2018. február 1., csütörtök

Februári olvasmánylista


Elérkezett egy újabb hónap, így nem maradt más hátra, összeszedegettem egy olvasmánylistára való könyvet. Februárban több műfajt is kipipálhatok majd, a romantikustól kezdve a thrilleren és fantasyn át egészen a történelmi regényig. Be is mutatnám akkor a mostani "áldozataimat".




Emily Bold - Amikor a szerelemnek csokoládéíze van

Emily Bold ínycsiklandó romantikus regénye pontosan két hónapja várakozik a polcomon. Nagyon kíváncsi vagyok már rá, egyre több pozitív kritikát olvasni róla, és a címe is eléggé bizalom- és étvágygerjesztő. Szeretem a csokit, úgyhogy nagy valószínűség szerint ezzel a kötettel is szoros barátságba fogok kerülni.



J. K. Smith - Szerelem hirdetésre

Maradjunk még egy kicsit a romantikánál! Hónapok óta csorgatom a nyálam J. K. Smith könyvére, mert annyira megtetszett, amikor először megláttam, hogy azon nyomban elhatároztam, valamikor mindenképpen sort kerítek rá. Egyszerűen nem bírok tovább várni vele, meg kell ismerkednem Kori kalandosnak tűnő történetével.



J. P. Delaney - A lány a múltból

Szintén egy olyan kötet, amivel már régóta szemezek. J. P. Delaney thrillerére a megjelenése után nem sokkal figyeltem fel, és egyből felcsigázott a fülszövege. Decemberben sikerült is beszereznem, és eléggé izgalmasnak tűnik, szóval alig várom, hogy ne kímélje az idegeimet, és végre jól megborzongasson.



Gregus Gábor - Pillanatnyi elmezavar

Bevallom őszintén, Gregus Gábor művéről nem hallottam egészen addig, míg a szerző fel nem hívta rá a figyelmemet. Igazán érdekes fantasynek ígérkezik, ami egy különleges elme lázálmaiba kalauzolja el az olvasót, mindezt a magyar népmesei motívumokra építve. Őrületre fel!



Izolde Johannsen - Kalandor a tengeren

Természetesen a kedvenc magyar történelmi sorozatom harmadik kötete mellett sem mehetek el olvasás nélkül. Ettől a résztől is hasonló csodákra számítok, mint az előző kettőtől, és szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Izolde Johannsen írónő ezt most is meg fogja adni nekem. Készülj, Admiral Scheer, nemsokára érkezem a fedélzetre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése