2018. május 12., szombat

Marie Rutkoski: The Winner's Kiss - A nyertes csókja


Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok.
Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti a tartalmát. A múlttal birkózó Arin és keleti szövetségesei közben behajóznak Herranba, számolva egy esetleges támadás lehetőségével. Kestrel üzenete és a háború nagyjából egy időben érkezik a városba: megkezdődik a versenyfutás az idővel, az elemekkel, az emlékekkel és az ellenséggel. A küzdelem minden fronton reménytelennek tűnik.
Ha belátod, hogy vak voltál… van-e megbocsátás?



Könyvadatok:
Fordító: Neset Adrienn
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Sorozat: The Winner's Trilogy - A nyertes trilógia #3



Véleményem az előző kötetekről:



Egyik szemem sír most, a másik nevet. Egyrészt nagyon vártam, hogy megjelenjen a trilógia utolsó kötete, mert furdalta az oldalamat a kíváncsiság, vajon hogyan zárul le Kestrel és Arin története, másrészt viszont tudtam, hogy eszméletlenül fog hiányozni, miután az utolsó oldal is kipereg az ujjaim közül. A borító megint káprázatosra sikeredett, és egyre hívogatott, hogy vegyem végre a kezembe, és merüljek el a könyvben, de pont az előbb említett kettősség miatt nem vitt rá a lélek, hogy egyből belevágjak, amint megérkezett a saját példányom. Tartottam tőle, hogy nem olyan befejezést tartogat, amit én már gondolatban számtalanszor lepörgettem a fejemben, ezért kicsit félve, hatalmas levegővételek közepette ütöttem fel az első oldalon, hogy búcsút vegyek a szereplőktől, akkor is, ha ez csak nagyon nehezen ment.


Miután édesapja elfogta Kestrel Arinnak írt levelét, és a császárt választotta a saját lánya helyett, Kestrelt a valoriai munkatáborba szállítják. Útközben többször is megpróbál megszökni, de a kísérletei eleve kudarcra vannak ítélve. A tundrán nincs hová menekülnie, egyedül abban reménykedhet, hogy a herrani lovásszal küldött üzenete időben odaér Arinhoz, és meg is érti a jelentését. A fiú közben a háború előkészítésével foglalatoskodik, és igyekszik fenntartani a dacraiakkal kötött szövetség kényes egyensúlyát. Amikor megkapja Kestrel üzenetét, és értelmet nyernek számára az apró részletek, elindul, hogy kiszabadítsa a lányt, ám rá kell döbbennie a szörnyű igazságra: Kestrel szinte semmire sem emlékszik a múltjából. A börtönben kapott drogok elhomályosították az elméjét, és nem biztos, hogy újra teljesen rendbe jön. Arin mindent megtesz, hogy visszahozza Kestrel emlékeit, és a háborúban is helyt álljon, mivel a valoriai haderők a tábornok vezetésével egyre közelednek, hogy visszafoglalják azt, ami sosem volt az övék.

Vannak olyan könyvek, melyek a lelke mélyéig megérintik az olvasót, és kitörölhetetlen nyomot hagynak benne. Számomra az egész Nyertes trilógia ilyen. Marie Rutkoski maga is egy istennő, ahogyan életet lehelt a regényeibe és a karaktereibe. Sokáig haragudtam rá, amiért a második kötet végén porrá zúzta a szívemet, de most megbocsátottam neki, pedig ezúttal is számos olyan helyzetbe kényszerített bele, amikor azt éreztem, menten széthullok, ha nem fordulnak jóra a dolgok. Ezerszer tépett már össze, majd ragasztott újjá, hogy hamvaimból feltámadva újra és újra végigéljem az igazságok és hazugságok fájdalmas körforgását. Úgy forgatja a szavakat, akár a kést: ha kell, addig szurkál, míg úgy nem érzed, száz sebből vérzel, míg máskor épp csak a bőrödhöz érinti a pengét, és megúszod kisebb karcolással. Van, hogy elsüllyedsz a teljes reménytelenségben, vagy fordítva, ő maga tölt el a megkönnyebbülés hullámaival. A nyertes csókja nem egy egyszerű könyv. Tomboló vihar, súlyos csend, betartott ígéret, soha véget nem érő tánc, könnyű szellő, nehéz fuvallat és az ürességet betöltő dallam egyszerre. Lenyűgöző, letehetetlen és felejthetetlen. Műalkotás. Remekmű. Olvasás közben határtalanul szárnyaltam, aztán iszonyatos erővel a földbe csapódtam mindannyiszor. Minden egyes érzelmet elemi erővel éltem át, és szélsebesen száguldottam a végső katarzis felé, hogy megkapjam végre, amire már oly régóta vágytam. Azt kell mondjam, nem csalódtam. Az írónő a tőle megszokott gyengédséggel és brutalitással vezeti a cselekményt, és mindent egy lapra tesz fel: a győzelemre vagy a bukásra. A háború az eddigieknél is nagyobb méreteket ölt, hiszen sor kerül a végső összecsapásra, melynek során eldől, hogy Herran meg tudja-e őrizni függetlenségét, vagy Valoria ismét kiterjeszti hatalmát a félszigetre. Ennek megfelelően sok csatajelenetnek lehetünk szemtanúi, és nem kell nélkülöznünk az agyafúrt stratégiákat, valamint a tisztességtelen játszmákat sem, amik idegileg kikészítettek. Az eseményeket ezúttal is Kestrel és Arin nézőpontjából láthatjuk, annyi különbséggel, hogy itt egy fejezeten belül többször is felbukkan a váltott szemszög, és a rövid bekezdések, sokszor alig pár soros szakaszok még inkább az őrületbe kergettek. A lassan hömpölygő cselekmény ellenére rengeteg izgalmas és szívmelengető pillanatot tartogat a regény, melyek kiélesítették az érzékeimet és megsimogatták a lelkemet. Az egész egy gyönyörű dal, ami kottánként vitt előre a meglepő, ám titkon remélt végkifejlet felé, amit kincsként fogok őrizni örökké a szívemben.


A karakterek összetettségét és árnyaltságát szerintem már nem kell magyaráznom, akik olvasták az előző részeket, tudják, mennyire valóságosak. Most is azt vártam, mikor lépnek le a lapokról, hogy kézen fogjanak és magukkal vigyenek a háborúba, hogy én is velük együtt harcolhassak a szabadságért és a szerelemért. Bármire képes lettem volna, hogy Kestrel és Arin végre együtt maradjon, és semmi se álljon tovább a boldogságuk útjába. De persze ez nem ilyen egyszerű, Kestrelnek először önmagával kell megvívnia, hogy rendet teremtsen a bensőjében. Nem elég, hogy nem tudja feldolgozni édesapja árulását, és az Arinnak mondott hazugságait, egy olyan helyen kell helytállnia, ahol naponta kétszer kábítószerrel tömik az embereket, hogy a nevükre se emlékezzenek. A lány keményen küzd az amnézia ellen, de idővel egyre csábítóbb lesz számára a felejtés lehetősége, ahogy kezdi feladni a reményt, hogy valaki megmenti. Lassan ébred rá, mit is akar igazából, miközben az átélt szörnyűségek még jobban megkeményítik, és nem biztos, hogy képes megbocsátani az őt bántóknak. Arin nincs tisztában az igazsággal. Fogalma sincs, hogy Kestrel hazudott, és amikor rájön, alig bír elszámolni az önváddal. A fiú, akit megáldottak az istenek, a halál istenének pártfogoltja, aki bosszút esküdött a családját lemészárlók ellen. Ez az, ami előre hajtja, hogy leszámolhat egyszer a tábornokkal, és megtorolhatja az őt ért sérelmeket. Igazi vezetővé válik, felnéznek rá az emberek, de akárhogy áltatja magát, Kestrelt nem képes kiverni a fejéből. Hosszú és fájdalmas folyamat, amíg egymásra találnak, de szerettem minden közös jelenetüket, főleg a kettejük közötti romantikát, akármilyen elnyújtottnak is éreztem néha a bizonytalankodásukat. Örültem, hogy Arin unokatestvére, Sarsine is felbukkant hébe-hóba, igencsak megkedveltem a kedvessége és a közvetlensége miatt, pedig eleinte nem igazán szimpatizáltam vele. A humort sem kell nélkülöznünk szerencsére a dacrai hercegnek köszönhetően. Roshar üde színfoltja a regénynek, remekül szórakoztam a beszólásain. Mindig sikerült mosolyt csalnia az arcomra, és kiderült, hogy a zord külső dobogó szívet, valamint hű barátot takar, hiába próbálja másmilyennek beállítani magát.

A nyertes csókja lélegzetelállító és tökéletes zárókötet. Kívül-belül imádtam. Vérző szívvel, könnyes szemmel, de boldogan és elégedetten veszek búcsút az egyik kedvenc trilógiámtól. Hiányozni fog Marie Rutkoski csodálatos világa és ez a gyönyörű szerelmi történet, de biztosan nem egyszeri olvasmány marad. Újra és újra le fogom venni a polcról, hogy elmerüljek benne.


Pontszám: 10/10


Nézőpont: E/3, múlt idő, váltott szemszög - Arin és Kestrel
Kedvenc karakter: Roshar
Kiknek ajánlom: akik már olvasták az előző két részt



Idézetek a könyvből

"- Muszáj volt a tigrist is elhoznod?
- Nem adtam neki enni egészen idáig, miattad - mondta Roshar. - Nem akarod megölelgetni üdvözlésképpen? Hiszen olyan messziről jött el hozzád! Az a legkevesebb, hogy felajánlod neki az egyik karodat vacsorára. Vagy ez túl sok? A kézfejed? Na, csak az ujjadat... Arin, hová lett a vendégszeretet?"

"Játszma nélkül nincsen győzelem."

"(...) bizonyos dolgokat megérez az ember, bizonyos dolgokat pedig tudatosan választ magának az érzések közül, de a választás nem értékteleníti el ezeket az érzéseket."

"(...) az ember élete mások élete is. Egy borzalmas tett elől nem lehet elzárkózni, és nem lehet elválasztani azt magunktól, majd lepecsételni."

"Kestrel arra gondolt, hogy talán tévedett, és Risha is tévedett a megbocsátással kapcsolatban, mert az se sár nem volt, se kő, inkább a levegőben repkedő fehér szöszökre emlékeztetett. Azok akkor váltak le a fa ágairól, amikor készen álltak a repülésre. Puha az érintésük, de arra születtek, hogy elrepüljenek, találjanak egy helyet, ahol megtapadva újjászülethetnek."




Ha megtetszett a könyv, IDE kattintva megrendelheted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése