2018. március 5., hétfő

Februári szerzeményeim


Az utolsó téli hónap könyvekben igencsak gazdagon telt nálam, csak úgy dúskálhattam a jobbnál jobb kötetek között. Ahhoz képest, hogy januárban mindössze egyetlen regényt sikerült beszereznem, februárban ez a szám már nyolcra emelkedett, és ebben a bejegyzésben csokorba is szedtem ezeket a szépségeket. Az utóbbi négy hétben tehát ők lettek az új polclakóim:




Frank Márton - A világ peremén

Megjelenése óta vonzott A világ peremén, egyből beleszerettem a gyönyörű borítójába. A fülszövege is jelentősen felkeltette a kíváncsiságomat, ezért alig vártam, hogy végre fejest ugorhassak bele. Nagyszerű regény, örülök, hogy a magaménak tudhatok belőle egy példányt.



W. Bruce Cameron - Egy kutya hazatér, Karácsonyi kutyavásár
R. S. Grey - Testcsel

Nem tudtam kihagyni a Könyvmolyképző Valentin-napi akcióját, egyszerűen muszáj voltam rendelni tőlük. W. Bruce Cameron két kutyás története, az Egy kutya hazatér és a Karácsonyi kutyavásár egyébként is kívánságlistás volt nálam, és így végre az első két "testvérkéje" mellé kerülhetett. A Testcsel pedig az ajándék könyv volt, amit valamikor mindenképpen sorra kerítek.



V. E. Schwab - Egy sötétebb mágia, Gyülekező árnyak

V. E. Schwab trilógiájának első két részével elég régóta szemeztem messziről, de mostantól szerencsére a könyvespolcomtól nem kell távolabb mennem, hogy láthassam őket. Az Egy sötétebb mágiának még ebben a hónapban nekiállok, és a Gyülekező árnyakat sem fogom sokáig váratni. Nagyon jól mutatnak együtt.



Hillary Jordan - Sárfészek

Egy vadonatúj, ropogós, friss megjelenésű könyv, amely alig néhány napja jött ki a nyomdából. Őszintén szólva sokat gondolkoztam rajta, hogy olvassam-e el, ám végül arra jutottam, nem árt néha ilyen irányban is kimozdulni a komfortzónámból. A Sárfészek pedig egyébként is különleges olvasmánynak ígérkezik.



Izolde Johannsen - Kalandor a tengeren

A legjobb magyar haditengerészeti történelmi sorozat előző köteteinek kivégzése után elmondhatatlanul vártam, hogy a harmadik regény is magával sodorjon. Természetesen a Kalandor a tengeren sem okozott csalódást, minden pillanatát határtalanul élveztem. IDE kattintva megtekinthetitek róla a véleményemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése