2018. február 8., csütörtök

M. J. Arlidge: Eeny Meeny - Ecc, pecc


Ez ​él, az meghal. 
Más választás nincs.
A lány félholtan jött ki az erdőből. 
A története hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes iszonyú szava.
Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.
Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?
Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra. 
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.
És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…
M. J. Arlidge tizenöt éve dolgozik a televíziós dráma műfajában. Az utóbbi öt évben olyan bűnügyi sorozatok gyártásában vett részt az ITV számára, mint a Torn vagy a The Little House, legújabban pedig az Undeniable, amelyet 2014 tavaszán sugároztak. Jelenleg A néma szemtanú epizódjait írja, de eredeti bűnügyi sorozatokon is dolgozik angol és amerikai tévécsatornáknak. 
Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc iránt világszerte érdeklődtek a kiadók. Ebben lépteti színre Helen Grace felügyelőt, aki a folytatásban – Pop Goes the Weasel – is főszerepet kap.



Könyvadatok:
Fordító: Bori Erzsébet
Oldalszám: 394
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Sorozat: Helen Grace #1



Már nem is emlékszem, mikor figyeltem fel először a Helen Grace sorozatra. Olyan régóta szemeztem vele, láttam, hogy folyamatosan érkeznek az új részek, mintha futószalagon gyártanák őket, belevágni azonban mégsem mertem. Egészen eddig. Tavaly év végén ugyanis egy belső hangocska azt suttogta, hogy álljak végre neki, ne halogassam tovább. Szerencsére hallgattam rá, de azóta is verem a fejem a falba, amiért nem kaptam hamarabb a kezembe az Ecc, peccet.

Külföldi borítók

A történet szerint Southamptonban járunk, ahol egy pszichopata sorozatgyilkos szedi áldozatait. Mindig két embert rabol el, és egy elhagyatott helyre zárja őket, ahonnan nincs menekvés. Csupán egy mobiltelefon és egy pisztoly áll a rendelkezésükre, egyetlen golyóval. Az üzenet egyszerű: egyikük vagy megöli a másikat, vagy mindketten elsorvadnak, mert a testük fokozatosan feladja a harcot élelem és víz nélkül. Aki meghúzza a ravaszt, szabadon távozhat. Az áldozatok megtörnek, és előbb-utóbb végeznek a társukkal, hogy életben maradjanak. Az első túlélő egy huszonéves lány, Amy, aki hátba lőtte a barátját, hogy kiszabaduljon a pokolból. A vallomása alapján megkezdődik a hajsza a gyilkos ellen, de a rendőrségnek nincs könnyű dolga, mivel az elkövető látszólag profi, és nem hagy maga után bizonyítékot. Mindent alaposan, előre eltervez, kegyetlen pontossággal számítja ki a következő emberrablást. Helen Grace felügyelő, aki maga is a múlt árnyaival küzd, megmozgat minden követ, hogy a nyomára bukkanjon, ám ez kevésnek bizonyul. A gyilkos újra és újra lecsap, megállás nélkül tűnnek el a párok. Vajon Helennek és csapatának sikerül elkapnia? Miért teszi, és egyáltalán ki ez a beteg ember, aki abban leli örömét, hogy arra kényszerít másokat, hogy végezzenek egymással?

Ilyen izgalmas és idegtépő krimi sem terem minden bokorban. Őrült, szadista és brutálisan zseniális. M. J. Arlidge aztán tudja, mitől döglik a légy, és mitől válik igazán érdekfeszítővé és letehetetlenné egy könyv. Konkrétan már az első oldalon kirázott tőle a hideg, maga alá temetett, és cafatokra szaggatta az idegeimet. Megállíthatatlanul faltam a sorokat, egyszerűen képtelen voltam elszakadni tőle, annyira a bűvkörébe vont. Csak úgy száguldozott olvasás közben az ereimben a vér, miközben tövig rágtam az ujjaimat, és ha nem volt épp nálam a regény, akkor is állandóan rajta kattogott az agyam. Nagyon kellett már ez az erős adrenalinlöket, pörögtem is miatta rendesen, mint egy Duracell nyuszi. Sorra gyártottam az összeesküvés-elméleteket, a teóriákat, hogy ki lehet a gyilkos, és mi történt vele, miért vált egy torz gondolkodású, beteges pszichopatává, aki isten módjára emberéletekkel játszadozik. Lenyűgöző az író történetvezetése, ahogy kiismerhetetlenül viszi előre a cselekményt, anélkül, hogy bármit is elárulna. Mindössze találgatni tudtam, hogy mi fog történni a következő oldalon, mi lesz a legújabb lépés, de mondanom sem kell, szinte sosem jártam sikerrel. Kiszámíthatatlan az egész történet, és hiába kapunk apró mozaikdarabkákat, icipici célozgatásokat, nekem akkor sem állt össze teljesen a kép. Egy-két szálat voltam képes csupán kibogozni a rengetegből, mivel nem kis meglepetésemre Arlidge mindvégig az orromnál fogva vezetett. Még akkor sem akartam hinni a szememnek, amikor kiderült, hogy a sötétben tapogatóztam, és ott volt előttem feketén-fehéren az igazság. Szabályosan sokkolt, ahogy durván az arcomba nyomta a megoldást, és választ kaptam a számtalan miértre. Akkorát koppantam, amekkorát csak lehet. Szó szerint a hajamat téptem, mert képtelen voltam elhinni, hogy így felültetett, és bedőltem neki. Eszméletlen!


A karakterek hihetetlenül összetettek, a jó tulajdonságaik ugyanúgy ki vannak domborítva, mint a rosszak. Mindegyikőjüknek van sötét oldala, ami előbb-utóbb felszínre tör. Az író nagyon érzékletesen tárja elénk a bennük végbemenő folyamatokat, mind az áldozatok, mind a többi szereplő esetében. Különböző személyiségek, de a legtöbbjük célja így vagy úgy, a szabadulás. Van, aki feláldozza magát, hogy véget vessen a saját szenvedésének, így a másik túléli, és persze van, aki foggal-körömmel harcol a szabadságért, és megteszi, amire kényszerítik. Az ő sorsuk messze a legrosszabb, hiszen nekik életük hátralévő részéig cipelniük kell azt a terhet, hogy meggyilkoltak valakit. Elsőként Amy fejébe láthatunk bele, és végignézhetjük, ahogy egy életvidám fiatal lányból eltűnik az élet. Totálisan összeroppan az események hatására, csupán árnyéka marad korábbi gondtalan énjének. Az áldozatokon kívül néhány rendőr gondolataiba is bepillantást nyerhetünk, közülük is talán Mark a legérdekesebb. Nagyszerű nyomozó, szereti a munkáját, de miután a felesége elhagyta egy másik férfiért, az ivásba menekült. Folyamatosan küzd azért, hogy ne nyelje el végleg a sötétség, valamint a kislányáért, akit mindennél jobban imád. Drukkoltam neki, hogy szabaduljon meg végre a démonaitól, és amit a végén tett, azért még jobban felnéztem rá. Mellette Charlie jut még nagyobb szerephez, ő egy ambiciózus rendőrnő, aki bizonyítani akar. Bár néha elszúrja a dolgokat, igyekszik jól végezni a munkáját, és azt szeretné, ha felnéznének rá. Helent szándékosan hagytam utoljára, mert számomra ő volt a legnagyobb kérdőjel, sokszor tévúton jártam vele kapcsolatban. Erős, határozott nő, helyén van a szíve, ennek ellenére vannak bizonyos "hajlamai", melyek a múltjára vezethetők vissza. Ugyanolyan sérülékeny, mint bárki más, ő is küzd a démonaival, mégis vagány, vagy legalábbis próbál annak tűnni. Nem fél bocsánatot kérni, elismeri, ha hibázik, igazi vezető típus. Van egy olyan érzésem, hogy itt még csak a felszínt kapargattuk az esetében, és a következő kötetekben fog inkább kibontakozni.

Dicsérhetem égre-földre, a lényeg, hogy az Ecc, pecc rendesen tönkrevágta az idegrendszeremet. Meglepő, fordulatos, akciódús és végtelenül izgalmas krimi, ami úgy játszott velem, mint macska az egérrel, és jó pár pofont tartogatott. Rég olvastam már ennyire lebilincselő és briliáns regényt, mely az első szótól az utolsóig odaragasztott a székhez, és egyetlen másodpercre sem akartam letenni a kezemből. Napokkal az elolvasása után sem tértem teljesen magamhoz. Hatalmas kedvenc lett, elmondhatatlanul várom, hogy belemerülhessek a folytatásokba is.


Pontszám: 10/10


Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Mark
Kiknek ajánlom: akik egy brutálisan jó krimire/thrillerre vágynak



Idézetek a könyvből

"Törékeny dolog a bizalom - nehéz elnyerni, könnyű elveszteni."

"Néha a fantázia veszélyesen közel kerül a valósághoz."

"Könnyebb kétségbeesni, mint reménykedni. A remény kegyetlen."

"A hétköznapi életben számtalan olyan pillanat van, amikor el kell dönteni, hogy megnyitjuk vagy eltemetjük magunkat. A szerelemben, a munkában, a családban, a barátokkal egyaránt vannak olyan pillanatok, amikor dönteni kell, hogy megmutatjuk-e a valódi énünket."

"Van az úgy az életben, hogy ételt kell tenned a kézbe, amelyik beléd mart."




Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése