2017. szeptember 4., hétfő

Szeptemberi olvasmánylista


Újabb hónap és évszak vette kezdetét, ezért ismét összeírtam, hogy milyen könyveket szándékozok elolvasni szeptemberben. Az e havi olvasmánylistámon tobzódnak a vörös pöttyösök és az ifjúsági regények, amiknek egyik fele folytatás, míg másik része egy-egy sorozat nyitókötete. Az biztos, hogy most sem fogok unatkozni, ha pedig Ti is szemeznétek valamelyik szépséggel, a borítóra kattintva további információkat tudhattok meg róla. 



Stephen King - A Búra alatt II.

A Búra kicsit kilóg erről a listáról, mivel egyik fent említett kategóriába sem sorolható. Az első kötetet még júliusban olvastam, utána rápihentem - na nem azért, mert rossz volt, csak elég terjedelmes. Most viszont készen állok, hogy ismét visszatérjek Chester's Millbe. 



S. J. Kincaid - A kárhozott

S. J. Kincaid könyve egyszerűen gyönyörű! A megjelenése óta ácsingóztam rá, annyira elbűvölt ez a csodás borító, néhány hete pedig be is szereztem, így végre az én polcomat is ékesíti. Alig várom már, hogy elmerülhessek az írónő által teremtett különleges világban. 



Kresley Cole - Méreghercegnő

Kresley Cole regényét legalább egy éve tervezem már elolvasni, de még csak most értem oda, hogy kézbe is vegyem. Nagyon sokan szeretik, csupa jót hallottam róla, és nem mellesleg az egyik kedvenc műfajom, a disztópiák közé sorolható. Van egy olyan érzésem, hogy imádni fogom. 



Colleen Hoover & Tarryn Fisher - Soha, de soha 2.

A két zseniális írónő az első könyvecskéjével megvett magának, így nem volt kérdés, kíváncsi vagyok-e a folytatásra. Csak azt sajnálom, hogy annyira rövid! El bírnám viselni, ha kétszáz oldallal tovább tartana... 



Becca Fitzpatrick - Vihar előtt

És végül, de nem utolsó sorban, egy olyan sorozat harmadik kötete, amely iránt elég vegyes érzéseket táplálok. Az első két résszel nem igazán voltam kibékülve, mivel a karaktereket nem sikerült teljes mértékben megszeretnem. Talán a Silence-ben ez végül megváltozik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése