2018. október 2., kedd

Októberi olvasmánylista


Itt van az ősz, itt van újra, bár kevésbé szép, mint előző hónapban volt. Ahhoz képest, hogy szeptemberben óraszám lehetett a szabadban napozva olvasni, most örül az ember, ha nem kell elhagynia a lakást ebben a hűvös, szeles, szeszélyes időben. Ezzel jómagam is így vagyok, az időjárással arányosan a hangulatom is erőteljes mélyzuhanásba kezdett. Az októberi olvasmánylistám hűen tükrözi mindezt, mivel - bár nem épp szándékosan, de - mondhatni, picit keményebb töltetű kötetek kerültek fel rá. Múlt hónapban hiába szerettem volna, sajnos mégsem tudtam sorra keríteni Naomi Novik Rengetegét, így ezt a regényt átcsúsztattam erre az időszakra, emellett ellátogatok olyan városokba, melyek papírból készültek, és kisemmizek egy angyalt, szóval lesz itt kegyetlenkedés dögivel - de legalábbis duplán.





Victoria Schwab - Egy kegyetlen dal

Szavakat sem találok rá, mennyire vágytam arra, hogy végre a polcomra kerüljön V. E. Schwab ezen kötete is, és nekieshessek, mint foxi a lábtörlőnek. Egy kedves barátnőm még kedvesebb születésnapi ajándéka volt számomra az Egy kegyetlen dal, ezért még nagyobb helyet foglal el a szívemben így, olvasatlanul is. Az írónő hatalmas rajongójaként nagy reményeket fűzök hozzá, amiket úgy érzem, be is fog tudni váltani.



John Green - Papírvárosok

Jó rég volt már, mikor befejeztem John Greentől a Csillagainkban a hibát, azóta nem olvastam tőle mást. A Papírvárosok egy ideje a várólistám elején csücsül, csak én vagyok olyan gonosz, hogy mindig megfeledkeztem róla eddig. Most viszont nem fogok, októberben igenis visszatérek Quentin és Margo kalandjaihoz, hogy a film után a könyvet is kivégezhessem.



Szurovecz Kitti - A kisemmizett angyal

Kissé félve vallom be, hogy sosem volt még Szurovecz Kitti regény a kezemben, de ebben a hónapban ezen is változtatni szeretnék. A kisemmizett angyal fülszövege azonnal felkeltette a figyelmemet, nem mellesleg a borító is szemkápráztatóan gyönyörűre sikerült, csak úgy vonzza a tekinteteket. Alig pár napja jelent meg, szinte még ropog, annyira friss. Nagyon kíváncsi vagyok rá.



Holly Black - A kegyetlen herceg

És, hogy tovább folytassam a kegyetlenkedést, Holly Black vadiúj ifjúsági regényébe is fejest ugrok. Mindössze néhány órája van nálam, de máris imádom! Az írónő Átokvetők sorozatát szerettem anno, remélem, A kegyetlen herceggel sem lesz másként. Úgy vonzott, mint éjjeli lepkét a tűz fénye, ráadásul a borítója is csodálatra méltó - az pedig csupán hab a tortán, hogy egy bónusz novellát is tartalmaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése