XVI. Lajos király halála után a királypárti összeesküvők, szimpatizáns nemesek, papok, katonák, lázadó parasztok megpróbálkoznak a lehetetlennel, de Vendée vérzivatara elsodorja őket. Gilbert Lafayette hazájától, családjától, barátaitól elszakítva börtönben él. Szalma Jason, az álruhás angol nemes minden furfangja, vagyona és igyekezete ellenére sem tudja barátját kiszabadítani. Várniuk kell. Várni, hogy az új csillag, Bonaparte Napóleon vajon bevilágítja-e az életüket a politika sötét egén. Mindeközben, a tisztogatások következtében a La Force börtönbe kerül Adrienne Lafayette is. Szintén e komor cella lakója a kegyvesztett Latouche-Tréville gróf, a neves ellentengernagy, aki nemcsak befolyását, munkáját és hajóit vesztette el, de a tengert is.
Könyvadatok:
Oldalszám: 360
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2019
Sorozat: La Fayette #2
Véleményem az előző kötetről:
Megölni a királyt!
Véleményem az előző kötetről:
Megölni a királyt!
Tavaly volt szerencsém megismerkedni Izolde Johannsen a francia La Fayette márki életéről szóló duológiájának első részével, a Megölni a királyt! című regénnyel, mely első olvasásra visszavonhatatlanul megvett magának, így alig vártam, hogy a folytatást is a kezeim közé kaphassam. Az idei könyvhétre meg is jelent A pontlövész, és tűkön ülve izgultam, hogy megérkezzen a saját példányom, és belevághassak a második kötetbe. Amint meghozta a futár, rohantam is be vele a lakásba, percek múlva pedig már nyakig merülten a történetbe csüngtem az írónő minden szaván.
A francia álruhába bújt angol lord, Jason évekkel kisfia eltűnése után sem adja fel a reményt, hogy valaha megtalálja. A Tuileriák ostromakor elszenvedett bénulásával dacolva igyekszik a nyomára bukkanni, miközben másik fontos célja barátját, Gilbert Lafayette márkit kiszabadítani a börtönből. Nincs könnyű dolguk, ám igaz barátságuk ezekben a vérzivataros időkben is sziklaszilárdan kitart. Mindeközben egy fenyegető új hatalom is a felszínre emelkedik Bonaparte Napóleon személyében, egy négyesztendős fiúcska, Guillaume pedig megígéri nevelőapjának, hogy felnőve megbosszulja az egykori királyt, bármi áron.
A pontlövész méltó megkoronázása Gilbert La Fayette történetének. Valósághű, hiteles kor- és életrajz, olyan életre szóló olvasmány, ami könnyekre ösztönöz, és megdobogtatja az olvasó vérző szívét. Az előző kötetnél is jobban fájt az átélése, és nemcsak azért, mert magába foglalta a búcsú pillanatait is. Nem tudom, hogyan lehetséges, de az írónőnek még több érzelmet sikerült a sorok közé sűrítenie, ami által mélyen megindított, míg úgy éreztem, el nem veszek a különféle érzések kusza tengerében. Inkább sírtam most, mint nevettem, belül üvöltve, mikor egy-egy számomra kedves szereplőre köszöntött a végzet órája, halkan nyeldekelve a könnyeimet az élet igazságtalanságán. Persze az elmúlás felett érzett fájdalom mellett boldog pillanatokból sem volt hiány, hiszen minden távozó után jön egy érkező, fenntartva ezt a végtelen körforgást. Számtalan újabb tengeri és szárazföldi kalandot élhetünk át egészen a tizenkilencedik század közepéig, nem beszélve a kisebb összecsapásokról és nagyobb háborúkról. George Washington és Amerika után visszacsöppenünk kicsit a francia belpolitikába és társadalmi viszonyokba, és az első sorból nézhetjük végig Bonaparte Napóleon felemelkedését és bukását. Eközben persze egy percre sem hagyjuk magára a két idősödő főhőst, a márkit és a lordot, néma szemtanúi lehetünk minden örömüknek és bánatuknak.
Én magam is átéltem a szereplők minden érzelmi rezdülését, együtt hullattam velük a könnyeket, és ujjongtunk az örömteli eseményeken. Gilbert a fogságból kiszabadulva sem élvezheti a szabadságot, régi életét hátrahagyva idegen földön kénytelen új életet kezdeni családjával. Nemcsak őt, hanem feleségét, Adrienne-t és gyermekeit is jócskán meggyötörték az elmúlt évek, rengeteg viszontagságon mentek keresztül, mire visszakapták egykor hősként tisztelt családfőjüket. Érdekes volt látni, hogy míg Franciaországban milyen hamar megfeledkeztek a La Fayette névről, addig Amerikában, a márki hőn szeretett második hazájában a későbbiek folyamán sem enyhült az ottaniak rajongása George Washington régi barátja iránt. Jason csodával határos módon állt talpra a Tuileriák ostromakor kapott agyvérzése után, és, bár sosem gyógyult fel teljesen, mégsem adta fel a küzdelmet és a reményt, hogy egyszer visszakapja elveszett fiát. Ő szenvedett a legtöbbet, kegyetlenül kibabrált vele az élet, de kitartóan menetelt előre, bárhová is sodródott épp. Sosem hagyta magára szeretett márkiját, mindvégig hűen kiállt vele egyenrangú barátja mellett, jóban-rosszban elválaszthatatlanok voltak. Nagyon fog hiányozni ez a vén lókötő, aki már a kezdet kezdetén hozzánőtt a szívemhez, és sok szép, maradandó pillanattal gyarapította az emlékezetemet. A regény harmadik, és egyben legfontosabb szereplője Guillaume, akiről kezdettől fogva tisztában voltam, kicsoda, még ha ő maga nem is sejtette az igazságot. Már egészen apró kisgyermekként körüllengte a halál jelenléte, számtalanszor nézett farkasszemet vele ifjú kora ellenére, rendszeresen kísértik a fiatalon átélt borzalmak. Egy haldoklónak tett eskü, a bosszú ígérete hajtja előre, miközben legbelül önmagával harcol, hogy végül az az énje nyerje a csatát, aki igazából lenni akar.
Mindent egybevetve ismételten élveztem az újabb kirándulást a francia régmúltba, még ha magával vitte is a szívem egy darabkáját a két jó barát története. Nagyon fog hiányozni Jason és Gilbert, de elmondhatatlanul örülök, amiért átélhettem ezt a csodálatos írónő tollából született két kötetet, aki mindig arra törekszik, hogy a legvalóságosabban és a legtöbb érzéssel adja vissza az adott kor és történelmi személy környezetét és hangulatát. La Fayette márki ennél igazabb memoárt nem is kaphatott volna.
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Jason
Kiknek ajánlom: akik már olvasták az első részt
A francia álruhába bújt angol lord, Jason évekkel kisfia eltűnése után sem adja fel a reményt, hogy valaha megtalálja. A Tuileriák ostromakor elszenvedett bénulásával dacolva igyekszik a nyomára bukkanni, miközben másik fontos célja barátját, Gilbert Lafayette márkit kiszabadítani a börtönből. Nincs könnyű dolguk, ám igaz barátságuk ezekben a vérzivataros időkben is sziklaszilárdan kitart. Mindeközben egy fenyegető új hatalom is a felszínre emelkedik Bonaparte Napóleon személyében, egy négyesztendős fiúcska, Guillaume pedig megígéri nevelőapjának, hogy felnőve megbosszulja az egykori királyt, bármi áron.
A pontlövész méltó megkoronázása Gilbert La Fayette történetének. Valósághű, hiteles kor- és életrajz, olyan életre szóló olvasmány, ami könnyekre ösztönöz, és megdobogtatja az olvasó vérző szívét. Az előző kötetnél is jobban fájt az átélése, és nemcsak azért, mert magába foglalta a búcsú pillanatait is. Nem tudom, hogyan lehetséges, de az írónőnek még több érzelmet sikerült a sorok közé sűrítenie, ami által mélyen megindított, míg úgy éreztem, el nem veszek a különféle érzések kusza tengerében. Inkább sírtam most, mint nevettem, belül üvöltve, mikor egy-egy számomra kedves szereplőre köszöntött a végzet órája, halkan nyeldekelve a könnyeimet az élet igazságtalanságán. Persze az elmúlás felett érzett fájdalom mellett boldog pillanatokból sem volt hiány, hiszen minden távozó után jön egy érkező, fenntartva ezt a végtelen körforgást. Számtalan újabb tengeri és szárazföldi kalandot élhetünk át egészen a tizenkilencedik század közepéig, nem beszélve a kisebb összecsapásokról és nagyobb háborúkról. George Washington és Amerika után visszacsöppenünk kicsit a francia belpolitikába és társadalmi viszonyokba, és az első sorból nézhetjük végig Bonaparte Napóleon felemelkedését és bukását. Eközben persze egy percre sem hagyjuk magára a két idősödő főhőst, a márkit és a lordot, néma szemtanúi lehetünk minden örömüknek és bánatuknak.
Én magam is átéltem a szereplők minden érzelmi rezdülését, együtt hullattam velük a könnyeket, és ujjongtunk az örömteli eseményeken. Gilbert a fogságból kiszabadulva sem élvezheti a szabadságot, régi életét hátrahagyva idegen földön kénytelen új életet kezdeni családjával. Nemcsak őt, hanem feleségét, Adrienne-t és gyermekeit is jócskán meggyötörték az elmúlt évek, rengeteg viszontagságon mentek keresztül, mire visszakapták egykor hősként tisztelt családfőjüket. Érdekes volt látni, hogy míg Franciaországban milyen hamar megfeledkeztek a La Fayette névről, addig Amerikában, a márki hőn szeretett második hazájában a későbbiek folyamán sem enyhült az ottaniak rajongása George Washington régi barátja iránt. Jason csodával határos módon állt talpra a Tuileriák ostromakor kapott agyvérzése után, és, bár sosem gyógyult fel teljesen, mégsem adta fel a küzdelmet és a reményt, hogy egyszer visszakapja elveszett fiát. Ő szenvedett a legtöbbet, kegyetlenül kibabrált vele az élet, de kitartóan menetelt előre, bárhová is sodródott épp. Sosem hagyta magára szeretett márkiját, mindvégig hűen kiállt vele egyenrangú barátja mellett, jóban-rosszban elválaszthatatlanok voltak. Nagyon fog hiányozni ez a vén lókötő, aki már a kezdet kezdetén hozzánőtt a szívemhez, és sok szép, maradandó pillanattal gyarapította az emlékezetemet. A regény harmadik, és egyben legfontosabb szereplője Guillaume, akiről kezdettől fogva tisztában voltam, kicsoda, még ha ő maga nem is sejtette az igazságot. Már egészen apró kisgyermekként körüllengte a halál jelenléte, számtalanszor nézett farkasszemet vele ifjú kora ellenére, rendszeresen kísértik a fiatalon átélt borzalmak. Egy haldoklónak tett eskü, a bosszú ígérete hajtja előre, miközben legbelül önmagával harcol, hogy végül az az énje nyerje a csatát, aki igazából lenni akar.
Mindent egybevetve ismételten élveztem az újabb kirándulást a francia régmúltba, még ha magával vitte is a szívem egy darabkáját a két jó barát története. Nagyon fog hiányozni Jason és Gilbert, de elmondhatatlanul örülök, amiért átélhettem ezt a csodálatos írónő tollából született két kötetet, aki mindig arra törekszik, hogy a legvalóságosabban és a legtöbb érzéssel adja vissza az adott kor és történelmi személy környezetét és hangulatát. La Fayette márki ennél igazabb memoárt nem is kaphatott volna.
Köszönöm szépen a könyvet Izolde Johannsen írónőnek!
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Jason
Kiknek ajánlom: akik már olvasták az első részt
Idézetek a könyvből
"- De az ember mindent túlél, igaz Jason? Ön is hordoz sebeket...
- Túlélünk. Csak éppen minden sebbe belehal egy részünk."
"Elvesztette nevelőjét, az altengernagyot, és tudta jól, elveszíti Arthurt is. Igyekezett felkészülni erre, ő, aki annyi halált látott már. De minden egyes halállal ő maga is elvesztette lelkének egy jókora darabját."
"- Hogyan? Te elraboltad az apámat?
- Mi tagadás, így történt. Kellett nekünk egy ember a hajóra.
- De apa nem matróz, vagy igen?
- Dehogy volt az, viszont olyan bámulatosan lőtt, hogy ez elfeledtette velünk azt, hogy nem tud úszni.
- Mit csináltál a hajón, apám?
- Beszéltem.
- Mi?!
- Igaz! Állandóan mesélt. Be nem állt a szája. Nagyon jól szórakoztunk a társaságban - helyeselt Christophe. - Aztán beletanult, és nagyon talpraesett matróz vált belőle. Csak nem küldtük fel a vitorlára, mert féltettük.
- Mit féltettetek, mondd?
- A puskát!"
"- A halálban mindenki eggyé válik. Nem számít, honnan jöttél, ki voltál, milyen életet éltél, elszállnak a gondolatok, vágyak, érzések. Elszáll a szomorúság és az öröm. A végén nem marad semmi."
"- Miért történik mindez, apa? Miért nem élhetünk nyugodtan?
- Mert a világ folyton változik, és a gyilkolás az ember sajátja."
Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése