2017. július 12., szerda

Michael Grant: BZRK - Téboly



"Átléptétek a határt... beléptetek valahova, ahonnan már nincs kiút egyikőtöknek sem."
Sadie McLure meg akarja találni azokat, akik végeztek a családjával. Noah Cotton ki akarja deríteni, mitől tébolyodott meg a bátyja. A válaszokat keresve véletlen - vagy csak látszólag véletlen - találkozások következtében mindketten a nanotechnológia szédítő világában találják magukat, ahol biotok és nanobotok harcolnak, a vezérlőik pedig igyekeznek megőrizni az ép elméjüket. A küzdelem az ember döntési szabadságáért folyik. Bármelyik nap az utolsó lehet.
A közeli jövőben játszódó Téboly az emberi elme uralmáért zajló harc története. Egy hatalommániás ikerpár uralma alá akarja hajtani a világot. Céljuk, hogy megvalósíthassák utópisztikus álmukat: a háborúk, a társadalmi különbségek, az éhezés teljes felszámolását. E szép új világnak ára persze a szabad akarat legyűrése. Az ikrek ellen küzd a Téboly kódnevű csoport, melynek fiatal tagjai ragaszkodnak az élet korábbi formájához, bármilyen zűrös is, és nem mondanak le ember mivoltunk alapvető eleméről, az elme szabadságáról. A harctér nem mindennapi: a fegyverek az emberi testben, nanoszinten csapnak össze. Semmi nem lehet ennyire ismerős és otthonos, ugyanakkor semmi nem lehet ennél félelmetesebb és idegenebb. Aki alulmarad, az nem csupán a csatát veszíti el, hanem a józan eszét is.
"Mintha Stephen King írta volna A legyek urát, úgy kell elképzelni ezt a hihetetlenül izgalmas könyvet." (Voya) 



Könyvadatok:
 
Fordító: Baló András Márton 
Oldalszám: 344 
Kiadó: Cartaphilus 
Kiadás éve: 2014 
Sorozat: BZRK #1 


Michael Grant neve nem ismeretlen számomra. Korábban már olvastam tőle a Köddé váltakat (és azóta is vérzik a szívem, amiért egyik kiadó sem folytatta tovább a sorozatot itthon), ezért szavaztam bizalmat a Tébolynak is. Nem mellesleg a fülszövege is eléggé felcsigázott, és, bár a borító nem túl bizalomgerjesztő, örülök, hogy adtam neki egy esélyt. 
Az író egy nem mindennapi témát választott a regény alapjául. A nanotechnológia szédítő világába kalauzolja el az olvasót, olyan részletes leírásokat tárva elénk az emberi testről, amitől sokszor égnek állt a hajam. Ugyanakkor élveztem is ezeket a hihetetlenül izgalmas utazásokat a test belsejében. Mintha én magam is lementem volna a húsba, és láttam volna, hogy néz ki például egy szemgolyó nano-szinten. Hát, mit mondjak, egy mikroszkopikus nagyságú robot szemszögéből, ami képes rajta sétálni és csúszkálni, nem túl szép látvány. Olvasás közben többször is feltettem magamnak a kérdést: tényleg ilyen gusztustalanok vagyunk belülről? 



De mit is takar maga a cím, a Téboly? Egyrészt egy szervezet neve, amely azért jött létre, hogy megállítson egy hátborzongató sziámi ikerpárt, akik egyetlen eszme alatt akarják egyesíteni az emberiséget, eltörölve a társadalmi különbségeket, ezáltal a szabad akaratot is. Charles és Benjamin Armstrong nagyszabású tervüket a nanotechnológia alkalmazásával akarják végrehajtani. Parányi, szabad szemmel szinte észre sem vehető nanorobotokat ültetnének a világ nagy hatalmú vezetőinek agyába, átvéve ezzel az irányítást az elméjük felett. A Téboly, az önálló gondolkodás védelmét tűzve ki célul, ezt mindenáron megpróbálja megakadályozni. Mivel kevesen vannak, beszervezik maguk közé a tizenhat éves Noah Cottont és Sadie McLure-t, akiknek van okuk csatlakozni a csoporthoz. A két fiatal egy általuk eddig ismeretlen világba csöppen, ahol furcsa, rovarszerű biotokat kell irányítaniuk, hogy leszámoljanak az ikrekkel. De mivel a biotok az ő DNS-ükből létrehozott kis élőlények, kapcsolatban állnak velük, és ha nem vigyáznak rájuk rendesen, elveszíthetik az ép eszüket. A cím tehát másrészt erre utal, hiszen az agy itt csatatérként szolgál, az igazi harcot biotok és nanobotok vívják, a tét pedig győzelem vagy őrület. 

Az eredeti borítók


A történet eleje elég kusza, mert hirtelen dobnak be minket a mély vízbe, és a hiányos információtöredékekből magunknak kell megalkotnunk az egészet. Később persze a dolgok nagy részére választ kapunk, de addig is sok nevet kell megjegyeznünk, és azzal sem árt tisztában lenni, ki melyik csapatban játszik. A történéseket több szempontból élhetjük át, egy fejezeten belül akár három-négy karakter fejébe is beleláthatunk (és nem csak képletesen). Az író néha elég nyersen fogalmaz, de a szöveg eléggé lecsupaszított, így nem kell attól tartanunk, hogy nem fogunk érteni belőle semmit. Egyedül a fejezetek közé tűzdelt Dokumentumok tartalmaznak tudományosabb írásokat, de ezek még jobban segítenek megmagyarázni a bonyolultabb részleteket. 
Bár a szereplők javarészt tizenévesek, a könyv nehezen sorolható az ifjúsági regények közé. Jócskán bővelkedik morbid, erőszakos akciójelenetekben, rögtön az elején egy repülőgép-szerencsétlenségnek lehetünk tanúi. Izgalomból ezért nincs hiány, ilyenkor az én pulzusom is megugrott, és csak faltam a lapokat. Vannak benne azonban felesleges részek is, amelyeket nem bántam volna, ha kimaradnak belőle. Ugyanez vonatkozik a szerelmi szálra is. Kissé erőltetettnek éreztem, én azzal is megelégedtem volna, ha a két szereplő megmarad a barátságnál. Ezt leszámítva más problémám nem akadt a könyvvel. A végétől teljesen padlót fogtam, annyira pörgött a cselekmény, hogy csak kapkodtam a fejem, és az utolsó 70 oldalt megszakítás nélkül daráltam le. 

Angol nyelvű könyvtrailer


Maradtak ugyan elvarratlan szálak, de a történet nagyrészt lezárt, és van folytatás. Fogalmam sincs, hogy fogjuk-e valamikor olvasni a maradék két kötetet magyarul, de az biztos, hogy Michael Grant ezúttal sem okozott csalódást. És ki tudja? Öt-tíz év múlva talán már mi magunk is nanobotokat fogunk vezérelni. 


Pontszám: 10/9 


Nézőpont: E/3, múlt idő, váltott szemszög 
Kedvenc karakter: Sadie 
Kiknek ajánlom: akik szeretnének kicsit jobban elmélyülni a nanotechnológia világában 



Idézetek a könyvből 

"- Árulj el nekem valamit, Noah - kiáltott vissza neki. - Melyik a fontosabb szerinted: a szabadság vagy a boldogság?
Mi volt ez, valami kvíz? De Nyizsinszkij nem mosolygott.
- Az ember nem lehet boldog, ha nem szabad - felelte Noah, és az amerikai bólintott." 

"Egy beszélgetésben gyakran a kimaradt részek a legérdekesebbek." 

"- Nem hiszel az elme létezésében? - kérdezte Keats.
- Én azt hiszem, hogy a tudomány ebben a kézben van - nyújtotta ki tenyérrel felfelé a jobb kezét -, a vallás pedig ebben - azzal kinyújtotta a bal kezét, de behajlította az ujjait, hogy elrejtse a tenyerét." 

"- Odalent, a húsban fura világ van, de mi magunk vagyunk a legfurábbak." 

"A sok fájdalom, félelem és haláleset után arra van szüksége az embernek, hogy megfogják és kiemeljék belőle." 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése