2017. augusztus 2., szerda

Augusztusi olvasmánylista



Elérkezett az augusztus, így ismét összegyűjtöttem azokat a könyveket, amiket ebben a hónapban tervezek elolvasni. A mostani lista igencsak vegyesre sikeredett: szerepel rajta sci-fi, disztópia, thriller, erotikus és realista regény is. A borítókra kattintva megtekinthetitek az adott kötet molyos adatlapját, ha valamelyikük iránt komolyabban érdeklődnétek. 



Vernor Vinge - A szivárvány tövében

Ezt a könyvet még tavaly kaptam anyukámtól névnapomra (vagyis majdnem egy éve), ezért úgy döntöttem, nem halogatom tovább, ideje végre elkezdeni. Túl sok mindent nem tudok róla, de a fülszövege alapján elég ígéretesnek tűnik. Meglátjuk.



Alessandra Torre - Sötét hazugságok

Olyan régóta szerepel a várólistámon, hogy már nem is emlékszem, mikor került oda. Tavaly is tervbe volt véve nálam, akkor azonban valamiért nem kerítettem rá sort. Most viszont nem menekül előlem. :)



Karin Slaughter - Az eltűnt lány

Szintén egy olyan regény, amin túl akartam esni 2016-ban, hiszen a történet előzményét, a Szőke, kék szeműt akkor olvastam. Azóta nem akadt a kezembe, de most bepótolom. Ígérem.



Swati Avasthi - Ököl/Jog

Erről a könyvről sincs sok infóm, de akiknek volt hozzá szerencséje, elismerően nyilatkoznak róla. A pozitív kritikák pedig az én kíváncsiságomat is felkeltették, ezért úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. Próba szerencse.



Ally Condie - Célhoz érve

Egy régi trilógia utolsó kötete, amit - igazság szerint - nem bánok, hogy véget ér. Az első részben még láttam lehetőséget, a folytatás azonban hatalmas csalódást okozott. De ha már belekezdtem... Remélem, a befejezést nem akarom majd minél messzebbre hajítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése