2018. január 26., péntek

Cluedo Book Tag


Mára egy igazán ötletes és egyedi book taggel készültem, amire Klodette, a Klodette világa bloggerinája hívott ki. Ezúton is köszönöm, hogy gondoltál rám! :)



1, Miss Scarlett - A végzet asszonya -> Egy könyv, amit csak azért akartál elolvasni, mert gyönyörű a borítója, de később a tartalmát is imádtad:
Amie Kaufman & Meagan Spooner - Lehullott csillagok
Első pillantásra beleszerettem, a megjelenése után nem sokkal be is szereztem, és szinte egyből nekiugrottam. Imádtam, mert a káprázatos borító tényleg egy gyönyörű és izgalmas, sci-fibe ágyazott romantikus történetet takar. Azóta is ez a legszebb kötet a könyvespolcomon, és nagyon várom a folytatását.

2, Mrs. Peacock - A társasági asszony -> Egy könyv, ami kezdetben visszafogottan indult, nem igazán tetszett, de végül elég jól kiforrta magát, és most már bármikor újraolvasnád:
Susan Ee - Angyalok bukása
Azt nem mondanám, hogy visszafogottan indul, de tény, hogy az elején nem igazán szippantott be, és nem tudtam hová tenni. Kb. a felétől vált számomra érdekessé, onnantól már képtelen voltam letenni, időközben pedig az egyik kedvenc trilógiámmá vált, amit egyszer újra is olvastam, és még valószínűleg fogok is.

3, Plum professzor - A szellem embere -> Egy könyv, aminek igazán érdekes, egyedi, elvont és kissé különc a témája:
Michael Grant - Téboly
Michael Grant szerintem egy borzasztóan tehetséges író, ezért elmondhatatlanul csalódott vagyok, amiért sorra kaszálják el itthon a sorozatait. Ezzel a kötettel a nanotechnológia szédítő világába kalauzol el minket, miközben bepillantást nyerhetünk az emberi test mélységeibe és működésébe. Frenetikus élmény.


4, Mustard ezredes - Az alfahím -> Egy könyv, amit szinte mindenki imád, de Te valamiért mégsem szeretted:
Cassandra Clare - Csontváros
Majdnem öt éve olvastam, de akkor egyáltalán nem tetszett. Ki tudja, ha most újra belevágnék, lehet másképp vélekednék róla, de azóta nem mertem a kezembe venni az írónő egyik könyvét sem. Talán egyszer...

5, Green atya - Az aranyifjú -> Egy könyv, ami nem az, aminek látszik (értsd: sokkal több van benne, és sokkal több meglepetést vagy éppen titkot rejt, mint ahogyan azt mondjuk a fülszöveg alapján gondoltad volna):
Sebastian Fitzek - Ámokjáték
Amikor elkezdtem, azt gondoltam, kapok majd egy "szimpla" nyomozós sztorit, ám arra nem számítottam, hogy minden elképzelésemet felül fogja múlni. Annyi meglepetést, titkot és nem várt fordulatot tartogat, hogy csak kapkodtam a fejem közben, és nem mertem hinni a szememnek. Zseniális olvasmány, csakis ajánlani tudom mindenkinek.

6, Dr. Orchid - A zseni -> Egy végtelenül okos és körmönfont könyv, ami végül téged is meglepett, rászedett:
Alessandra Torre - Sötét hazugságok
Rendkívül csavaros, nem hétköznapi regény, egy kivételes szerelmi háromszöggel megspékelve. Az írónő igencsak fantasztikusan szövi a szálakat, és hiába készített fel a hatalmas titokra, amint kipukkant a lufi, csak pislogni bírtam utána. Ravasz és megdöbbentő, imádtam.


7, Dr. Black - A méltatlanul elfeledett áldozat -> Egy könyv, amit sokan mellőznek, esetleg nem igazán szeretnek, de Te olvastad, és valamiért mindig emlékezni fogsz rá:
Margaret Stohl - Ikonok
Inkább csak mellőzik, ezért nagyon sajnálom, hogy nem kapott elég figyelmet. Szerintem csodálatos könyv, hihetetlenül szerettem azt a világot, amit Margaret Stohl megalkotott a lapokon keresztül, és szívesen olvastam volna még tovább. És tovább, és tovább, és tovább...

8, Cluedo - A klasszikus rejtélyek játéka -> A kedvenc krimi/nyomozós/misztikus vagy rejtélyes könyved:
Ezt a kérdést most kettébontanám, külön a krimi, és külön a misztikus részre koncentrálva. A 19-es holttest inkább a pszichothrillerek táborát erősíti, de krimiként is ugyanúgy megállja a helyét. Belinda Bauer mesterien csűri-csavarja a cselekményt, hátborzongatóan zseniális. Josh Malerman Madarak a dobozban című művét szintén hasonló jelzőkkel tudnám illetni, többször ájulás közeli állapotba kerültem, annyira rettegtem rajta. Na jó, kicsit talán túlzok, de tényleg baromi félelmetes. :D


2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Tök jó válaszokat adtál, nekem nagyon tetszettek. :)
    Köszönöm, hogy kitöltötted a Tag-et.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszettek a válaszaim. Én köszönöm, hogy kihívtál rá, nagyon jó kérdések voltak. :)

      Törlés