Stephen King: Under The Dome - A Búra alatt

Chester’s Mill békés kisváros. Ezt legfeljebb Dale Barbara, iraki veterán, most gyorséttermi szakács vonná kétségbe, aki összetűzésbe keveredett a városka legnagyobb hatalmú emberének a fiával és a barátaival. Szerencséje volt, mert a rendőrfőnök nem a befolyásos apának hitt, hanem neki. De Barbie tanult a történtekből: úgy dönt, továbbáll. Olyan sok a hasonló kisváros, és közepesen sült hamburgert készítő szakácsra mindenhol szükség van. Számításába egyetlen hiba csúszik – a Búra, amely váratlanul, a derült égből ereszkedik alá, és elvágja Chester’s Millt a külvilágtól. És ahogy az emberek lassan felfogják, hogy a láthatatlan, de nagyon is valóságos akadály ott van és ott marad, kiderül, hogy Chester’s Mill nem is olyan békés hely. 

Stephen King felejthetetlen figurákat teremt ebben a regényében is. A város három tanácsosa, a helyi újság szerkesztő-tulajdonosa, két lelkész – egy férfi és egy nő –, a városi kórház személyzete, a rendőrség állománya mind fontos szerepet játszanak, ki jót, ki rosszat. És nincs mód elmenekülni a városból… 

Könyvadatok: 

Fordító: Szántó Judit 

Oldalszám: 1536 

Kiadó: Európa 

Első kiadás éve: 2011 

Sorozat: - 

Azok közé tartozom, akik hamarabb látták a sorozatot, minthogy elolvasták volna a könyvet. Amikor tudomásomra jutott, hogy 2013-ban érkezik A Búra alatt adaptációja a képernyőn, madarat lehetett volna fogatni velem, hiszen imádom a misztikus sorozatokat, és biztos voltam benne, hogy ez is tetszeni fog. És tetszett is - egy darabig. Akik végignézték mind a három évadot, tudják, hová fajult a történet, és azt is, hogy nem a legjobb irányba vitték el a készítők. A lezárás az én számban is keserű ízt hagyott. Ezek után természetesen kíváncsi lettem a regényre, de kellett egy kis idő, hogy leülepedjenek a dolgok. És hát, bevallom, a hossza is elrettentett kissé, mivel több, mint 1500 oldal a két kötet együttvéve. Tavaly aztán felszívtam magam, hogy na, most aztán belevágok, ám mégsem lett belőle semmi. Idén ezért elegem lett a halogatásból, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, mindenképpen elolvasom, és semmi sem állhat az utamba. Így hát vettem egy nagy levegőt, felütöttem az első oldalt, és hagytam, hogy a Búra maga alá gyűrjön. 

Nem vagyok valami nagy King-szakértő, eddig csupán egy művét olvastam ezen kívül, a Carrie-t (ami nem mellesleg hatalmas kedvencem), de ki merem jelenteni, hogy az író nem csak rémtörténeteket képes alkotni. A Búra alatt-ot én ugyanis nem tartom horrornak, bár tény, hogy szép számmal akadnak benne brutális jelenetek. Adott egy - látszólag - békés kisváros, Chester's Mill, ahol Dale "Barbie" Barbara világjáró ex-katona szakácsként dolgozik. Egy nap összetűzésbe keveredik a városi második tanácsos, James "Nagy Jim" Rennie fiával és annak barátaival, ezért jobbnak látja továbbállni. Október 21-én felkerekedik, hogy maga mögött hagyja addigi életét, de nem várt akadályba ütközik. A településre egy láthatatlan, áthatolhatatlan fal ereszkedik, elzárva a lakókat a külvilágtól. Akárhogy próbálkoznak, a ki- és bejutás mindenki számára lehetetlen, hiába vet be mindent a katonaság a Búrának nevezett erőtér ellen. Az emberek kétségbeesnek, a kétségbeesés pánikot szül, a pánik pedig káoszba torkollik. A túlélés érdekében felszínre törnek az állatias ösztönök, a lakók egymás ellen fordulnak, barátokból ellenségekké válnak, miközben olyan titkok látnak napvilágot, amikre a Búra nélkül talán sosem derült volna fény. 

A terjedelme miatt nem egyhuzamban olvastam el ezt a két izgalmas kis féltéglát. Az első kötetet júliusban, a másodikat szeptemberben daráltam le, mégis olyan volt, mintha abba sem hagytam volna. Az eleje még nem igazán győzött meg, de ahogy haladtam előre a történetben, egyre jobban magába szippantott, és alig vártam, hogy újra visszatérjek Chester's Millbe. A két hónap kihagyás ellenére egyből belerázódtam a folytatásba. Csak úgy faltam a lapokat, néhol nagyokat pislogva, elképedve szörnyülködtem, máskor a fejemet fogtam, mert képtelen voltam elhinni, hogy King ismét hülyére vett. Azt gondoltam, nem tudok többé bedőlni neki, de tévedtem. Hiába vetítette számtalanszor előre a dolgokat, még inkább gerjesztve ezzel a feszültséget, mindvégig a sötétben tapogatóztam, és reménykedtem, hogy mégsem fog valóra vélni az egész. De ami meg akar történni, az meg is történik, ezért nem kellet volna meglepődnöm, amikor a tetőpont az arcomba robbant - mégis sikerült. 

A történet nagyszerűsége azonban nem (csak) a cselekményben, hanem a karakterekben rejlik. Az író eleven, lélegző, már-már hús-vér szereplőket vetett papírra, akiket könnyen lehet kedvelni, vagy éppen gyűlölni. A regény rengeteg embert mozgat, sok nevet kell megjegyeznünk, de az első rész elején lévő függelék segítséget nyújt ebben. Először én sem voltam képben a nevekkel, kellett néhány száz oldal, mire meg tudtam jegyezni, ki kicsoda és mivel foglalkozik, de amikor ez megvolt, onnantól ment minden, mint a karikacsapás. Egyeseket - mint például Julia, a karakán újságírónő, Rusty, a tettre kész doktor, és persze a mindig igazságot és békét szorgalmazó Barbie - a szívembe zártam, míg másokat mélységesen megvetettem. A jók és rosszak már a kezdetektől jelentősen elkülönülnek egymástól, a második kötetre pedig kialakul a két tábor, és végleg megdől a "Kisváros, egy csapat, annak szurkolunk"-szlogen. Az ellentétek egyre jobban kiéleződnek, ahogy a maroknyi ellenálló felveszi a kesztyűt az Istenként parádézó másodtanácsossal szemben, akinek az összes hatalom a kezében összpontosul, és a többieket csupán bábokként rángatja. Négy évvel ezelőtt is a pokolba kívántam Nagy Jimet, és ez most sem volt másképp. Számomra ő minden idők egyik leggyűlöltebb figurája, akiben szemernyi jóság sincs. Imádom utálni. 

Külön örülök annak, hogy az író nem csak az emberekre, hanem az állatokra is fektetett némi hangsúlyt. Mindhárom kutyát nagyon megszerettem, de közülük is Julia corgija, Horace viszi el a pálmát. Fantasztikus volt bepillantást nyerni néhány oldal erejéig az okos kis fejébe, annyira édes volt! Legszívesebben magamhoz szorítottam, és jól megölelgettem volna. 

De hiába voltam oda meg vissza a könyvért, vannak hibái, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Az egyik ilyen, amit muszáj megemlítenem, a fordítás. Elég gyengére sikeredett, néha egyáltalán nem tetszett, és szinte gyötrelem volt olvasni a nem kellőképpen megfogalmazott részeket. A másik "hiba", amit fel kell rójak, az a befejezés. A frenetikus és mindent elsöprő csúcspont után túlságosan elnyújtottnak éreztem a végjátékot. Ahhoz képest, hogy mennyit tanakodtam azon, hogy Isten, ember, egy idegen faj vagy épp a természet műve-e a Búra, kaptam egy végtelenül egyszerű megoldást, amit nem tudtam hová tenni. De legalább a mondanivalója ütött rendesen. 

Egy szó, mint száz, a lényeg, hogy imádtam a Búra alatt tartózkodni, ahol megfigyelhettem, mi történik akkor, ha az emberek szorult helyzetbe kerülnek, és elvesztik a józan eszüket, illetve azt, hogyan kerül egymással szembe vallás és realitás. Stephen King sosem mozog száz százalékig a kézzelfogható valóság talaján, és sokszor elveti a sulykot a katartikus hatás kedvéért, ugyanakkor remekül bemutatja, milyen is igazából az emberi természet. A közeljövőben valószínűleg nem egy könyve fog még a kezembe kerülni. 

Pontszám: 10/9 

Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög 

Kedvenc karakter: Barbie és Julia 

Kiknek ajánlom: King-fanoknak kötelező 

Idézetek a könyvből 

"Ha egy egyenruhás alak eltakarhatja egy híres tévériporter mikrofonját anélkül, hogy legalább engedélyt kérne rá, akkor valóban közel a világvége." 

"– Ha az emberek magukra vannak utalva, időről időre olyat tesznek, amit később megbánnak." 

"Ha az ember nem tud nevetni meg egy kicsit farsangolni, ha a dolgok rosszra fordulnak, akkor vagy már nem él, vagy szeretne meghalni." 

"(...) a részleges informáltság rosszabb a teljes információhiánynál." 

"Az asszony elzárta a zseblámpát, és felnézett.

– Látja, hogy ragyognak a csillagok? Ott a Göncöl... a Kassziopeia... a Nagymedve... Mind olyan, mint máskor. Engem ez megnyugtat. Magát nem?

– De igen.

Egy időre megint hallgattak, csak néztek fel a villódzó Tejútra.

– Csak mindig olyan kicsinek érzem magam tőlük, és olyan... olyan mulandónak." 

"(...) egyetlen ostoba kérdés létezik: az, amit az ember elmulaszt feltenni."

"Vannak dolgok, amiket el kell intézni, bármi legyen az ár. És azután végre béke lesz."