Stephen King - Tündérmese

 

A ​legendás történetmondó, Stephen King képzelete legmélyebb kútjába merül alá ebben a varázslatos regényben.
A Tündérmese csodálatos és káprázatos regény, amely megható tisztelgés Lovecraft, Ray Bradbury, C. S. Lewis és a fantasztikum számos más szerzője előtt. Kiválóan ötvözi Óz Smaragdvárosát a Grimm fivérek meséivel és az üveghegyen túl is rettegve hallgatott gótikus rémtörténetekkel. Lenyűgöző esti mese Stephen King jól ismert szórakoztató és félelmetes stílusában.
Charlie Reade egy átlagos középiskolás srác, remekül baseballozik, a focicsapat egyik legjobb játékosa, és szorgalmas tanuló. De nagy terhet cipel a vállán. Édesanyja hétéves korában életét vesztette egy autóbalesetben, az apját pedig a gyász és a bánat az ivásba száműzte. A fiúnak túl hamar kellett megtanulnia, hogyan vigyázzon magára – és a lassan felépülő apjára.
Évekkel később Charlie egy nap találkozik a környékükön élő, egykoron szebb napokat megélt Radar nevű kutyával és magának való, idős gazdájával, Howard Bowditchcsal, mikor megmenti a nagy házában remeteként élő öregembert. A gondoskodó Charlie végül ápolóként marad Mr. Bowditch mellett, és közben nemcsak az idős férfihoz kerül közelebb, hanem teljesen szívébe zárja Radart. Amikor Bowditch váratlanul meghal, Radart és a vagyonát is a fiúra hagyja, valamint egy rejtélyes magnókazettát, amelyen elmeséli különös, senki által nem ismert történetét. És hogy milyen titokzatos világot rejt a zárt fészer a hátsó udvaron. Charlie-nak végül alá kell szállnia a különös országba, hogy megmentse beteg kutyája életét, és megküzdjön e másik világot elátkozó gonosszal.

Könyvadatok

Oldalszám: 640

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2023

Fordító: Neset Adrienn

Még évekkel ezelőtt határoztam el, hogy elolvasok minden magyarul megjelent könyvet a Mestertől, és ha lehetőségem van rá, be is szerzem őket. Na persze nem horror áron, szigorúan normális kereteken belül, hiába szeretem jobban a régebbi, esetleg antikvár, sokat megélt kiadásokat. A Carrie volt az első King regényem, amit azóta sem sikerült egyetlen későbbi művének sem letaszítani a képzeletbeli dobogó első helyéről. Azóta felváltva olvastam a korai és az újabb történetei közül, és nagyon megörültem, mikor megláttam tavaly, hogy érkezik nálunk is a legújabb írása. Néhány héttel korábban olvastam A talizmánt, amit Peter Straubbal közösen jegyez az író, így akaratlanul is felfedeztem kisebb-nagyobb párhuzamokat a két történet között. Na de lássuk, miről is szól a Tündérmese, és valóban hasonlít-e egy klasszikus értelemben vett tündérmesére! 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Charlie Reade nevű, 17 éves srác, aki az édesapjával lakott. Ha azt mondanám, békességben, túloznék, hisz ez nem volt mindig így. Charlie hét éves volt, mikor édesanyja tragikus balesetet szenvedett, amit az édesapja évekig nem tudott feldolgozni, és bánatát alkoholba fojtva próbálta túlélni egyik napot a másik után. "Majd holnap - fogadkozott mindig -, majd holnaptól kijózanodok." Így a kis Charlie-nak egyedül kellett helytállnia az élet minden területén, magáról és ennek tetejébe még részeges apjáról is gondoskodva. Nem csoda, hogy a kisfiú felcseperedve elég sokszor rossz fát tett a tűzre, rossz társaságba keveredett, és jó néhány ártatlannak vélt csínytevést eresztett meg az őt negatívan befolyásoló cimborája mellett. Egyszer aztán elege lett, és úgy döntött, Isten segítségét kéri édesapja ügyében, és alkut kötött a "Nagyfőnökkel", hogy ha segít az apjának kigyógyulnia az alkoholfüggőségéből, cserébe jó útra tér, és maga mögött hagyja ő is zűrös múltját. Csodák csodája, az apja egy idő után - segítséggel persze - felállt a padlóról, és összeszedte magát, évek kemény munkájával sikerült újra talpra küzdenie magát. Ennek örömére Charlie is a beígért jó utat kezdte taposni, felhagyott addigi rossz magaviseletével, és 17 éves korára kedves, becsületes fiatalemberré érett. Egyik nap épp hazafelé biciklizett a középiskolából, amikor nem messze az otthonuktól kitartó kutyaugatásra lett figyelmes, amit közelebbről is szemügyre akart venni, hátha esetleg valami bajt akart közölni a blöki, majd közelebb érve a hang forrásához meghallott egy férfit is segítségért kiáltozni. Charlie-nak több se kellett, rohant segíteni, ekkor látta meg a létráról leeső, súlyos sérüléseket szenvedett Mr. Bowditchot. Így veszi kezdetét ez a történet, az ő hármasukkal, egy vén morgós medvével, aki nem akarja évek óta hű társát, a német juhász kislány Radart magára hagyni, míg ő a kórházban lábadozik, ezért a fiú felajánlja neki, hogy míg nem tartózkodik odahaza, addig ő gondját viseli az idős ebnek. Úgy érzi, most jött el az ideje, hogy lerója régi tartozását Isten felé azzal, hogy tanítás után átjár megetetni a kutyust, és bejár a kórházba meglátogatni Howardot. Természetesen minél több időt tölt velük, annál inkább elkezd kötődni hozzájuk, kiváltképp Radarhoz, akinek már nem valószínű, hogy sok ideje van hátra ezen a világon. És persze még ott van a titokzatos fészer is, ahonnan Charlie egy nap igencsak furcsa zajokat hall kiszűrődni, és amiről Mr. Bowditch kezdetben mélyen hallgat. De vajon meddig képes eltitkolni mindazt a csodát, amit elzárva rejteget a világ szeme elől? 

Nagyon nehéz spoilermentesen írni erről a könyvről, de nem is szeretném lelőni a lényeget. Sőt, ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor se találnék megfelelő szót rá. Annyi biztos, hogy régen gyakorolt már rám King regény ekkora hatást, hiszen órákig tudnék róla mesélni. Csak nagyon nehezen tudtam elengedni a történetet és a szereplőket, annyira a lelkembe kúszott és a szívem részei lettek mindannyian. Mindegyik fejezet elején található egy gyönyörű illusztráció, amivel számomra elnyerte a legszebb King-kötet titulust. Már maga a borító is igazi mestermunka, de így még csodálatosabbá sikerült varázsolni a kivitelezést. Félreértés ne essék, a sztori messze nem hibátlan, voltak részek, amik kifejezetten idegesítettek - csak annyit mondok, haha -, és mégis sokkal jobban bele tudtam élni magam, mint A talizmánba. Jack világa is behúzott, de mivel jóval hosszabb is volt, mint ezen mű, sokkal több volt a felesleges rész és leírás, és a vége felé itt is sokszor éreztem azt, hogy lapozzunk már, unom ezt, de ez leginkább az undorító lényeknek volt "köszönhető". Mert bizony akadt belőlük szép számmal, főleg a történet végéhez közeledve. King ezúttal sem fukarkodott a véres, gyomorforgató jelenetekkel és összecsapásokkal, hiába a meseszerű körítés. Természetesen most is az utolsó néhány fejezetben pörgeti fel a cselekményt, és ahogyan azt tőle már megszokhattuk, találhatunk benne néhány utalást a korábbi műveire is, amire szintén láttunk már tőle példát, ezúttal Cujo tűnik fel említés szintjén. Nagyon tetszett a többi kulturális utalás is a regényben, különösen Inigo Montoya hírhedtté vált monológja A herceg menyasszonyából, de A vándorló palota rajongói is örülhetnek egy mondatnak. A történéseket Charlie szemszögéből láthatjuk, talán emiatt is éreztem magamhoz még közelebb a karakterét, rég kedveltem már ennyire King főhőst. Ő a mesebeli herceg, aki útra kel egy nemes cél miatt, miközben le akarja róni a tartozását Isten felé, így vezekelve egyben a múltbeli bűnei miatt. Szerettem, hogy nem egy, a mesékben megszokott minden bűnös gondolattól mentes, teljesen tiszta szívű fiút kaptunk, hanem egy hús-vér srácot, aki képes volt elismerni minden hibáját és hiányosságát, és nem félt bevallani azt sem, ha valamilyen bántó gondolat fordult meg a fejében. Meg kell még említenem a fordítást is, Neset Adrienn munkáját nagyon szerettem A nyertes trilógiában is, néhány betűhibától eltekintve majdnem tökéletes, egyedül a folyamatos utalások idegesítettek kissé, mikor Charlie nem ismert vagy nem tudott kimondani egy-egy idegen szót, és jelezte, hogy az agya ezt másképp fordította le (de ez meg egyedül King rovására írható, haha). 

Mindent egybevetve a Tündérmese belopta magát a szívembe, és előkelő helyet harcolt ki magának a Stephen King toplistámon. Sötét, baljós mese egy tinédzser fiúról és egy idős kutyáról, akik barátsága világokon innen és túl is embereket és hegyeket mozgatott meg, szó szerint és átvitt értelemben is. A Mester számomra most sem okozott csalódást, így bátran merem ajánlani régi és új rajongóinak egyaránt. Itt is van az értékelésem vége, és hogy megismerd még jobban a könyvet, fuss el a könyvesboltba érte! 

Pontszám: 10/9

Kedvenc idézetek

"Az ember sohasem tudhatja, hová helyezi el az élet a csapdáit, nem igaz?"

"Semmit sem hallottam, ám csak álltam ott zseblámpával a kézben, lebénulva a félelemtől. Mitől féltem? Az ismeretlentől, annál félelmetesebb dolog nincsen."

"A kutyákkal az a baj (hacsak nem ütöd-rúgod őket), hogy bíznak az emberben. Te adsz nekik enni, te biztosítod a tetőt a fejük fölé. Te halászod ki a csipogós majmot a kanapé alól egyik ügyes, ötujjas mancsoddal. Tőled kapják a szeretetet is. Ezzel a megkérdőjelezhetetlen bizalommal az a gond, hogy a felelősségnek súlya van. Többnyire ezzel nincs is baj. Viszont a jelenlegi helyzetben csak az van."