért

A birodalmi kalóz hatalmas kedvencem lett decemberben, tehát egyetlen másodpercig sem volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok-e a folytatásokra. A Birodalom tengeri bástyái második kötetében a Bismarck csatahajóval és legénységével kalandozhatunk a tengeren. Viszket a tenyerem, hogy végre a kezembe kaphassam.



M. J. Arlidge - Ecc, pecc

És végül, de persze nem utolsó sorban, egy jó kis krimi is felkerült a listámra. Rég kiszúrtam magamnak ezt a könyvet, ám csak halogattam az olvasását, egészen eddig a pontig. Most végre Helen Grace felügyelővel együtt belevetem magam egy izgalmas nyomozásba. Ecc, pecc, kimehetsz - vajon holnap után bejöhetsz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése