Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Könyvadatok:
Fordító: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 262
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2015
Sorozat: -
Imádom a young adult könyveket, elég sokat olvasok belőlük, de néha előfordul, hogy kicsit "besokallok", és szívesebben olvasnék más műfajt. Mondhatni most is ez történt velem. Egy keményebb, durvább regényre vágytam, ezért esett a választásom Josh Malerman művére. Egyébként is, régóta tervbe volt már véve, a megjelenésekor felfigyeltem rá, és tavaly is sokáig szemeztem vele, szóval ideje volt, hogy végre kézbe vegyem. Nem akartam mást, csak elvonulni a világ elől, teljesen belemerülni, és rettegni. Hát, sikerült.
Ez a könyv aztán borzolta az idegeimet rendesen. Az író egy képzelőerővel és tehetséggel bőven megáldott fickó, remekül ért a feszültségkeltéshez. Lapozás előtt mindig féltem, hogy milyen szörnyűséget találok majd a másik oldalon, és képes leszek-e megbirkózni vele. Ez a könyv él és lélegzik, és elhitette velem, hogy ha becsukom a szemem, és újra kinyitom, megláthatok valamit, amit nem lenne szabad.
Az alapötlet elég abszurd. Az ismert, normális világ megszűnik létezni. Az emberek dühöngő őrültté változnak, pusztán azért, mert meglátnak valamit. Ez az életforma, amit lényekként emlegetnek, arra készteti őket, hogy gyilkoljanak, és elvegyék a saját életüket. A túlélők arra kényszerülnek, hogy eltorlaszolják az ajtókat, letakarják az ablakokat, és csukott szemmel tájékozódjanak a külvilágban. Malorie-nak egy ilyen világban kell helytállnia - terhesen. A rettegő lány egy újsághirdetés miatt egy tóparti ház felé veszi az irányt, ahol öt másik ember próbál életben maradni. Nemsokára nyolcan lesznek, bezárva a házba, miközben a lények odakint járnak, és senkinek fogalma sincs arról, hogy kik ők, és mit akarnak.
Az eleje azért nem indult zökkenőmentesen számomra. Kb. a negyedéig nem győzött meg, addig hiányoltam belőle valamit, amit a továbbiakban szerencsére megkaptam. Utána már alig bírtam letenni, és ha épp nem volt velem, akkor is állandóan rajta kattogott az agyam. Nagyon jól fel van építve a történet, ahogy múlt és jelen folyamatosan váltakozik, összeilleszkednek a darabok, és egy hihetetlen, hátborzongató egésszé állnak össze. Hiába ismertem a kiindulópontot, és sejtettem, mi történhetett régen, mégis alig vártam, hogy újabb és újabb információmorzsákat kapjak a múltról, közben pedig majdnem tövig rágtam mind a tíz ujjam.
Malorie hétköznapi főhősnő, és pont emiatt annyira szerethető. Ugyanúgy fél, mint bárki más, de a sok szörnyűség ellenére, amin keresztülment, próbál túlélni a gyerekei miatt. A régi házban már nem érzi magát biztonságban, ezért csónakba ül a kicsikkel, és átevez a folyón, hogy eljusson egy másik helyre - mindezt szemfedőben, csukott szemmel. Az egyik leglényegesebb érzékszervétől van megfosztva - a látásától. De ugyan mit tehet, ha nem nyithatja ki a szemét, és mégis cselekednie kell? A többi érzékszervére hagyatkozik, és vakon tapogatózva teszi a dolgát. Hiszen a sötétség az egyetlen, ami a menedékéül szolgál. Az ember egyébként is túl sokszor tapogatózik a sötétben. Tudjuk-e például, hogy mennyi mindent vagyunk képesek felfogni a világból, amely körülvesz minket? Meddig terjednek a határaink? És egyáltalán vannak-e határaink?
A regény sokféleképpen értelmezhető, sok kérdést vet fel, de nagyon kevésre ad választ. Ettől függetlenül én nem bántam, hogy ilyen befejezést kaptunk, mert a történet végig izgalmas és borzongató maradt, és futkosott miatta a hátamon a hideg. Kedvenc lett, és nem hiszem, hogy valaha is el tudnám felejteni. Örökre bennem marad.
Pontszám: 10/10
Nézőpont: E/3, jelen idő, Malorie szemszögéből
Kedvenc karakter: Malorie
Kiknek ajánlom: akik szeretnek borzongani
Idézetek a könyvből
"- A félelmei csak addig gondoskodnak a biztonságáról, hogy még egy kis ideig félhessen."
"Hogy várhatja el a gyerekektől, hogy merjenek olyan ragyogót álmodni, mint a csillagok, ha egyszer fel sem tekinthetnek rájuk?"
"Egy világban, ahol nem nyithatod ki a szemed, nem egy szemfedő a legtöbb, amiben reménykedhetsz?"
"Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon."
"Az ember maga a lény, amelytől retteg."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése