Peter Brown: The Wild Robot - A vad robot

 

Vajon képes-e egy robot túlélni a vadonban?
Amikor robotunk, Roz először nyitja ki a szemét, ráébred, hogy egyedül van egy távoli, vad szigeten. Fogalma sincs, hogyan került oda, vagy mi is létezésének célja – de egyszerűen túl kell élnie.
Miután megharcol a tomboló viharral, és megmenekül az ádáz medvék karmai közül, ráébred, hogy az egyetlen esélye a túlélésre az, ha alkalmazkodik az őt körülvevő környezethez, és a sziget barátságtalan lakóitól lesi el, hogyan is éljen túl. Ahogy Roz lassan összebarátkozik az állatokkal, a sziget egyre inkább az otthonává válik – egészen addig, amíg a robot addig ismeretlen múltja vissza nem tér, hogy kísértse őt.
A sikerszerző és díjnyertes szerző-illusztrátor, Peter Brown szívet melengető, kalandokkal tűzdelt mesét alkotott nekünk, mely azzal a gondolattal játszik el, mi is történne, ha a természet és a technológia összetalálkoznának.

Könyvadatok 

Oldalszám: 288 oldal 

Kiadó: Maxim 

Kiadás éve: 2024 

Sorozat: A vad robot 1. 

Fordító: Szaszkó Gabriella 

A vad robot kapcsán először a filmmel találkoztam. Idén ősszel néztük meg párommal, akkor döbbentünk rá, hogy valójában adaptáció. Annyira tetszett, hogy mindenképpen el akartam olvasni a könyvet is, és az egyik könyvtár látogatásunk során meg is találtuk mindhárom részt. Aznap hazahoztam az elsőt, hogy írott formában is elmélyedhessek ebben a megkapó történetben. 

Egy óriási viharban egy hajó rakománya a tengerbe szóródik, így kerül a Rozzum 7134-es robot egy lakatlan szigetre. Pontosabban emberek nem élnek rajta, állatok annál inkább. Egy csapat kíváncsi vidra véletlenül aktiválja a robotot, ami öntudatra ébred, ám szomorúan kell tudomásul vennie, hogy társai mind tönkrementek a szerencsétlenség során. Roz azonban nem zavartatja magát a szokatlan környezet miatt, felfedezőútra indul a szigeten. Lakói kezdetben ellenségesen fogadják, de amint megtanulja az állatok nyelvét, legalább tud velük kommunikálni. Egy napon szörnyű tragédia történik, Roz véletlenül halálra zúz egy egész libacsaládot. Csupán egyetlen tojás menekül meg, amiből nemsokára előbújik egy kisliba, aki őt tekinti édesanyjának. A robotnak innentől kezdve egyetlen célja lesz: életben tartani fogadott fiát, Derűcsőrt bármi áron. 

Annyira jólesett a lelkemnek ez a történet. Szerethetően és egyben szívbemarkolóan mutat be egy nem mindennapi anya-fia kapcsolatot. Roz és Derűcsőr párosa megmutatja, hogy mire képes az igaz szeretet és törődés. Maga az alapszituáció talán kissé morbidnak hathat, hiszen mégis ki hallott már arról, hogy egy robot felneveljen egy madárfiókát? Mégis kifogástalanul működik. Hőseinknek számtalan megpróbáltatáson kell keresztülmennie, együtt és külön-külön is, miközben egyre jobban erősödik a köztük lévő kötelék. Napról-napra közelebb kerülnek egymáshoz, Derűcsőr igazi anyjaként tekint Rozra, ő pedig olyan fejlődési fázisokon megy át, amiket sosem kódoltak belé. A kis földterületen túl, a való világban mindössze szolgaként tekintettek volna rá, aki ellátja az emberek ügyes-bajos dolgait, és bár először az állatok is féltek tőle és szörnyetegként kezelték, idővel megtanul már-már emberi érzéseket fejleszteni teljesen önállóan, mint például a szeretet. Megindító volt látni, hogyan gondoskodott a "fiáról", mi mindent elkövetett annak érdekében, hogy tőle telhetően a lehető legjobb körülményeket biztosítsa neki. Hozzám mindig is közel álltak az állatos történetek, így nem meglepő, hogy a kiváltott érzelmek sokasága miatt ez is mélyen belopta magát a szívembe. 

A könyvet és a filmet kénytelen vagyok szétválasztani, mivel utóbbiban sok helyen lényegesen eltértek a kötettől, de ez nem befolyásolta a végeredményt. Az adaptációban Roz fejlődése volt számomra jobban árnyalva, míg a regényben Derűcsőr érzései jöttek át inkább. Előtérbe került a halál és az elmúlás gondolata, amit nagyon szépen megfogalmazva ad át anya a fiának. A rövid fejezetek miatt gyorsan lehet vele haladni, visz előre a cselekmény, és bár a szerző illusztrációi eléggé egyszerűek, jókat mosolyogtam rajtuk. Derűcsőr legjobb barátja itt egy mókus, Dumás, vele tölti kiskorában a legtöbb időt, a filmben ezzel ellentétben Stikli, a ravasz róka jutott nagyobb szerephez, amit egyáltalán nem bántam. A kezdeti rosszindulata után ő is fokozatosan szívébe zárja ezt a furcsa párost, letesz arról, hogy a jövőben libasültet vacsorázzon, és melléjük szegődik. Néhány közös jelenetükön dőltem a nevetéstől, máskor pedig a lelkemig hatolt a róka magánya. Roz neki is a barátja lett, csakúgy, mint minden állatnak végül, és megtalálta az igazi hivatását azáltal, hogy segített nekik, amiben csak tudott. A télen játszódó eseményeket különösen szerettem, ott mutatkozott meg leginkább, hogy a bajban igenis képes mindenki összefogni és békében élni egymás mellett. 

Nem szaporítom tovább a szót, szeretettel ajánlom mindenkinek A vad robotot. Felnőtteknek és gyerekeknek, akár saját maguk által, akár esti meseként olvasva. Mindegy, melyik verziót választod, minden korosztály talál magának mondanivalót úgy a könyvben, mint az animációs filmben is. Gyönyörű történet a barátságról, az elfogadásról, a szeretetről, az összetartozásról és még annyi mindenről. Ezzel a bejegyzéssel nem tudom kellően visszaadni az értékeit, győződjetek meg róla magatok, hogy tényleg így van. Én addig megyek és elolvasom a folytatásokat, talán az adaptációt is megnézem újra. 

Pontszám: 10/10 

Idézetek a könyvből 

"Ugyan a programja megakadályozta, hogy erőszakos legyen, de azt nem programozták belé, hogy ne legyen idegesítő." 

"- Annyira... természetellenesnek tűnsz. 

- Egy szörnyetegnek, ami csak arra vár, hogy lenyelhessen bennünket! - visította Ásó, és gyorsan eltűnt a lyukában. 

- Én nem akarok senkit lenyelni - mondta Roz. - Nekem nincs szükségem ételre. 

- Nincsen? - Erre Stikli kicsit ellazult. - Hát nekem van. Elég sokra. Akkor miért nem teszed magad hasznossá, és keresel nekem valami ételt?" 

"- Mit értesz az alatt, hogy te nem élsz? - gágogta Derűcsőr. 

- Azt, hogy nem élek - felelte Roz. - Én nem vagyok állat, nem eszem vagy lélegzem. Tehát nem élek. 

- De mozogsz, beszélsz és gondolkozol, mama. Az egyértelműen élés." 

"- Te nem vagy az igazi anyukám, ugye? 

- Nagyon sokféle anyuka létezik - felelte a robot. - Néhány anyuka az egész életét azzal tölti, hogy a gyermekeiről gondoskodik. Mások tojást tojnak, és azonnal magukra hagyják őket. Mások pedig más állatok ivadékairól gondoskodnak. Én igyekeztem a lehető legjobb anyukád lenni, de ez így van, nem vagyok a vér szerinti anyukád. (...) 

- Akkor most már ne hívjalak mamának? - kérdezte a libácska. 

- Én akkor is az anyukádként fogok viselkedni, nem számít, minek hívsz engem - felelte a robot. 

- Akkor szerintem továbbra is mamának szeretnélek hívni. 

- Én pedig téged a fiamnak. 

- Furcsa család vagyunk - felelte Derűcsőr apró mosollyal. - De én így szeretem. 

- Én is - mondta Roz." 

"A vadon bizony sokszor kegyetlen tud lenni, de ebből a csúnyaságból emelkedik ki a szépség."