A züllött rendőrfőkapitány, aki a drogkereskedelem és a korrupció mocsarába süllyesztette az egykor virágzó iparvárost, végre meghalt. A város lakói és rendőrei egy tisztességes és szebb jövőben reménykednek, a háttérben azonban hamar kezdetét veszi a hatalmi harc.
A fiatal és tehetséges nyomozó, Macbeth, a város drogbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. Az ambiciózus Duff rendőrtiszt – aki együtt nevelkedett Macbethtel az árvaházban, és ott a legjobb barátok lettek – szintén kiveszi részét a drogbandák elleni küzdelemből, és szinte bármire képes lenne, hogy vezető pozícióba kerüljön. Lady, a befolyásos kaszinótulajdonos-nő folyamatosan terveket sző maga és szerelme, Macbeth előbbre jutására.
A vetélkedést szörnyű gyilkosságok sorozata kíséri.
A Macbethet Shakespeare azonos című tragédiája ihlette – Nesbø szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, örökké esős, noir-szerű városi táj.
A fiatal és tehetséges nyomozó, Macbeth, a város drogbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. Az ambiciózus Duff rendőrtiszt – aki együtt nevelkedett Macbethtel az árvaházban, és ott a legjobb barátok lettek – szintén kiveszi részét a drogbandák elleni küzdelemből, és szinte bármire képes lenne, hogy vezető pozícióba kerüljön. Lady, a befolyásos kaszinótulajdonos-nő folyamatosan terveket sző maga és szerelme, Macbeth előbbre jutására.
A vetélkedést szörnyű gyilkosságok sorozata kíséri.
A Macbethet Shakespeare azonos című tragédiája ihlette – Nesbø szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, örökké esős, noir-szerű városi táj.
Könyvadatok:
Fordító: Petrikovics Edit
Oldalszám: 536
Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2018
Sorozat: Shakespeare újra
"Van-e valami visszaút, vagy elfelejtették megtervezni az esetleges visszavonulást? Csak a győzelmet vették számításba? Igen, és győztek. De mi van akkor, ha a győzelem keserű ízt hagy maga után, mi van, ha túlságosan sokba kerül, és inkább egy olcsóbb veszteségre cserélnéd? Mit csinálsz olyankor? Visszavonulsz, lemondasz a koronáról és a trónról, alázatosan bocsánatot kérsz és visszatérsz a mindennapi munkádhoz, teendőidhez? Amikor a tető szélére húzódsz, és a vöröslámpás utca macskakövei feléd száguldanak, arra kéred a gravitációt, hadd vonhasd vissza azt a meggondolatlan lépést? Nem. Elfogadod azt, ami jön. Kihozod belőle a legjobbat. Meggyőződsz róla, hogy a lábadra érkeztél, még ha néhány csontod bánja is. De túléled. És jobb emberré válsz, aki megtanulta, hogy a következő alkalommal óvatosabb legyen."
Először is leszögezném, hogy sosem olvastam Shakespeare klasszikusát. Természetesen hallottam már Macbethről, és az alapsztorival is nagyjából tisztában vagyok, mégsem éreztem soha azt, hogy égetően fontos lenne közelebbi kapcsolatot létesítenem vele. Egészen addig, míg meg nem pillantottam Jo Nesbø azonos című alkotását. Pontosabban csak többszöri pislantás után kezdett foglalkoztatni, mivel akárhányszor kijelentkeztem a moly.hu-ról, mindig ott várt rám a várható megjelenések között. Újra és újra elém vetette magát, amivel végül sikerült felszítania a kíváncsiságomat, és amikor adódott egy lehetőség, hogy elolvashatom, nem haboztam. A beleolvasója alapján meggyőzött, hogy érdemes belevágnom, és itt volt a remek alkalom, hogy elkezdjem az ismerkedést a norvég krimiisten munkásságával, amit már jóval korábban szerettem volna megtenni. Az új regénye tehát tökéletes ürügy volt erre, azzal viszont nem számoltam, hogy egy igencsak hatalmas fába vágom vele a fejszémet.
Adott egy régen virágzó iparváros, melynek irányítását rögtön a második világháború lezárását követően egy korrupt zsarnok ragadta kézbe. Kenneth rendőrfőkapitány huszonöt év alatt a bűnözés és a káosz mocsarába süllyesztette a települést, nem számított, ki ült épp a polgármesteri székben. A gyárakat bezárták, a vonatforgalmat leállították, a lakók nagy része az utcákon lézeng kábítószerért sorban állva. Halála után az újonnan kinevezett Duncan rendőrfőkapitány újra reményt ébreszt az emberekben, az ő célja ugyanis az, hogy leszámoljon a korrupcióval és a két legnagyobb drogkereskedővel, a Norse Riders motorosbanda vezérével, Swenóval és a nagyobb fogást jelentő Hekatéval. A Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály főnöke, a feltörekvő Duff főtiszt és a Gárda, azaz a bevetési egység élén álló Macbeth csapatával épp meghiúsítani készül a Norse Riders jelenlegi bizniszét, amikor az események nem várt fordulatot vesznek. A drogszállítmány a tenger fenekére kerül, ám Swenót nem sikerül lekapcsolniuk, és kicsúszik a kezükből. A dolgok még rosszabbra fordulnak, amikor Duncan az egyszerű, de talpig becsületes Macbethet nevezi ki Duff helyett a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály élére. Amint a hír Macbeth szerelme, a kaszinó-tulajdonos Lady fülébe jut, megbotránkoztató következtetésre jut. Macbeth csupán egy élhetőbb helyre vágyik, ám a nő lelkesedése rá is átragad. A fejébe száll a hatalom, egyre feljebb és feljebb kívánkozik a ranglétrán, miközben olyan útra lép, amelyről többé nem térhet vissza. Hatalomra jutását szörnyű gyilkosságok sora kíséri, de vajon hány embernek kell vesznie, mire kivezeti a várost a sötétségből a fényre?
Az első könyvem Jo Nesbøtól, de biztosan nem az utolsó. Lenyűgöző krimibe ültetett átdolgozása az eredeti műnek, amit maga Shakespeare is megirigyelne. Sötét olvasmány, amely folyamatosan lefelé húz a mélybe, szinte sosem enged a felszínre. Nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is levegőt vegyél, a durva iszap összezárul a fejed felett, míg el nem nyel, anélkül, hogy látnád a kiutat. Rég volt már szerencsém ennyire nyomasztó és kilátástalan kötethez, ami csak itt-ott enged át némi napsütést a folyton borús ege alatt, akkor is mindössze néhány szívdobbanásnyi időre. Néha úgy éreztem, soha többé nem leszek képes kitalálni a sötétségből, amibe a szerző durván beletaszított. Minden egyes lapról gyantaként csöpög az árulás, minden egyes szót hatalomvágy ural. A történet e két kemény téma, valamint a kábítószer-függőség és a korrupció köré épül, mégis olyan erős tűz lobog benne, ami csak nagyon kevés regényben. A cselekmény komplikált és szövevényes, több szálon fut, a főhősökön kívül a fontosabb mellékszereplők gondolataiba is betekinthetünk, ugyanakkor sosem láthatjuk át a teljes képet. Borzasztó nehezen indultam vele a mostanra állandósult időhiányom miatt, de amint néhány lopott percnél többet tudtam tölteni vele, egyre közelebb kerültem hozzá. A közepétől aztán végérvényesen magába rántott, őrült tempóban faltam a sorokat, miközben az apró információmorzsákból próbáltam egészet alkotni. Az író azonban nem csak a szereplőit, hanem engem is kíméletlenül átejtett, rászedett, elhitette velem, hogy jóra fordulhat minden, ám végül belökött a legfeketébb verembe, rám zárta az ajtót, és olyan messzire hajította a kulcsot, hogy valószínűleg évek múlva sem fogom megtalálni. Megmutatta, hogy a célnak sosem lenne szabad szentesítenie az eszközt, akármilyen fennkölt és nemes, és hiába verekedjük hatalomra magunkat, nem számít, mit teszünk, így vagy úgy, de előbb-utóbb sorszerűen elbukunk, mert úgyis jönnek újabb trónbitorlók, akik a helyünkre pályáznak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a kötet visszavonhatatlanul beférkőzik majd a szívembe, de tagadhatatlanul ez történt. Rég elfeledett érzéseket ébresztett bennem, apró darabokra tépett, és úgy rántott le a mélybe, hogy közben fel is emelt. Több lettem általa. Nem jobb, de határozottan hozzáadott ahhoz, aki vagyok. Sokáig fogom még Macbeth terhét magammal cipelni.
A karakterek tökéletesen kidolgozottak, összetettek és élethűek. Minden egyes parányi, elhanyagolhatónak tűnő rezdülésnek fontos szerepe van a tökéletes kép kialakításában, ahogyan a legkisebb jelentőséggel bíró mellékszereplő is precízen illeszkedik az egészbe. Macbethet kezdetben egy törvénytisztelő, alacsony elvárásokkal bíró rendőrként ismerjük meg, aki zavarba jön a rá irányuló figyelemtől, és még a légynek sem tudna ártani, mivel hiányzik belőle a kegyetlenség és a gonoszság. Zűrös, drogos múltját hátrahagyva becsületes férfi vált belőle, csupán egyetlen hibája van: hogy elvakítja Lady iránti forró szerelme, kinek nem képes nemet mondani. Hagyja, hogy a nő a fülébe sugdossa nagyra törő terveit, mert bármire hajlandó lenne érte. És ekkor követi el a legsúlyosabb hibát: megteszi, amire kedvese kéri. Az egyszerű Macbeth, a nép gyermeke, aki a népből származik, a népért él és a néppel együtt cselekszik, elárulja a hozzá legközelebb állókat. Megrészegíti a hatalom, nem elégszik meg az SZBEO vezetői székével, magasabbra és magasabbra vágyik, míg meg nem szeg minden szabályt, és korrupt egyeduralkodóvá nem válik. Gyűlöltem ezt az embert, akit kezdetben tiszteltem, megvetettem azért, amivé lett, a lelkem egy része mégis szánta őt, hiszen neki bőven elég lett volna, amit addig kapott az élettől. Lady az igazi bábjátékos, aki a háttérben fekete özvegy módjára szövi a szálakat, és egyre feljebb kíván törni. Ugyanolyan sebzett lélek, mint Macbeth, rendkívül hányattatott sorsot tudhat maga mögött, és hiába építette fel szinte a semmiből az Inverness kaszinót, a démonjai egy szempillantásra sem hagyják faképnél. Szörnyű múltbeli tette örökké kísérti az őrületbe hajszolva őt. Erős, vasakarattal bíró nő, aki az emberek veséjébe lát, mindig tudja, mit akarnak, és kinek melyik arcát mutassa. A személyes kedvencem az idős Banquo volt, akit ennyi éven át sem rontott meg az élet, keményen dolgozott, és sosem akart mindenkin átgázolva vezető pozícióba kerülni. Igazságos és jólelkű ember, aki befogadta Macbethet akkor, amikor szüksége volt rá, és a vér szerinti fiát, Fleance-t is kizárólag a jóra ösztönzi. Lennox és Jack egy lapra tartozik, előbbi gerinc nélkül, utóbbi ügyesen lavírozva igyekszik túlélni. Hekatét és Seytont egyformán utáltam, egyik sem jobb a másiknál, undorító férgek mindketten. Persze Duffot sem kell félteni, ő sem szent. Ambiciózus rendőrtiszt, akit a hatalom ugyanúgy csábít, mint gyerekkori barátját, és egyik kollégájával, Caithnesszel csalja a feleségét. A bosszú élteti, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon Swenóval, és elégtételt vegyen az őt ért sérelmekért. Önző alak, gátlástalanul elveszi, amit akar, de legalább idejében felismeri a rosszat. Az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel, Malcolmmal ha kell, az életük árán is kihúznák a várost a mocsokból, amibe negyed évszázada süllyedt, még akkor is, ha a gonosz sosem alszik.
A Macbeth súlyos olvasmány. A hatalomért vívott harc tragédiája, ami garantáltan nem hagyja hidegen az olvasót. Gyűlöltem és imádtam, áldottam és átkoztam egyszerre. Sokáig velem lesz még ez a felejthetetlen történet.
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Banquo
Kiknek ajánlom: Shakespeare, Jo Nesbø és krimirajongóknak kihagyhatatlan
Az első könyvem Jo Nesbøtól, de biztosan nem az utolsó. Lenyűgöző krimibe ültetett átdolgozása az eredeti műnek, amit maga Shakespeare is megirigyelne. Sötét olvasmány, amely folyamatosan lefelé húz a mélybe, szinte sosem enged a felszínre. Nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is levegőt vegyél, a durva iszap összezárul a fejed felett, míg el nem nyel, anélkül, hogy látnád a kiutat. Rég volt már szerencsém ennyire nyomasztó és kilátástalan kötethez, ami csak itt-ott enged át némi napsütést a folyton borús ege alatt, akkor is mindössze néhány szívdobbanásnyi időre. Néha úgy éreztem, soha többé nem leszek képes kitalálni a sötétségből, amibe a szerző durván beletaszított. Minden egyes lapról gyantaként csöpög az árulás, minden egyes szót hatalomvágy ural. A történet e két kemény téma, valamint a kábítószer-függőség és a korrupció köré épül, mégis olyan erős tűz lobog benne, ami csak nagyon kevés regényben. A cselekmény komplikált és szövevényes, több szálon fut, a főhősökön kívül a fontosabb mellékszereplők gondolataiba is betekinthetünk, ugyanakkor sosem láthatjuk át a teljes képet. Borzasztó nehezen indultam vele a mostanra állandósult időhiányom miatt, de amint néhány lopott percnél többet tudtam tölteni vele, egyre közelebb kerültem hozzá. A közepétől aztán végérvényesen magába rántott, őrült tempóban faltam a sorokat, miközben az apró információmorzsákból próbáltam egészet alkotni. Az író azonban nem csak a szereplőit, hanem engem is kíméletlenül átejtett, rászedett, elhitette velem, hogy jóra fordulhat minden, ám végül belökött a legfeketébb verembe, rám zárta az ajtót, és olyan messzire hajította a kulcsot, hogy valószínűleg évek múlva sem fogom megtalálni. Megmutatta, hogy a célnak sosem lenne szabad szentesítenie az eszközt, akármilyen fennkölt és nemes, és hiába verekedjük hatalomra magunkat, nem számít, mit teszünk, így vagy úgy, de előbb-utóbb sorszerűen elbukunk, mert úgyis jönnek újabb trónbitorlók, akik a helyünkre pályáznak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a kötet visszavonhatatlanul beférkőzik majd a szívembe, de tagadhatatlanul ez történt. Rég elfeledett érzéseket ébresztett bennem, apró darabokra tépett, és úgy rántott le a mélybe, hogy közben fel is emelt. Több lettem általa. Nem jobb, de határozottan hozzáadott ahhoz, aki vagyok. Sokáig fogom még Macbeth terhét magammal cipelni.
A karakterek tökéletesen kidolgozottak, összetettek és élethűek. Minden egyes parányi, elhanyagolhatónak tűnő rezdülésnek fontos szerepe van a tökéletes kép kialakításában, ahogyan a legkisebb jelentőséggel bíró mellékszereplő is precízen illeszkedik az egészbe. Macbethet kezdetben egy törvénytisztelő, alacsony elvárásokkal bíró rendőrként ismerjük meg, aki zavarba jön a rá irányuló figyelemtől, és még a légynek sem tudna ártani, mivel hiányzik belőle a kegyetlenség és a gonoszság. Zűrös, drogos múltját hátrahagyva becsületes férfi vált belőle, csupán egyetlen hibája van: hogy elvakítja Lady iránti forró szerelme, kinek nem képes nemet mondani. Hagyja, hogy a nő a fülébe sugdossa nagyra törő terveit, mert bármire hajlandó lenne érte. És ekkor követi el a legsúlyosabb hibát: megteszi, amire kedvese kéri. Az egyszerű Macbeth, a nép gyermeke, aki a népből származik, a népért él és a néppel együtt cselekszik, elárulja a hozzá legközelebb állókat. Megrészegíti a hatalom, nem elégszik meg az SZBEO vezetői székével, magasabbra és magasabbra vágyik, míg meg nem szeg minden szabályt, és korrupt egyeduralkodóvá nem válik. Gyűlöltem ezt az embert, akit kezdetben tiszteltem, megvetettem azért, amivé lett, a lelkem egy része mégis szánta őt, hiszen neki bőven elég lett volna, amit addig kapott az élettől. Lady az igazi bábjátékos, aki a háttérben fekete özvegy módjára szövi a szálakat, és egyre feljebb kíván törni. Ugyanolyan sebzett lélek, mint Macbeth, rendkívül hányattatott sorsot tudhat maga mögött, és hiába építette fel szinte a semmiből az Inverness kaszinót, a démonjai egy szempillantásra sem hagyják faképnél. Szörnyű múltbeli tette örökké kísérti az őrületbe hajszolva őt. Erős, vasakarattal bíró nő, aki az emberek veséjébe lát, mindig tudja, mit akarnak, és kinek melyik arcát mutassa. A személyes kedvencem az idős Banquo volt, akit ennyi éven át sem rontott meg az élet, keményen dolgozott, és sosem akart mindenkin átgázolva vezető pozícióba kerülni. Igazságos és jólelkű ember, aki befogadta Macbethet akkor, amikor szüksége volt rá, és a vér szerinti fiát, Fleance-t is kizárólag a jóra ösztönzi. Lennox és Jack egy lapra tartozik, előbbi gerinc nélkül, utóbbi ügyesen lavírozva igyekszik túlélni. Hekatét és Seytont egyformán utáltam, egyik sem jobb a másiknál, undorító férgek mindketten. Persze Duffot sem kell félteni, ő sem szent. Ambiciózus rendőrtiszt, akit a hatalom ugyanúgy csábít, mint gyerekkori barátját, és egyik kollégájával, Caithnesszel csalja a feleségét. A bosszú élteti, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon Swenóval, és elégtételt vegyen az őt ért sérelmekért. Önző alak, gátlástalanul elveszi, amit akar, de legalább idejében felismeri a rosszat. Az egykori rendőrfőkapitány-helyettessel, Malcolmmal ha kell, az életük árán is kihúznák a várost a mocsokból, amibe negyed évszázada süllyedt, még akkor is, ha a gonosz sosem alszik.
A Macbeth súlyos olvasmány. A hatalomért vívott harc tragédiája, ami garantáltan nem hagyja hidegen az olvasót. Gyűlöltem és imádtam, áldottam és átkoztam egyszerre. Sokáig velem lesz még ez a felejthetetlen történet.
Köszönöm szépen a könyvet a Kossuth Kiadónak!
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Banquo
Kiknek ajánlom: Shakespeare, Jo Nesbø és krimirajongóknak kihagyhatatlan
Idézetek a könyvből
"- Azt hiszem, vannak született vezetők, és szinte magától értetődően az is válik belőlük. Például Duncan rendőrfőkapitány. Olyan emberek, akik képesek megfertőzni saját meggyőződésükkel, akik képesek rábírni arra, hogy hajlandó légy akár meghalni valamiért. Míg mások, akikről tudom, hogy sem meggyőződésük, sem vezetői képességük nincs, csak olyan erősen hajtja őket a vágy, hogy feljebb és előrébb jussanak, hogy végül egy főnöki székben kötnek ki. Lehet, hogy intelligensek, megvan a maguk vonzereje és még meggyőzőek is, mégsem értik igazán az embereket. Mert nem látják őket. Mert csak egy dolgot értenek és látnak: saját magukat."
"Nem mindig egyszerű mindent elsőre megérteni. Időbe telik elsajátítani a belátás művészetét. Időbe és akaratba telik megváltoztatni saját magunkat, a megszokott gondolkodásmódunkat és cselekvési mintáinkat. Ahogy időbe és akaratba telik lemondani a kábulatról, a menekülésről, amelynek annyira rabja lett az ember. Ahogy időbe telik megváltoztatni egy várost, felszámolni az igazságtalanságot, megtisztítani a szabotőröktől, a korrupt politikusoktól és a szervezett bűnözéstől, és olyan levegőt biztosítani a lakóknak, amelyet újra szabadon belélegezhetnek."
"- A szívhez a nők értenek, ahogy ahhoz is, hogyan beszéljünk hozzájuk. Mert a szív a bennünk lévő nő. Még ha az agy nagyobb is, többet beszél és úgy véli, hogy a férfi szava dönt a házban, valójában a szív hozza meg csendben a döntéseket. Ha a beszéd megérintette a szívedet, az agyad boldogan követi majd."
"- Ahhoz, hogy az ember elérje a célját, képesnek kell lennie lemondani arról, amit szeret. Ha az, akivel együtt mászunk a csúcs felé, gyengülni kezd, bátorítani kell vagy el kell vágni a kötelet.
- Miért?
- Miért? Ha lezuhan, mindkettőtöket magával ránt a mélybe. Ha túl akarsz élni, a kezednek meg kell tennie azt, amit a szíved megtagad."
"- A szeretet iránti vágy és a szeretetre való képesség, ez adja az emberek erejét, ugyanakkor ez az Achilles-sarkuk is. Helyezd kilátásba számukra a szeretetet, és hegyeket mozgatnak meg, vedd el tőlük, és egy gyenge fuvallat is elsöpri őket."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése