2024. január 17., szerda

Újévi fogadalmak book tag

 





1) Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit sem olvastál tőle 

Ania Ahlborn. A Vértestvérek című kötetét nem egy-két éve tervezem már elolvasni, idejét sem tudom, mióta szemezek vele, szeretnék végre megismerkedni a lengyel írónő munkásságával. 




2) Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni 

Fredrik Backman nem véletlenül a kedvenc íróm, majdnem minden regényét olvastam eddig, a legtöbb egy ideje már a polcom lakója, egyedül Britt-Marie története várat még magára közülük. 




3) Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni 

Ismerem magát a történetet, bár még sosem olvastam Emily Brontë klasszikusát. Tavaly óta várja ő is, hogy valamikor kézbe vegyem, idén sorra is fogom keríteni. 




4) Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni 

Nem egy könyv van, amit szeretnék újraolvasni ebben az évben, köztük számos sorozat is, így ide most a Tövisek Hercegét hoztam Mark Lawrence-től. Négy évvel ezelőtt már olvastam, akkor nem igazán tudtam azonosulni Jorg karakterével, most viszont szeretnék vele újra megpróbálkozni, és a további részeket is elolvasni. 




5) Egy könyv, ami ezer éve várólistás, és idén el akarod olvasni végre 

Na jó, nem ezer éve, de öt minimum van, hogy a várólistámon csücsül Dan Brown Da Vinci-kódja. A filmet láttam anno, de természetesen a regényre is nagyon kíváncsi vagyok, az Angyalok és démonokat imádtam, egy kicsit már hiányzik is Robert Langdon különleges karaktere. 




6) Egy jó vastag könyv, amit beterveztél 

Metró-trilógia. Igen, egyben. Az egyik legvaskosabb kötetem King Végítélete mellett, de ha a kezem leszakad a fogása közben, februárban akkor is nekiesek. 




7) Egy író, akitől már olvastál, de idén is szeretnél 

Samantha Young romantikus regényeit nagyon szerettem egy időben, bár eddig csak háromhoz volt szerencsém közülük, így szeretném folytatni a Dublin Street sorozatot, illetve a Túl a zátonyon is szeretném, ha erre a sorsra jutna. 




8) Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén 

Nem tudom, hányan ismerik az író munkásságát, jó magam sem olvastam még tőle semmit eddig, de személyes okok miatt mielőbb sorra akarom keríteni ezt a kis könyvecskét. 




9) Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2024-ben fogsz 

Egyetlen olyan sorozat van, aminek biztosan minden kötetét el fogom olvasni 2024-ben, ez pedig Sarah J. Maastól az Üvegtrón. Szintén újraolvasás lesz, de már ideje, hogy újra találkozzak a szívemnek oly kedves főhősökkel, és hagyjam, hogy ismét mindenestől magába szippantson a tündérek és egyéb különleges lények csodálatos világa. 




10) Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni? 

Igen, méghozzá kettő is. Az egyik, hogy idén is meglegyen a száz darab olvasott könyv, a másik pedig, hogy ezek közül el tudjam olvasni azt a 45 kötetet, amit Molyon az éves tervemnek állítottam be. Ezen kívül jó lenne elérni a 950 olvasott könyvet is az olvasmánylistámon, de ha ez nem valósul meg, csak az első két terv, már nagyon boldog leszek. 




+1, Szeretnél-e idegen nyelven olvasni? 

Egyszer mindenképpen, de nem biztos, hogy ebbe az évbe bele fog férni. Szeretnék megtanulni rendesen angolul valamikor a közeljövőben, és ezért valamilyen könnyedebb nyelvezetű kötettel próbálkozni, szóval egyelőre ez még csak terv, bár ha valami csoda folytán még ez is beleférne az évembe, cseppet se bánnám. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése