San Diego, Kalifornia, 2025.
Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra. Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul – legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!
Vernor Vinge a technológiai szingularitás mai elméletének egyik megalkotója, de elsősorban kitűnő író. Hugo-díjas regénye a megjelenése óta eltelt három év során az SF instant klasszikusává vált, ami nem is csoda, hiszen a ma legégetőbb kérdéseire keresi a megoldást, alig fél lábbal a jövőben.
Könyvadatok:
Fordító: Tamás Dénes
Oldalszám: 504
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2010
Sorozat: -
Ezt a könyvet még tavaly kaptam anyukámtól névnapomra, vagyis majdnem egy éve árválkodott már a polcomon. Addig nem is hallottam róla, fogalmam sem volt, hogy ez regény egyáltalán létezik, így igencsak kevés információnak voltam tudatában vele kapcsolatban. A fülszövege alapján viszont ígéretesnek tűnt, ezért kíváncsian vetettem bele magam.
A kötet a cyberpunk alkotások táborát erősíti, ami teljesen új volt számomra. Még sosem olvastam korábban ilyen típusú műveket, de örülök, hogy most kipróbáltam. A műfaj lényege, hogy a történet a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol a modern technológiai vívmányok túlnövik a megalkotójukat, azaz magát az embert. A kommunikációhoz nincs szükség számítógépre vagy mobiltelefonra, minden a központi idegrendszerre csatlakoztatott eszközökkel történik, amelyek segítségével elérhetjük a virtuális valóságot. A korlátlan internet hozzáférés mindenki számára bárhol, bármikor biztosított, a fizikai valóságot olyan jellemzőkkel ruházhatjuk fel, amelyek csak a képzeletünkben léteznek. Az embereknek tehát alig van szükségük a kézzelfogható dolgokra, mivel az elméjükkel szinte bármit megteremthetnek.
Az író egy ilyen sarkaiból kifordult világba kalauzolja el az olvasót. Főszereplőnk egy Alzheimer-kórból felépülő, 75 éves költő, Robert Gu, aki korának egyik meghatározó irodalmi alakja volt, amíg az alattomos betegség meg nem támadta. A modern orvostudománynak köszönhetően azonban az utolsó pillanatban csodával határos módon meggyógyul, és kap egy új esélyt az életre. Bár a testét megfiatalítják, nincs könnyű dolga: be kell illeszkednie egy olyan korba, amit eddig nem is ismert. A ruhán viselhető számítógép, az önműködő autók és a digitális könyvek világa nem az ő területe, és a gyógyulása "mellékhatásaként" a rímfaragó képességét is elvesztette. Visszaül hát az iskolapadba, hogy tanuljon, és ne legyen a családtagjai terhére, akikkel nem felhőtlen a kapcsolata, de közben bármit megtenne, hogy visszaszerezze a tehetségét.
A regény rendkívül látványos - már ha lehet ilyet mondani egy könyvre -, nekem mégis gondot okozott beilleszkedni ebbe a futurisztikus társadalomba. Amilyen lelkesen kezdtem neki, annyira vesztettem el fokozatosan az érdeklődésemet. Kb. a kötet feléig vártam, hogy elkapjon a gépszíj, és megmozgasson bennem valamit, de sajnos nem voltam képes ellenérzések nélkül elmerülni benne. Sokszor úgy éreztem, elveszek a könyvben, és csak nehezen, minden idegszálamat megfeszítve tudtam vele lépést tartani. Nem magával a történettel volt bajom, sokkal inkább azzal, hogy nem mindig láttam át a jövőbeli technológiák működését, és sok kérdésemre nem kaptam választ, ami eléggé bosszantott. Ráadásul a karakterek sem kerültek közel hozzám, egyikükkel sem tudtam azonosulni vagy együtt érezni. Robertet néha túlságosan esetlennek tartottam, és a viselkedése és a modora sem segített, hogy megkedveljem. Bár az szép és jó, hogy az új esélyéhez felnőve megpróbál jobb emberré válni, véleményem szerint igyekezhetett volna jobban is.
A történet végig több szálon fut, amelyek később egy pontban találkoznak, akkor teljesedik ki igazán a cselekmény. A vége felé nagyon összesűrűsödnek az események, csak kapkodtam a fejem, hiszen öt különböző dolog történt egymással párhuzamosan, de végül szépen egybevezette őket az író. A befejezést viszont túl elnyújtottnak éreztem, elég lett volna, ha a csúcspont után mindössze néhány oldalban összefoglalta volna az epilógust, nem húzva ezzel tovább feleslegesen a sztorit.
Az alapötlet tényleg nagyon tetszett, de mivel nem vagyok oda a modern technikáért és nem is igazán értek hozzá, a próbálkozásom, hogy szeressem a könyvet, kudarcba fulladt. Talán ha nyolc év múlva tényleg erre a fejlettségi szintre ér a világ, és adok egy új esélyt a regénynek, jobban megértem majd, mit akart közölni Vernor Vinge. Addig inkább maradnék a valóságos valóságnál, mert "a legfontosabbak az életben a kézzelfogható dolgok".
Pontszám: 10/6
Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: -
Kiknek ajánlom: akik kíváncsiak arra, mit tartogat számukra a jövő
Idézetek a könyvből
"Az emberi természet nem változik."
"A tárgyak három dimenzióban számtalan módon képesek elheverni, összegabalyodni és elrejtőzni: látás nélkül az ember eleve megalkuvásra és vereségre van ítélve."
"Elismerést begyűjteni valakitől, még akkor is, ha rühell téged - ez mindig felér egy apró diadallal."
"- Bizonyos emberek saját maguknak generálják a problémáikat. Egész életükben csak fájdalmat okoznak maguknak, és elszúrják a körülöttük lévők életét is. Ha ilyen emberekkel találkozol, nem szabad emésztened magad miattuk."
"- Ajándék lónak mindig nézd meg a fogát! Néha kiderülhet, hogy a trójai fajtához tartozik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése