Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a tragikus, de felemelő disztópiában.
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a tragikus, de felemelő disztópiában.
Könyvadatok:
Fordító: Diószegi Dorottya
Oldalszám: 384
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018
Sorozat: -
Még januárban, pár nappal a megjelenése előtt találkoztam először a könyvvel a kiadó Facebook oldalán. Mivel élek-halok a jól megírt disztópiákért, vonzott ez a kötet, akármilyen nehéz témát is boncolgat. A borító talán nem túl figyelemfelkeltő a maga egyszerűségével, mégsem tudnék más külsőt elképzelni hozzá. Úgy tökéletes, ahogy van. A fülszöveg elárulja, hogy nem egy könnyed regényt tart a kezében az olvasó, épp ellenkezőleg. Az Athenaeum Kiadó Okoslányregények sorozatának második tagjaként a Lányok csöndje határokat feszegető módon komoly problémákkal foglalkozik, miközben remek kikapcsolódást is nyújt.
A történet egy világtól elzárt szigeten játszódik, ahol sok évvel ezelőtt a lakhatatlanná vált Óföldről érkező Ősök tíz családja igencsak sajátos szabályrendszert vezetett be. Leszármazottaik az Írásunkban rögzített parancsaikra szentírásként tekintenek, és ennek megfelelően élnek. A ne-szabályok legnagyobb elszenvedői a tizenéves lányok, akik az első menstruációjukat követő termékenység nyarától örökre megszűnnek gyereknek lenni. Nem számít, ha csak tizenkét éves is az adott lány, innentől kezdve felnőttnek számít, és arra kötelezik, hogy egy nála idősebb férfihoz menjen feleségül, akitől maximum két gyermeke születhet. A kisfiúkat nevetés, míg a kislányok világrajövetelét zokogás kíséri, hiszen egy anya sem kívánja azt a lányának, ami neki osztályrészéül jutott. A lányok ugyanis nem szegülhetnek ellen atyjuk akaratának, akármit megtehetnek velük. A sötétben történtekről mindenki tud, de senki sem beszél róla. Mindannyian beletörődtek a sorsukba, kivéve Janey Solomont, aki minden erejével igyekszik megváltoztatni a dolgokat. Fellázad a bevett normák ellen, maga mellé állítva sorstársait, hogy az elnyomás és az erőszak ellen harcoljanak.
Borzasztó nehéz írni erről a könyvről. Még mindig tombolnak bennem az érzések, holott már napokkal ezelőtt befejeztem. A legkilátástalanabb és legfájdalmasabb disztópia, amit valaha olvastam. Felkavaró és megbotránkoztató, ugyanakkor felemelő is. Jennie Melamed megdöbbentő őszinteséggel ír a molesztálásról, a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazásról, és a serdülő lányok testében és lelkében végbemenő folyamatokról. Egy torz és beteges társadalmi berendezkedést tár az olvasó hitetlenkedő szeme elé, ami a végletekig felkorbácsolja az érzelmeket. Ezen az isten háta mögötti, névtelen szigeten ugyanis természetesnek számít, hogy a még testileg sem teljesen érett serdülő lányokat belekényszerítik egy nem kívánt házasságba, tizennégy évesen már túl vannak legalább egy szülésen, mindegy, sérült-e a gyermek vagy sem, ugyanennyi évvel később nagymamákká válnak, de a szüleikkel csupán elvétve találkozhatnak, néhány évvel később pedig megisszák az utolsó italt, ha már nem veszik tovább hasznukat a munkában. Isten helyett az Ősöket tisztelik, akik az Óföldön pusztító háborúk után hajóztak ide, és rettegik a sötétséges mélységet, ahová akkor kerül az ember, ha nem a felmenőik iránymutatásainak megfelelően élt. A ne-szabályok az egész életüket gúzsba kötik, ráadásul apjuk kénye-kedvének is ki vannak téve, aki azt tesz velük, amit csak akar. Ők mégis erősek maradnak, próbálják addig megőrizni a gyermekkorukat, ameddig csak tudják. A kisebbekkel együtt örömmel vetik bele magukat a sáros játékokba, ha megérkezik végre a nyár, ilyenkor igyekeznek maguk mögött hagyni minden rosszat, amiből rendesen kijut nekik. A drámai és nyomasztó hangvétel ellenére valósággal faltam a regényt, teljesen magába szippantott. Odaláncolt a lapokhoz, és még azután sem ocsúdtam fel, hogy elfogytak a sorok. Akármennyire is sokkoltak néha az események, viszonylag gyorsan haladtam vele, mert kíváncsi voltam, hogyan alakul a végkifejlet, megadatik-e számukra a szabadság, ám azt kell mondjam, a befejezés nem nekem kedvezett. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindent megváltoztatni, de a csalódottságomat akkor sem vagyok képes legyűrni. Szerettem volna többet megtudni például az Óföldről, vagy a többi gyerek sorsától, de ezekkel kapcsolatban sötétségben hagyott az írónő.
A cselekmény egy évet ölel fel, és négy lány szemszögéből láthatjuk a történéseket. Elsőként a tizenhárom éves Vanessa gondolataiból kapunk ízelítőt, aki már elég közel áll ahhoz, hogy a teste elkezdjen fejlődni. Az édesapja vándor, vagyis azon kevés személy közé tartozik, akik az Óföldre merészkedhetnek, hogy különféle tárgyakat és anyagokat hozzanak onnan. Tekintélyes könyvtárral rendelkezik, ahol a lánya előszeretettel tartózkodik, mivel imád olvasni. Annak ellenére, hogy igazi könyvmoly, nem került túl közel a szívemhez. Néha kissé kimértnek és hűvösnek éreztem a viselkedését a többiekkel szemben a kötetekből felhalmozott tudása miatt. Amanda is távol állt tőlem a másik három főszereplőhöz képest. Ő tavaly esett át a termékenység nyarán, és épp az első babájával várandós, akiről hamar kiderül, hogy kislány. Amandát mindez nagyon megviseli, és hiába él viszonylag boldog házasságban a férjével, nem akar olyan sanyarú sorsot a gyerekének, mint az övé volt. Elvágyik a szigetről, mert hiszi, hogy igenis van azon kívül is élet, még ha nagyon messze is. Janey szintén osztja ezt a véleményt, aki tizenhét évesen kicsit kilóg a sorból. Már nem gyerek, de még nem is felnőtt, így az emberek nem tudják, hogyan bánjanak vele, sokan félnek tőle. Koplalással próbálja visszaszorítani az elkerülhetetlent, és nincs számára fontosabb a húgánál, Marynél, akiért bármire hajlandó lenne. Erős akaratú, bátor lány, aki legjobb barátnőjéhez hasonlóan azt vallja, hogy léteznek más szigetek is az övékén kívül. A kisebbek hallgatnak rá, ő lesz az, aki felnyitja a szemüket, és valóságos forradalmat robbant ki a lányok körében. Igazi vezéralkat, aki lángoszlopként irányítja a többieket a megvilágosodás felé. A kezdetben csendes és visszahúzódó Caitlin is lassan megváltozik a hatására. Idővel elkezd hinni abban, hogy van más megoldás, és egyre bátrabb lesz, szembe mer szállni részeges apjával is, kinek keze kék és lila véraláfutásokat hagy a bőrén. Négyőjük közül ő került hozzám a legközelebb, de az abszolút kedvencem a cserfes barátnője, Rosie volt. Zsenge kora dacára határozott véleménye van a világról és a dolgok működéséről, és mindig kiáll az igazáért, történjen akármi.
A Lányok csöndje ragyogó alkotás. Sötét és durva történet az egyéni szabadságjogok korlátozásáról és a nők elleni erőszakról, ugyanakkor tele van reménnyel, szeretettel és összetartással. Megragadja és addig nem engedi el az olvasót, míg be nem fejezi. A lezárásától eltekintve mély nyomot hagyott bennem, biztos, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni.
Nézőpont: E/3, jelen idő, váltott szemszög - Vanessa, Amanda, Caitlin és Janey
Kedvenc karakter: Rosie
Kiknek ajánlom: erősebb idegzetű disztópia rajongóknak
A cselekmény egy évet ölel fel, és négy lány szemszögéből láthatjuk a történéseket. Elsőként a tizenhárom éves Vanessa gondolataiból kapunk ízelítőt, aki már elég közel áll ahhoz, hogy a teste elkezdjen fejlődni. Az édesapja vándor, vagyis azon kevés személy közé tartozik, akik az Óföldre merészkedhetnek, hogy különféle tárgyakat és anyagokat hozzanak onnan. Tekintélyes könyvtárral rendelkezik, ahol a lánya előszeretettel tartózkodik, mivel imád olvasni. Annak ellenére, hogy igazi könyvmoly, nem került túl közel a szívemhez. Néha kissé kimértnek és hűvösnek éreztem a viselkedését a többiekkel szemben a kötetekből felhalmozott tudása miatt. Amanda is távol állt tőlem a másik három főszereplőhöz képest. Ő tavaly esett át a termékenység nyarán, és épp az első babájával várandós, akiről hamar kiderül, hogy kislány. Amandát mindez nagyon megviseli, és hiába él viszonylag boldog házasságban a férjével, nem akar olyan sanyarú sorsot a gyerekének, mint az övé volt. Elvágyik a szigetről, mert hiszi, hogy igenis van azon kívül is élet, még ha nagyon messze is. Janey szintén osztja ezt a véleményt, aki tizenhét évesen kicsit kilóg a sorból. Már nem gyerek, de még nem is felnőtt, így az emberek nem tudják, hogyan bánjanak vele, sokan félnek tőle. Koplalással próbálja visszaszorítani az elkerülhetetlent, és nincs számára fontosabb a húgánál, Marynél, akiért bármire hajlandó lenne. Erős akaratú, bátor lány, aki legjobb barátnőjéhez hasonlóan azt vallja, hogy léteznek más szigetek is az övékén kívül. A kisebbek hallgatnak rá, ő lesz az, aki felnyitja a szemüket, és valóságos forradalmat robbant ki a lányok körében. Igazi vezéralkat, aki lángoszlopként irányítja a többieket a megvilágosodás felé. A kezdetben csendes és visszahúzódó Caitlin is lassan megváltozik a hatására. Idővel elkezd hinni abban, hogy van más megoldás, és egyre bátrabb lesz, szembe mer szállni részeges apjával is, kinek keze kék és lila véraláfutásokat hagy a bőrén. Négyőjük közül ő került hozzám a legközelebb, de az abszolút kedvencem a cserfes barátnője, Rosie volt. Zsenge kora dacára határozott véleménye van a világról és a dolgok működéséről, és mindig kiáll az igazáért, történjen akármi.
A Lányok csöndje ragyogó alkotás. Sötét és durva történet az egyéni szabadságjogok korlátozásáról és a nők elleni erőszakról, ugyanakkor tele van reménnyel, szeretettel és összetartással. Megragadja és addig nem engedi el az olvasót, míg be nem fejezi. A lezárásától eltekintve mély nyomot hagyott bennem, biztos, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni.
Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!
Pontszám: 10/9
Nézőpont: E/3, jelen idő, váltott szemszög - Vanessa, Amanda, Caitlin és Janey
Kedvenc karakter: Rosie
Kiknek ajánlom: erősebb idegzetű disztópia rajongóknak
Idézetek a könyvből
"- A gondolatból szó lesz - idézi Caitlin az Írásunkat. - A szóból tett, és a tettből szokás. Ügyelj a gondolataidra, vagy arra ébredsz, hogy olyasmiért harcolsz, amiben soha nem hittél igazán."
"- Én elmegyek. És nem érdekel, hogy mit kell tennem ezért. Ha ölni kell, ölni fogok. Megölöm a révészt. És ha nem találok kiutat, megölöm a lányom. Aztán magamat. Nem érdekel."
"- Minden gyermeknek megvan a maga nyara, de minden nyár más gyermeket hagy maga után."
"- (...) nem tarthatnak vissza minket attól, hogy gondolkodjunk. Bármire rákényszeríthetnek minket, de arra nem, hogy ne gondolkodjunk. És ha gondolkodunk, talán kitalálunk valamit..."
"- A könyvek... ablakok. Még akkor is, ha azok a helyek, amelyeket rajtuk keresztül láthatok, elérhetetlenek."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése